Szeretem a kémes sztorikat és szeretem a huszadik század második felét, történelmi és kulturális szempontból egyaránt, úgyhogy kérdés sem fért hozzá, hogy beülök a moziba megnézni az Atomszőkét, amint lehet. Ha másoknak ez még alapjáraton nem lett volna meggyőző, akkor a fenomenális színészi gárda, az izgalmas cselekmény és a pompás rendezői munka azt hiszem erős érvek lesznek a film mellett.
1989 novemberében járunk, ahol pattanásig feszülnek az idegek, a konfliktus Kelet- és Nyugat-Németország között csak eszkalálódik, mindez pedig pár nap elteltével a Berlini Fal leomlásában csúcsosodik ki. Mindeközben a hírszerzési szervezetek a háttérben vívják saját harcukat: a KGB egy tisztje, Yuri Bahtyin (Jóhannes Jóhannesson) megöl egy MI6 ügynököt és lelép egy karórába rejtett listával, ami az összes aktív kettős ügynök nevét tartalmazza, és ha az napvilágot lát, sokak jövője bajba kerül. Az MI6 Lorraine Broughtont (Charlize Theron) küldi Berlinbe, hogy az ottani kapcsolattartó, David Percival (James McAvoy) segítségével visszaszerezze a listát, mielőtt azt a KGB eljuttatja Moszkvába. Lorraine hamar megtanulja, hogy senkiben nem bízhat és bármikor rajtaüthetnek, ezért a saját terve és módszerei szerint halad, több-kevesebb sikerrel.
Az első – és szerintem legfontosabb – dolog, ami nagyon tetszett a filmben az az volt, ahogy az alkotók a történelmet és a fikciót kezelték. A kémbotránnyal párhuzamosan zajlott a berlini viszály, majd később a Fal leomlása, amit a háttérből, ugyanúgy lépésről-lépésre végigkövethettünk, mint Lorraine-ék nyomozását. Mindehhez egy rendkívül egyszerű, de nagyszerű eszközt használtak – a Lorraine hotelszobájában lévő tévét. A másik hatalmas piros pont természetesen a magyar vonatkozás, hiszen a filmet félig Budapesten forgatták, és ez még a nem túl szemfüles magyar nézőknek is le fog esni, hiszen egy ponton konkrétan egyenesen az arcunkba gördül a hármas metró – komolyan mondom, ekkorát még nem dobbant a szívem azokat a szakadt, rozsdás, kék vastragacsokat látván. Volt még itt katonai ruhába öltöztetett, bajuszban virító Árpa Attila, valamint felbukkantak a város tipikus, tizennyolc-tizenkilencedik századi épülete is.
Maga a történetvezetés és a rendezés is dicséretre méltó – bár mások pont emiatt kritizálták, nekem kifejezetten bejött a keretsztori, és az aköré flashbackek. A cselekmény pont jókor vált a múltból a jelenbe, emiatt egyáltalán nem szenved csorbát a tempó, és egy fontos részlet sem marad ki. Az operatőri munka zseniális, néhol nagyon egyedien, de tetszetősen oldották meg a jelenetváltást, és a berlini éjszakai élet rikító neonfényei tökéletes ellenpólusai a komor, hidegháborús atmoszférának.
Az Atomszőke egy izgalmas kémsztori, aminek a cselekménye szépen építkezik, a korrajz tökéletes, a színészek még inkább, és a tizennyolcas karikához képest annyira nem is véres, úgyhogy mindenképp csak ajánlani tudom!
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
