Csütörtökön végre a mozikba került a nyár egyik legnagyobb és legjobban várt blockbustere, A majmok bolygója: Háború. A film a The Planet of the Apes reboot-trilógia harmadik darabja, és mint tudjuk, a folytatások többnyire rosszabb minőségűek szoktak lenni, így sokan körömrágósan izgultak, vajon megüti-e a színvonalat a legújabb rész. Jelentjük: megütötte, sőt, minden várakozást felülmúlóan jó volt. Nem sok olyan szériáról beszélhetünk, ahol a harmadik rész jobb volt, mint az első kettő, de jelen esetben minden hozzávaló megvolt a bravúrhoz: erős (és reboot voltában is egyedi) történet, zseniális rendező, elképesztő színészi játék, tökéletesen eltalált, a film világába beszippantó zene, és a ma már kötelező elem: látvány, látvány, CGI – mindez pedig pont tökéletesen adagolva, megfelelő arányban keverve.
A filmet a második részt is jegyző Matt Reeves rendezte, a történetet Mark Bomback-kel közösen írták. Ezúttal bőven volt idejük minden részletet kidolgozni, és úgy megvalósítani, ahogy megálmodták, mert a Fox a második rész sikere után úgy döntött, megadja a szükséges időt, nem áldozzák be a minőséget a gyors siker oltárán. Így bár eredetileg 2016 nyarára tűzték ki a premiert, de ezt az alkotók kérésére elhalasztották 2017 július 14-re. Mi pedig utólag azt mondjuk: minden perc várakozás megérte.
A látvánnyal rengeteget kellett dolgozni, a majmok ezúttal is CGI és mocap (motion capture, digitális mozgásrögzítés) keverékével állították elő, tehát a majmokat játszó színészek mozgását és mimikáját felvették, majd CGI segítségével ültették át a 3D majom modellekre. Ez eredmény magáért beszél: miközben teljesen élethű majmokat kaptunk, a színészek a tekintetükkel és az arcmozgásukkal hitelesen és erőteljesen tudták az érzelmeket közvetíteni.
Azonban nem csak ez, hanem maga a történet megálmodása is sok időt igényelt: Reeves és Bomback nagy sikerfilmek és klasszikusok százait nézték végig, elemezve, mi volt bennük sikeres és hatásos. Poszt-apokaliptikus háborús filmet akartak csinálni, de olyat, amin nem unatkozik senki, ami nem csak puszta és értelmetlen harcról szól, ahol a két vezérkarakter jelleme és motivációja világos és lehet vele azonosulni.
A történet (dióhéjban, minél kevesebb spoilert tartalmazva) néhány évvel a második rész után játszódik. A Forradalom végén Caesar (Andy Serkis) egyértelműen jelzi, hogy a háború ember és majom között elkerülhetetlen, mert az emberek sosem fogják megérteni és megbocsájtani azt, amit Koba (Toby Kebbell) tett. A katonák már úton vannak San Francisco felé, így Caesar felkészül a háborúra.
A folytatásban már a háború derekán járunk: az emberek egyik osztagot küldik a másik után, hogy felkutassák Caesar és csapata búvóhelyét, de hiába, sorra kudarcot szenvednek. Eközben a majmok felfedezőket küldenek távolabbi vidékekre, olyan terület után kutatva, ahol tartósan el tudnak rejtőzni az emberek elől, és békében élhetnek. Caesar idősebbik fia, Kékszemű, és Caesar barátja, Rakéta (Terry Notary) találnak is egy ilyen területet, túl a sivatagon, azonban túl későn érkeznek vissza a hírrel: még aznap éjjel katonák kis különítménye üt rajtuk, akik árulás révén jutnak be a rejtekhelyre, és feladatuk a vezér megölése. A katonák abban bíznak, hogy Caesar megölésével a harcoknak is vége szakad, a fejetlenné vált majomkolóniát pedig majd uralmuk alá hajthatják. Szerencsétlen módon Caesar helyett annak családját ölik meg. A feldühödött vezér ezután a népét útnak indítja az újonnan felfedezett helyre, ő maga azonban hátramarad bosszút állni. Társául szegődik három legjobb barátja, Rakéta, Maurice, az orángután (Karin Konoval), és Luca, a gorilla (Michael Adamthwaite).
