A múlt heti epizóddal nem voltam maradéktalanul elégedett, azonban az eheti mindenért kárpótolt, ami a múltkoriból kimaradt. A frontvonalak átrendeződnek, szövetségek bomlanak fel, és újjak köttetnek – meg persze sárkányok!
Daenerys Targaryen és Havas Jon végre találkoznak, mikor Észak királya elfogadja Tyrion meghívását, és Ser Davosszal az oldalán Sárkánykőre érkezik. Azonban ez a találkozás nem lesz olyan gyümölcsöző, mint ahogy azt mindkét fél várta volna. Tyrion azonban rávilágított, hogy mindketten jó emberek a maguk módján, de nem ismerik egymást, és csupán a szükség hajtotta őket közös nevezőre. Melisandre messziről figyelte az északiak érkezését, amit Lord Varys hozzá illő jelzőkkel illetett.
Yara flottájának nagy részét megsemmisítette Euron és serege, Homoki Ellaria és lány is fogságba estek, Yarával egyetemben, akiket Euron maga vitt el Cersei trónjához, remélve, hogy ezúttal megkaphatja Westeros legszebb nőjét. Azonban Cersei-nek megvan a maga terve mindenre, és erre nemsokára Tyrion is Daenerys egész serege is ráébred.
Sam nagy fába vágta a fejszéjét azzal, hogy Jorah kezelését megkezdte, ráadásul kockára tette ezzel nemcsak a saját testi épségét, hanem Fahéjét, és a kicsi Samét, valamint az elfoglalt „helyét” a Fellegvárban – ami tekintve, hogy ágytálakat súrol, talán nem a legjobb.
A mostani epizódban volt bőven izgalom és összecsapás, na, meg akkora csavarok, hogy az epizód egészét tátott szájjal néztem végig. Dany és Jon szópárbaja a maga nemében zseniális, egyszerre élcelődtek, voltak kíméletlenül őszinték, és közben igyekeztek a saját igazukról meggyőzni a másikat. Tyrion olykori közbevetése pedig csak még inkább felpezsdítette az egészet.
Cersei és Jaime között még mindig nem rendeződtek a viszonyok, de végre mindkettő fél megpróbálja levedleni gőgjét és egóját, és közelíteni a másik felé. Cersei-nek ehhez az kellett, hogy megkaparintsa lánya gyilkosát, és olyan bosszút álljon rajta, ami talán az egyik legbrutálisabb, egyúttal a leginkább megérthetőbb, és a legőszintébb tette is Cersei-nek. Ráadásul Jaime olyan információk birtokába jut, ami garantáltan hasonlókra késztetné a királynőt.
Azért akadt olyan pillanat, mikor majdnem megkönnyeztem az epizódban látottakat (igen, én, a jégszívű), de két olyan szereplő találkozott ismét, akik évek óta nem látták egymást, és az azóta eltelt időben hatalmas változásokon mentek keresztül, miközben mindketten ugyanazokat a veszteségeket szenvedték el.
Ebben az epizódban jelentősen megváltozott a status qou, és ennek megfelelően nehéz megmondani, hogy melyik fél áll jobban a másikhoz képest – és vajon a Mások megjelenése miképpen fogja majd befolyásolni a csatározást a Vastrónért!
Szerző

-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!