Oldal kiválasztása

Spirit Bliss első könyve 2010-ben, hét éve jelent meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában Árnyékvilág címmel és azóta már több kötettel is büszkélkedhet az írónő. Vele beszélgettem a minap és róla, írói pályafutásáról valamint könyveiről kérdeztem, s tudtam meg többet.

Szia Spirit! Nagyon örülök, hogy elfogadtad a felkérésem. Kérlek, egy kicsit mesélj magadról, mivel foglalkozol, amikor nem történeteket írsz?
Szia! Először is, én köszönöm a felkérésedet. A kérdésedre válaszolva pedig, rengeteg dologgal foglalkozom a regényírás mellett. Eredetileg magyar szakot végeztem a PTE-n, de úgy alakult, hogy mégsem tanárként dolgozom. Jelenleg az IK (Imádom a könyveket) Magazin munkatársaként cikkeket írok különböző irodalmi témákban, vezetem a saját blogomat, intenzíven tanulok angolul, hogy év végén letehessem a középfokú nyelvvizsgát, valamint rengeteget olvasok. Ezek mellett pedig nemrég elvégeztem egy egyéves bér- és társadalombiztosítási ügyintéző képzést, és most ebben a szakmában keresek épp állást, hogy kiegészíthessem az írásért kapott keresetemet. Valamint nemrég hozzánk került két shi-tzu kutyus, akik kitöltik a maradék időm nagy részét. Szóval egyáltalán nem unatkozom.

Hűha! Ez valóban úgy hangzik, hogy nemigen hagysz magadnak unatkozásra lehetőséget. És ezek mellett még arra is van időd, hogy egyre több és újabb, izgalmas történettel rukkolj elő az olvasóknak. Hány kötettel is büszkélkedhetsz eddig?
Hét megjelent könyvem van eddig. Az Árnyékvilág trilógia (Árnyékvilág, Kígyók sziszegése, Mennydörgő némaság), a Démoni érintés trilógia (A múlt árnyai, A jövő árnyai, A jelen árnyai), valamint legújabb könyvem A Szem 1. – Reményfosztottak. Ez utóbbi szintén több könyvből áll majd, de hogy pontosan mennyiből, azt egyelőre még nem tudom megmondani.

Mindig csodáltam az írókat, hogy ennyire el tudtok merülni az írásban és nem fogytok ki az ötletekből. Hogy csináljátok? Ráadásul – ha jók az értesüléseim – hamarosan várható egy következő megjelenés is Tőled.
Mások nevében nem beszélhetek, de nekem szinte folyamatosan történetek futnak a fejemben. Főzés közben, kutyasétáltatás közben, buszozás közben, zuhanyzás közben… Mindig, ha olyasmit csinálok, amire nem kell 100%-osan koncentrálni, akkor történeteken agyalok. Ezzel szórakoztatom magam. Persze, nem minden a fejemben elképzelt történetet írok meg, de ezáltal mindig van ötletem arra, hogy mit is írjak legközelebb. Valamint az élet folyamatosan hozza az alapötleteket, bármi megihletheti az embert. Egy álom, egy film, egy másik könyv, egy kép, egy újságcikk, vagy olyasmi, amit az utcán lát, az életében tapasztal. Az ihlet szó szerint ott hever mindenhol a lábunk előtt, csak észre kell venni. Legutóbb például a Könyvhéten egy barátommal a dedikálásom alatt kitört hatalmas vihar ihletett meg minket. Elkezdtünk viccelődni, és a végén rájöttünk, hogy amit mondunk, nem is akkora butaság, simán lehet írni belőle egy regényt.
Egyébként igen, jók az értesüléseid. A Szem második részének kéziratát már leadtam a kiadómnak, és ha minden jól megy, augusztus végén leadom még az új fantasym (Rabszolgák kora 1. – Az istenhalló) első részének kéziratát is.

