Oldal kiválasztása

Nem, nem vagyok hajlandó a magyar címet megadni a cikk címének. A “Baby driver” első hallásra nekem egy olyan filmet sejtet, amiben egy kisbaba vezet. A “Nyomd, Bébi, nyomd!” viszont egyértelműen valami szüléssel kapcsolatos történetet sugall. Szerencsére azonban mindkettő távol áll a valódi történettől, úgyhogy kezdjünk is bele.

Főhősünk, Baby (Ansel Elgort) egy tini srác, aki egy kis lakásban él a hallássérült mostohaapjával. Mindene a vezetés és a zene, nem sokat beszél, de ő a legjobb sofőr, akit csak találni lehet. A történet elején kiderül, hogy a nagy bűnözőgórénak, a “Dokinak” (Kevin Spacey) dolgozik, ugyanis egy még ismeretlen dolog miatt törleszt. Az a dolga, hogy akármilyen rablást tervelnek ki, várjon az autóban, aztán pedig taposson bele és rázza le a rendőröket. Még a film elején törleszti az adósságát, így normális életet kezdhet. Pizzafutárként dolgozik, megismerkedik egy kedves fiatal lánnyal, minden jól alakul. Egyik este azonban a Doki újabb feladatot ad, és habár már nem tartozik semmivel tudja, hogy nem mondhat nemet. Az akció során eddig sosem látott zűrbe keveredik, meg kell védenie szerelmét, és el kell menekülnie. Többet nem árulhatok el komolyabb spoilerezés nélkül.

A történet kétségkívül nem nagy szám, ezer meg ezer ilyet láttunk már, de ez az egyszerűség valószínűleg szándékos. A fő motívum ugyanis az akciójelenetek és az, ahogyan a zene kapcsolódik a történésekhez. Nem az eseményekben van a lényeg, sokkal inkább a hangulatban, amit teremt. Még nem történik semmi, de máris visszafojtott lélegzettel izgulunk, mert ezt teszi velünk a soundtrack. Annyira pörgős és vagány, hogy a Halálos iramban széria egy tötyörgés hozzá képest. Ami pedig különösen tetszett nekünk, hogy az említett szériával ellentétben nem a tesztoszteronbomba alfahím főszereplő tud egyedül vezetni az egész bagázsból. A többi bűnöző, de még a rendősök is sokkal kompetensebbek, elhisszük, hogy itt tényleg veszélyben vannak, és hogy Babynek tényleg nyomnia kell (el sem hiszem, hogy ezt így leírom…), hogy lerázhassa őket.

A színészeket nagyon jól sikerült megválogatni, bár pont nem a főszereplők csillogtatják meg tehetségüket. Spacey és Jamie Foxx játéka viszi el a hátán a sztorit, de igazából az egész bűnöző bagázs hibátlan. Szabályosan féltem tőlük, mer habár ott van bennük a haverkodási szándék (nézd meg a filmet, és érteni fogod), azért mégiscsak gond nélkül kilyukasztanak bárkit, egyik pillanatban még jófejkednek, a másikban meg átmennek pszichopatába, sőt, néha egyszerre megy a kettő. Ez a film elhitette velem, hogy itt kemény arcok vannak, akikkel nem érdemes ujjat húzni.

A zene, hát igen, az egyszerűen fantasztikus. Erről inkább nem is beszélnék, mert nem lehet elmeséléssel visszaadni az élményt, nincs mese, meg kell nézni.

Az akciójelenetek is remekül sikerültek, persze nyilván törnek az autók össze-vissza, ahogy ez várható volt, de tényleg jól néz ki.

Összefoglalva, valószínűleg ez az év egyik leglazább filmje. Szépen építkezik, aranyosan indul, de a zenével eléri, hogy egy pillanatra se maradj nyugton, a végére pedig fokozatosan eldurvul. Mindenképp ajánlom ezt a filmet, különösen ha szereted az akciót, de eleged van már Vin Diesel szuperképességeiből.