Oldal kiválasztása

Idén első alkalommal került megrendezésre a Marvel Magyarország Club által szervezett kocka tábor, a Geek Camp. A helyszín Velence volt, ahol a nyár legforróbb napjaiban mérték össze tudásukat és rátermettségüket a Marvel, a DC és a Csillagok Háborúja- univerzumok rajongói. A három nap alatt a játékok mellett maradt idő pihenésre, strandolásra és bulizásra is.

A három csapat (Team Marvel, Team DC és Team Star Wars) már a leutazás előtti napokban megkapta az első feladatokat, ugyanis a csapatukat népszerűsítő indulót és transzparenst, illetve zászlókat kellett készíteniük. Sok Velencére, vagy Székesfehérvárra tartó gyerek és felnőtt vonatútját tettük színesebbé, nem csak a magunkkal vitt táblákkal, hanem a cosplayekkel és a rajongói holmikkal (pólók, kitűzők stb.) is. Ezekre egyébként szintén pontot kaptak a csapatok.

Első nap a 36 fokos kánikulát a strandon vészeltük át, este aztán előkerültek a jelmezek, és a csapatok egymásra licitálva adták elő a saját fandomot népszerűsítő kis performanszukat, valamint az indulókat, az ott kempingező családok nagy örömére. Volt ott Sith nagyúr, Jedi, Pókember, Loki, Zatanna és Clark Kent is, a kemping gyerekei kimondhatatlanul a fénykard harcot és az előadásokat, volt, hogy ismétlést is kértek. A performansz azonban nem minden, a tárgyi tudást a három univerzumhoz kötődő kvízkérdésekkel mérhettük össze, végül bulival zártuk a napot.

A másnapi extrém hőség ismét a vízben talált minket, javarészt pihenéssel és strandolással telt a nap, este pedig közös bográcsozás és csapatépítő bulizás volt a program – a kemény mag természetesen ezúttal is jelmezben csapatta.  🙂

A következő nap feladatai között volt karakterfelismerő játék, de fandom-vadászat is: a versenyzőknek a kemping területén – de szigorúan csak a nem táborozók körében – kellett adott időn belül minél több, a három fandom valamelyikéhez köthető ruhát, kiegészítőt, játékot találni és lefotózni.  Igen kreatív és szórakoztató megoldások születtek ezúttal is, öröm látni, hogy a rajongói tárgyak immár nem csak pólókban, de még a kutyák nyakörvein is megjelennek.

A vizibicikli-versenyt és röplabdaversenyt sajnos az erős szél ’elfújta’, de így is remek hangulatban telt a nap, ahogy az egész tábor is.

A legkreatívabb csapat cím idén a Team Marvelt illette, míg a legösszetartóbb csapat egyértelműen a Team Star Wars volt. A pontgyűjtő verseny végül a Team DC győzelmével zárult, így a jövőre induló csapatoknak tőlük kell elnyerni majd a Vándorkupát.

Összességében nagyon szórakoztató és kimondottan hiánypótló táborozásban volt részünk, amit jövőre egészen biztosan folytatni fogunk, hosszabb időtartamban, még több fandommal és még több programlehetőséggel kibővítve.

Szerző

Lia
Szerkesztő

Életigenlő, filmrajongó, könyvmoly, grafomán cosplayer.
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.