Az Árnyékvilág trilógia krimi, a Démoni érintés trilógia romantikus-kalandos fantasy vonalon mozog, míg a Reményfosztottak ismét krimi. Az első történet, amit Tőled olvastam (Twilight fanfic) szintén romantikus fantasy volt. Melyik műfaj áll hozzád a legközelebb?
Mivel elég csavaros az észjárásom, így a krimi nagyon közel áll hozzám. Ezért van az, hogy ha nem is krimit írok éppen, akkor is megtalálható az adott történetben valamiféle krimiszál. A Démoni érintésben is vannak gonosztevők, akik elkövetnek ezt meg azt, és ki kell találni, hogy vajon kik is ők, csak mindezt fantasy köntösbe öltöztettem.
Szóval úgy gondolom, hogy a krimi áll a legközelebb hozzám, abban vagyok a legjobb. Ám mivel szeretem mindenben kipróbálni magam, így írok másféle regényeket is, de azokba is belecsempészem mindazt, amit a krimiben annyira szeretek.

Egy krimi megírását – én, mint olvasó – mindig úgy képzeltem, hogy jól át kell gondolni, vázlatosan szépen felépíteni, hogy az olvasó ne tudja már az elején kitalálni, hogy ki az igazi rosszfiú és a végén a homlokára csapva azt mondja, hogy “Úristen! Tényleg!”. Mennyire járok messze a valóságtól? Hogy születnek a krimi történetek?
Az biztos, hogy a krimitörténeteket tényleg jól át kell gondolni. Nagyon fontos, hogy logikus és kitalálható legyen, ki a hunyó, de ne legyen túl egyszerű és nyilvánvaló. Ezt a középutat pedig szörnyen nehéz megtalálni. Épp ezért elég sok fejtöréssel és tervezgetéssel jár együtt, ha az ember krimit ír. Én általában előre tudom a főbb pontokat a történetben, honnan indulok, mik a fontosabb események és hová akarok eljutni a végén. Viszont az apróbb eseményeket írás közben találom ki. Épp ezért megesik, hogy leírok valamit, és csak fejezetekkel később ugrik be, hogy „hű, ezt de jól fel lehetne használni valamiféle nyomként is”. Mintha csak a tudatalattim direkt írta volna meg úgy az adott részt, hogy elrejtsen egy kis nyomot. Szerencsére a végén mindig teljesen összeáll a történet az előre megtervezett és az írás közben beugró ötletek kirakós darabkáiból.

Kifejezetten izgalmasan hangzik.
Az eddigi hét könyved ugyanannál a kiadónál került kiadásra. Ez gondolom nem is fog változni egyelőre. Hogy találtátok meg egymást?
2009-ben megnyitottam a saját blogomat, ahová egy Twilight ficet kezdtem írni. Ennek köszönhetően lett egy kialakult olvasóbázisom, akik nagyon biztattak, hogy próbálkozzam meg egy saját regénnyel is. Így végül megszületett az Árnyékvilág kézirata. Igazából nem hittem, hogy tényleg találok majd egy kiadót, akinél megjelenhet, mert hát, csak egy átlagos lányka voltam mindenféle protekció, ismeretség és pénz nélkül. Szóval az is az olvasóim biztatásának köszönhető, hogy végül elküldtem a kéziratot néhány kiadóhoz. Körülnéztem a neten, és hét-nyolc olyan kiadót találtam, amelyiknek beleillett a profiljába a történet, és úgy gondoltam, talán elfogadható feltételeket kínálnának. Végül több kiadó is visszaírt, de az egyetlen elfogadható ajánlatot Katona Ildikó tette, a Könyvmolyképző Kiadó tulajdonosa. Ő ugyanis nem várta el, hogy én fizessek a saját könyvem megjelenéséért, hanem vállalta a kiadás költségeit, bizalmat ajándékozott nekem és a regényemnek, valamint honort fizetett a munkámért.
Valójában a szerencsének köszönhetem ezt a lehetőséget, mert pont jókor küldtem el a kéziratomat Katona Ildikónak, akinek pont volt ideje beleolvasni, megtetszett neki a történet, és vissza is írt nekem, hogy kiadná a regényemet. Lényegében én voltam az első magyar regényíró, akit a Könyvmolyképző Kiadó felkarolt.

