Kicsit fura volt most leírnom a fentebb látható címet, hiszen a szóban forgó széria, ami egészen fellelkesített még a tavasszal, mindössze csak ennyit élt meg: egy évadot. És még mindig nem tudom, hogy ennek örüljek-e vagy sem.
Szóval így nézett ki az alaphelyzet: H.G. Wells (Freddie Stroma) 1893-ban feltalálja az időgépet, amivel barátja, John Stevenson (Josh Bowman), aki amúgy a hírhedt Hasfelmetsző Jack, 2017-be utazik, H.G. meg utána. Aztán napjainkban, New Yorkban, megindul a hajsza John után, amibe becsatlakozik H.G. egyik leszármazottja, Vanessa (Nicole Ari Parker), Vanessa pasija, a politikus Griffin (Will Chase), Griffin testvére, a bosszúéhes, őrült tudós, Brooke (Jennifer Ferrin), és H.G. kedvese, a múzeumi kurátor Jane (Genesis Rodriguez). Aztán persze ahogy haladunk előre a történetben, úgy bonyolódik a dolog, és derül ki, hogy Johnnak nagyobb a szerepe a történelem alakulásában, mint bárki gondolta volna.
Amúgy kifejezetten vicces, ami ezzel a sorozattal történt, hiszen az ABC öt epizód után levette a műsorról, addigra viszont itthon a Cool már elkezdte leadni, így az egésznek az lett a vége, hogy Magyarországon hamarabb lement a sorozat, mint az USA-ban. Úgy nézem, hogy azóta Amerikában is elérhetővé váltak a le nem adott epizódok, de ez akkor is menő.
De visszatérve magához a történethez: talán az első dolog, ami ehhez a sorozathoz vonzott… oké, az első dolog H.G., aki végtelenül cuki (volt az elején). A második viszont az volt, hogy mennyire logikusan kezelték az időutazást. Jó, a tudományos háttérrel ne törődjünk, azzal itt nem is kell, viszont a sztori az elején lefektetett pár alapszabályt, és innentől kezdve azokkal operált, aminek az lett a vége, hogy gyakorlatilag nem tudtam hol belekötni az időutazásos részekbe. Aztán mintha lecserélték volna az íróbandát, mert a fináléban már akkora baromságok voltak, hogy a falat kapartam, miközben a képernyővel kiabáltam, hogy „az időutazás nem így működik!”
Ezen felül később az is probléma lett, hogy egyes karakterek eléggé kifordultak magukból. John az elején remek gonosz volt, rémisztő és érdekes, aztán úgy talán a hatodik rész magasságára kénytelen volt fegyverszünetet kötni H.G-vel és Jane-nel, ami szintén jól működött – egyszerre maradt továbbra is fenyegető, miközben mégis valahogy szimpatikus lett a néző számára. Na, akkor remekül működött a kémia a három szereplő közt. Aztán H.G. úgy döntött, hogy Johnnak meg kell halnia, amire John bepöccent, és… Onnantól kezdve egy szimpla dühöngő őrült lett, aki szinte logika nélkül gyilkol, és a tetteiben nincs semmi ráció, így viszont unalmassá, fárasztóvá vált. Ezen felül a tettei miatt H.G.-nek is „sötétté” kellett válnia, jött a belső vívódás, és jaj… Mert szenvedni kell és kész. Ez meg így már unalmas.
Meg aztán, amondó vagyok, az egész háttérsztorit is elnagyolták. Végig ment a porhintés, hogy Utópia Projekt így, meg Utópia Projekt úgy, de a végére eléggé laposra sikeredett az egész, arról nem is beszélve, hogy igazából semmi sem lett konkréten megmagyarázva. Szóval itt is voltak problémák.
A másik oldalról viszont nagyon, nagyon menő volt a cliffhanger, amivel az utolsó részt zárták – na, igen, ebből aztán jó kis második évad jöhetett volna össze! Meg aztán H.G. és Jane története is érdekelt volna tovább is, hiszen ők azért végig cukik maradtak.
Szóval… igen. Továbbra is ambivalensek az érzéseim a Time After Time kaszáját illetően: egyrészt az első évad második fele igencsak össze lett csapva, másrészt viszont a már meglévő alapanyagból remek második szezont lehetett volna összerakni.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
