A Szerzetes-trilógia utolsó felvonása után visszatértünk az egy epizód, egy történet formátumra, ami már egy jól bevált forma, és most is kifejezetten jót tett az évad ritmusának. Az Empress of Mars egy tipikus egyestés Dokis rész, picit talán megosztó, mint minden más Gatiss-sztori, de rendkívül szórakoztató, és nem, ezúttal nem két lábon járó szökőkutakkal van dolgunk.
A Doktor (Peter Capaldi), Bill (Pearl Mackie) és Nardole (Matt Lucas) a NASA megfigyelőtermében járnak, amikor furcsa tevékenységre lesznek figyelmesek a Marson: valaki üzenetet hagyott a bolygó felszínén, mégpedig azt, hogy „Isten áldja a királynőt”. Az időutazó csapat azonnal beszáll a TARDIS-ba és kiderítik, hogy mi folyik a Marson. Földi idő szerint 1881-ben kötnek ki a vörös planétán, és egy Viktória-kori hadsereggel találják szembe magukat, akik egy egész kis kolóniát kiépítettek, sőt, gyakorlatilag rabszolgájukká tettek egy őslakos Jégharcost is. Hogy kiderítsék, hogyan jöhetett létre ez az anomália, a Dokiék természetesen vizsgálódni kezdenek, és szép lassan felszínre kerül a királynő katonáinak valódi szándéka, valamint az is, hogy mi – vagy éppen ki? – rejtőzik a Mars legmélyén.
Az Empress of Mars erőssége nem a fergeteges tempójában vagy a váratlan és megmagyarázhatatlan csavarjaiban rejlik, hanem épp ellenkezőleg: aránylag lassan épül a cselekmény, és a többi epizódhoz képest talán több „agymunkát” követel. Mindez azonban egyáltalán nem megy a történet kárára, hiszen a végeredmény egy lelket és elmét gyönyörködtető negyvenöt perc, ami áll egy komoly tanmeséről az emberi kapzsiságról és gyávaságról, valamint a hatalomvágyról, egy tökéletes irodalmi utalásból, sőt, a legvégére még befért egy csodálatos tisztelgés a klasszikus Who előtt is egy rég nem látott szereplő cameojának köszönhetően.
A sztori mivoltából fakadóan a fókusz most a fő karakterekről inkább a mellékszereplők felé terelődött, így egy-két erősebb mondatot leszámítva Tizenkettes és Bill abszolút a háttérbe szorultak, Nardole pedig szinte – az első öt percet leszámítva – jelen sem volt. Ez az írói húzás valóban felróható mint probléma, bár szerintem néha kellenek ilyen kitérők, különben túl unalmas és kiszámítható lenne a sorozat. Mark Gatiss jó író, viszont az ő tollából származó részek sokszor vagy túl elvontnak hatnak, vagy éppenséggel a felépítésükkel van gond, az utóbbi időben azonban úgy vélem, jobban odafigyel ezekre, erre is példa az Empress of Mars, vagy a nyolcadik évadból az egyik kedvencem, a Robot of Sherwood .
Egy szó mint száz, az Empress of Mars remekül passzolt a szombat esti tévézéshez, hiszen a szórakozás mellé kaptunk olyan témákat, amiken lehet rágódni, mindezt remek színészek tálalásában – és ne feledjük, egy bolygón pedig akár több forrásból is származhat a veszély!
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