Oh! Ez nagyon szép eredmény, gratulálok! Még sok-sok évi sikeres együttműködést kívánok Nektek, ami ugye az olvasóknak is csak jó! És ha már az olvasóknál tartunk, akkor van esetleg olyan emléked író-olvasó találkozókról, ami igazán emlékezetes? Esetleg olyan élmény, amire kevésbé szívesen emlékszel vissza?
Rengeteg jó emlékem van az író-olvasó találkozóimról, úgyhogy nem is tudom mindegyiket kiemelni, mert akkor kisregényt kéne írnom. Volt, amikor a nyári találkozómon tíz-tizenketten aludtunk egy kis szobában, egymás hegyén-hátán, és mégis mindenki lelkes és boldog volt, hiszen sok jó ember kis helyen is elfér. Ezeken az alkalmakon mindig nagyon sokat bolondoztunk, nevettünk, úgyhogy egy az egyben jó élménynek bizonyultak. De a dedikálásokon is mindig történt valami, mindig jött valaki, aki plusz élményt ajándékozott nekem.
Megesett, hogy olyan külföldi fiatal jött oda hozzám dedikáltatni, aki Magyarországon tanult akkoriban, és a véletlennek köszönhetően az én könyvemet választotta ahhoz, hogy gyakorolja a magyar nyelvet. Annyira megtetszett neki a történet, hogy megvette a többi könyvemet is. De jött olyan magyar olvasóm is ilyen találkozóra, akinek úgy csillogott rám a szeme és olyan lelkes volt, mintha minimum J. K. Rowling lennék, pedig hát, hol vagyok én hozzá képest. Egyikük például annyira aranyos volt, hogy róla neveztem el A Szem második részének főszereplőjét, Tamara Partist (ugyanis őt is Tamarának hívják).
Olyan is előfordult, hogy egy olvasóm elmesélte, az én egyik könyvem adott neki motivációt és ihletet ahhoz, hogy újra írni kezdjen, és olyan olvasó is meglátogatott az egyik találkozón, aki sokáig kórházban volt sajnos, és közben az én könyveimet olvasgatta, azok tartották benne a lelket.
Legutóbb pedig viharos szélben, esőben dedikáltam a Könyvhéten, és nagyon-nagyon jólesett, hogy az olvasóim nem szaladtak el a vihar elől, hanem szépen kivárták a sorukat a dedikáló asztal előtt. Annyira kedvesek és lelkesek voltak, és olyan szeretet sugárzott belőlük felém, amit szerintem sosem fogok elfelejteni.
Olyan élményem azt hiszem nincsen, amire nem szívesen emlékszem vissza. Szerencsére, csak és kizárólag jó dolgok történtek velem az ilyen találkozókon. Persze, kínos események akadtak, például az egyik nyári találkozóm alkalmával éppen ebédeltünk az olvasóimmal, amikor a szomszéd asztalnál ülő férfi (aki a kislányával volt éppen) felismert, és félrehívva engem elmondta, hogy épp anyukát keres a kislányának, magának pedig párt, szóval, ha lenne kedvem hozzá, szívesen megismerne személyesen is. Akkor szörnyen zavarban éreztem magam, főképp az olvasóim előtt, akik a háttérben kuncogtak, de így utólag már én is csak egy mókás, aranyos sztoriként gondolok vissza a történtekre, nem negatív élményként.

Ezek igazán kedves történetek és jól belegondolva a fiatalember is biztosan szörnyen zavarban lehetett.Amikor én tizenpár éves koromban kacérkodtam az írás gondolatával, számomra az egyik legnehezebb dolognak a nevek kitalálása bizonyult. Mi alapján választasz nevet a szereplőknek?
Nevet választani tényleg nehéz, mert olyan kell, ami jól hangzik, passzol az adott karakter külsejéhez, stílusához, és még az sem árt, ha a jelentése is valahogyan kapcsolódik a szereplőhöz. Megesik, hogy amint kitalálok egy történetet és egy benne szereplő karaktert, azonnal beugrik egy hozzá passzoló név, de a legtöbb esetben sokat töprengek a megfelelőn.
Van itthon két baba utónév könyvem, egy magyar és egy külföldi, ezekben benne van az adható nevek jelentése, hogy honnan származnak, a becézéseik és egyéb érdekességek. A legtöbbször ezeket lapozgatom, hogy megfelelő nevet találjak.
Ritkán megesik, hogy általam ismert emberekről nevezem el a szereplőimet, ahogy fentebb említettem, így választottam például a Tamara nevet. De olyan is van, hogy egy-egy barátommal közösen gondolkozunk a neveken, és nekik ugrik be egy olyan, ami aztán nekem is megtetszik.

