Oldal kiválasztása

Az évad első három epizódjával nem voltam maradéktalanul elégedett, és bár sokszor akadt olyan jelenet, amit tátott szájjal néztem végig, mindig volt benne valami hiányérzet a zárás után. Azonban az eheti epizód minden pillanatával tökéletesen elégedett vagyok, és nem a látványvilág mondatja ezt velem, hanem az a Pazar kivitelezés, aminek köszönhetően a szálak végre kezdenek összeérni, és a karakterek saját fényükben ragyognak ismét.

Cersei Lannister okos és leleményes, de arra biztosan senki sem számított, hogy mennyire ügyes stratéga, aki ráadásul kíméletlenül képes eltörölni ellenfeleit, és egyúttal nyerészkedni annak holtteste felett. Cersei pont így tett, mikor megtámadta a Tyrellek otthonát, és az ott lévő arannyal kvázi ki is fizette a Vasbankot, letudva ezzel a korona összes eddig tartozását – amit még a férje halmozott fel.

Cersei húzására még Tyrion sem számított, ami azért is probléma, mert Dany az egész hadmozdulatsort Segítőjének tervére bízta, és úgy tűnik, ezzel elvesztette minden szövetségesét és utánpótlását. Azonban a Sárkányok Anyja sem azért vált vezetővé, mert születése jogán az ölébe hullott, hanem mert az elmúlt évek alatt tanult saját, és mások hibájából.

Mind délen, mind északon sok fontos esemény történt, és talán az északi most még lassabb lefolyásúnak tűnik, de azért ott is érezni, hogy nemsokára robbanni fog a bomba. A Starkok visszatérésével Deresbe olyan erő került vissza a helyére, amivel nem csak számolni kell, hanem egyenesen félni tőle.

Már a korábbi évadok során sokszor megjegyeztem, hogy Bran szerintem a legpasszívabb karaktere a történetnek – ezzel egyetemben számomra a legérdektelenebb –, azonban most sikerült haragot kiváltania belőle, ironikus módon passzivitásával. Meera mindent feláldozott, hogy segítse bátyját küldetésében, beleértve a bátyját is – meg persze jó párszor maga is majdnem odalett, és mindemellett még barbárok meg is akarták erőszakolni. És mi ezért a hála? Semmi, csak a teljes passzivitás és közöny – Bran viselkedése már a múlt héten is bizarr volt, de ez végleg kiverte a biztosítékot nálam.

Azok a rajongók, akik shippelik Danyt és Jont bizonyára mosolyra húzták szájukat Ser Davos beszólásának hallatán, én azonban nem merem megjósolni a karakterek szerelmi életét. Az azonban agyon tetszett, ahogy a két szereplő ideája és elve finoman közeledett egymáshoz, és ahogy a két szereplő maga is meglátta azokat a tulajdonságokat a másikban, amiket a közös barát, Tyrion felhozott.

Az utolsó csatajelenet persze elképesztő volt – nem is tudnék olyan csatát mondani a sorozat történetében, ami ne lett volna jól kidolgozva –, és bár nem ez vált a kedvenc jelenetemmé, mindenképpen elképesztő és katartikus élményt nyújtott az egész. Logikailag remekül fel volt építve, minden szereplő a saját személyiségének megfelelően viselkedett, legyen a tett hősies vagy éppen az ellentéte.

A hetedik évad negyedik epizódja visszahozta bennem a reményt, hogy a Trónok harca alkotói Martin könyve nélkül is helyt tudnak állni – csak így tovább!

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.