Bár a Tales of szériák közül elsőként az Symphoniával találkoztam először, és a legnagyobb nézettséget eddig a Zestiria könyvelhette el magának, nekem valahogy mindig is a Tales of the Abyss állt a legközelebb a szívemhez.
De mindent csak az elejéről: egy több sorozatból álló játékadaptációról beszélünk, ahol az Abyss szám szerint a nyolcadik a sorban. A Tales of történeteket bár könnyen összetudnám foglalni pár egyszerű mondatban – miszerint senki nem az, akinek először megismerjük és jobb esetben is csak három neve és származási története van egy karakternek – azért még nem vagyok annyira belefásulva, hogy ez a sorozat csak ennyi legyen.
Az Abyss cselekménye Auldrant világában játszódik, ahol egykoron egy hatalmas jósnő Yulia Jue jövőbe látó képessége miatt hatalmas dolgok eljövetelét látta, és ezeket kőbe is véste. Évezredekkel Yulia után Auldrant két hatalmas nemzete a Malkuth Birodalom és Kimlasca királysága állnak harcban egymással – főleg a fentebb említett hatalmas értékkel rendelkező Vésetek miatt – , és ezen az sem segít, hogy a Kimlasca-i herceg Luke fon Fabre eddig sem könnyű életébe belecsöppen egy Tear Grants nevű lány, hogy ezzel egy hatalmas, bolygót átíró kalandba kezdjenek.
Eddig szerintem semmi újjal nem szolgáltam az olvasó közönségnek. Lukehoz és Tear-hez persze csapódnak még válogatott alakok: úgy mint az eléggé kétes felfogású kutató Jade Curtis, a plüss pankrátor Anise vagy Luke nőfóbiás testőre Guy Cecil. Így utána gondolva valamilyen szinten mind klinikai esetek, de a jó értelemben. Jó háttértörténeteket, motivációkat és bár kiszámítható, de azért jó karakterisztikát kaptak.
Különösen tetszik Luke jelleme: egy forrófejű, kissé túlontúl büszke srácként kezdi, aki nem ismeri a körülötte lévő világot, ám a fokozatos csapások hatására képes anélkül megerősödni, hogy belülről meghalna – mint azt teszi jó pár mai animés főhős. Vele szemben ott van az antihős szerepkört betöltő Asch, akit meg már eléggé megedzett az élet ahhoz, hogy mindenkivel szemben hideg és mérges legyen – különösen Luke irányába, aki még azt az egyfajta jólelkű naivitást képviseli, amit egykor a véres kezű generális is.
A gonoszok is eléggé furcsák, ha szabad ezzel a szóval élnem: mindegyiknek van egy oka, hogy miért teszi azt, amit (van aki hűségből, van aki elégtételt akar venni és persze van messiás komplexusos is), de egy-két kivételtől eltekintve nem tudom a gonoszokat teljesen rossznak mondani. Persze nem jó amit tesznek – hiszen mégiscsak egy világ pusztulását akarják -, de ettől ők még legbelül még nem váltak rossz emberekké – csak éppen a megoldásnak vélt tetteikkel taszítják saját magukat egyre lentebb és lentebb
A Tales of the Abyss világa még azért is külön érdekes, mert ugyanúgy megtalálható benne a modern technika (elsősorban persze harcászat céljából), mint a mágia, itteni nevén a Fon, amit a legtöbben persze szintén a háborúban kamatoztatnak, de vannak olyan személyek is, akik az emberek megsegítésére – úgy mint Fon mester Ion, az egyetlen élő személy, aki képes elolvasni a Julia által hátrahagyott jövendöléseket. Forróköves témakör még az ún. Replicák léte (avagy klónozás van ezerrel), de ez is csak növelni tudja a néző kíváncsiságát
Az anime kinézetét össze sem lehet téveszteni másikkal (talán csak egy másik Tales of -sorozattal), szinkron nagyon jól el lett találva, a rendkívül megható openingről meg már egy korábbi cikkben esett szó.
Ha valaki már találkozott a Zestiriával, a Vesperiával vagy ne adj isten a Symphoniával, akkor érdemes ebbe a sorozatba is belenéznie: jó történet, nagy epikus harcok, szerethető karakterek és a Jojo világával ellentétben itt nem kell a többi sorozatot látnod ahhoz, hogy ismerd a teljes történetet.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