A baba utónévkönyvek átnézése nagyon jó ötlet szerintem.
Mi volt életed során az a momentum, amikor teljesen biztossá vált benned, hogy Neked írnod kell?
13 éves korom óta tudom, hogy nekem írnom kell. Nem emlékszem a konkrét pillanatra, inkább csak az érzésre. Akkoriban az osztálytársaim egy része olvasta nap mint nap az egyik történetemet, folyton követelték rajtam a folytatást, láttam rajtuk, hogy képes vagyok hatni az érzéseikre, a gondolataikra, és akkor nyilallt belém, hogy én ezt akarom csinálni. Írni akarok, hogy hatással lehessek másokra. Adhassak valami jót az embereknek, még ha ez csak annyi is, hogy néhány órára elfelejthetik a gondjaikat a regényeim által.

Voltak vagy még most is vannak olyan írók vagy olyan művek, amelyek kifejezetten inspirálnak?
A legnagyobb inspirációm és példaképem J. K. Rowling. Tudom, hogy nem volt könnyű élete, mielőtt beütött volna a Harry Potter sikere, sőt, szörnyű körülmények között kellett élnie, rengeteg gonddal a nyakában. Amikor úgy érzem, nem bírom tovább, talán mégis jobb lenne csak hobbynak megtartani az írást, mindig rá gondolok, és arra, hogy ha feladom, akkor biztosan sosem válnak valóra az álmaim, ám ha kitartok, akkor van esély rá, hogy idővel megvalósuljanak. Szóval erősnek kell lennem, mint Rowling is volt, és akkor egyszer eljutok majd oda, ahová el akarok.

Én is kívánok Neked kitartást, nehogy abba hagyd az írást, mert biztosan tudom, hogy sokan szeretjük a történeteidet.
Kezdő írókat milyen praktikákkal, milyen jó tanácsokkal tudnál ellátni? Hogy lássanak neki magának az írásnak illetve, ha már rendelkeznek kész művel, hogy keressenek kiadót a kiadáshoz?
A kezdő írók legnagyobb nehézsége az, hogy azonnal tökéletesen akarnak írni, és amikor nem úgy sikerül, ahogyan akarták, akkor elkeserednek. Szóval én azt tudnám tanácsolni, hogy eleinte egyszerűen csak írjanak az élvezet kedvéért, ne foglalkozzanak azzal, ha nem túl jó a végeredmény.
Egy kezdő író a legritkább esetben ír már elsőre igazán jó történetet, maximum a zsenikre jellemző ez. Egy nem zseni írónak hosszú ideig kell írnia, gyakorolnia, tanulnia ahhoz, hogy elmondhassa a történetéről, egész jól sikerült. Azon kívül, hogy írjanak, írjanak, írjanak, az is nagyon fontos, hogy sokat olvassanak. Mások erényeiből és hibáiból a legkönnyebb tanulni. Figyeljék meg, hogy más írók mit csinálnak jól és rosszul. Ha pedig eljutottak arra a szintre, hogy úgy érzik, egész jól írnak már, és szeretnék többeknek megmutatni a történeteiket, akkor nézzenek szét az interneten, hogy mely kiadók profiljába illik bele a történetük.
A legtöbb kiadó esetében egyszerűen csak e-mailben be kell küldeni a kéziratot, az író önéletrajzát és a szinopszist, ám akadnak olyan kiadók is, akik egy bizonyos időszakban fogadnak csak kéziratokat. A Könyvmolyképző Kiadó például az Aranymosás keretében fogad csak kéziratokat, és azok közül választja ki azokat, amelyeket szívesen megjelentetne.

Az Ő nevükben is köszönöm az útmutatást Spirit, és nagyon remélem, hogy hasznos tanácsnak bizonyul számukra. Neked pedig a továbbiakban még sok-sok megjelenő könyvet kívánok, valamint újfent köszönöm szépen, hogy elfogadtad a felkérést.
Nagyon szépen köszönöm a jókívánságot és az interjúfelkérésedet is!

Magam részéről egyébként én is csak ajánlani tudom Spirit Bliss könyveit, akár a krimiket, akár a fantasykat, hiszen mindegyik történet leköti az embert, elgondolkodtatja és nem utolsó sorban kifejezetten szórakoztatja.