Míg az emberek bázisát keresik, egy elhagyott telepen magányos katonára bukkannak. A katona megölése után jönnek rá, hogy a férfi csak egy beteg kislányt védett, aki így sorsára maradt. Maurice nem képes magára hagyni a furcsa betegség miatt megnémult kislányt (Amiah Miller), így magukkal viszik, és idővel a Nova nevet kapja.
Útjuk során találkoznak egy magányos csimpánzzal, Rossz Majommal (Steve Zahn) aki hozzájuk hasonlóan fejlett képességekkel bír, tud beszélni, azonban nem tartozott közéjük soha, az állatkertből kitörve egyedül próbált túlélni sok éven át.
Rossz Majom megmutatja az utat az emberek katonai bázisához, ahol azonban kiderül, hogy a katonák elfogták és rabszolgaként dolgoztatják a Caesar által magára hagyott majomkolóniát.
Caesar ezen a ponton jön rá, hogy bosszúszomja ugyanolyan rossz döntésekbe vitte, mint Kobát a saját haragja, és önmaga rosszabbik, majomgyilkos és bosszúálló énjével is szembe kell néznie. Mikor megpróbálja kiszabadítani társait, ő maga is foglyul esik, és megismeri családja hóhérját, az emberek vezetőjét, az Ezredest (Woody Harrelson). Hamarosan pedig arra is rájön, hogy az Ezredes nála is komolyabb démonokkal küzd…
Woody Harrelson világéletében zsenálisan alakította a kattant gyilkost, de utólag úgy tűnik, egész eddigi pályafutása azt a célt szolgálta, hogy felkészítse az őrült, mégis hidegfejű és racionális katonai vezető szerepére, aki az emberiség életben tartásáért bármilyen áldozatra képes.
Caesar pedig méltó ellenfele lesz mindebben. A majmok vezetője az első két rész során is kidolgozott és árnyalt személyiséggel bírt, aki jelentős fejlődésen ment keresztül, azonban a történet írói most sem dőltek hátra: Caesar az őt ért veszteségek hatására önmaga egy új, sötét oldalát ismeri meg, és legnagyobb harcát pont a lelkében lakozó „Kobával” kell megvívnia, hogy ebből a harcból felemelkedve immár valóban tiszta, ikonikus vezetővé válhasson. Az őt alakító Andy Serkis játéka zseniális, ha ezt nem jutalmazza az Akadémia, akkor semmit (persze tudjuk, ez nem így működik, blockbuster-színész nem kap Oscart…)
A mély drámai játékok ellensúlyozására Reeves remek érzékkel tette be Rossz Majmot, aki egyértelműen minden mozdulatában, személyiségjegyében, de még vizuálisan is Dobby, a házimanó majomverziója. Egy rendkívül szerethető, esetlen, és egyszerű, de jószívű karakter, akinek nem csak nagy feladatok jutnak, de fontos szerepe az is, hogy a megfelelő helyeken ellenpontozza a drámai hangulatot. Utóbbiból pedig bőven jut, és nem is a hatásvadász fajtából: a film során nem érezni egyszer sem azt az erőltetett feszültséget, ami akkor jön elő, mikor egy rendező kimondottan az érzelmeink manipulálására gyúr, fittyet hányva a történet vonalvezetésére is. Itt minden esemény a helyén van, okkal történik és kerek egészet ad. Nincs benne felesleges halál, ami kizárólag a nézők érzelmeire akarna hatni, minden drámai résznek oka van, és épp ezért viszont nagyon erős érzelmeket is tudnak kiváltani. Ezért aztán „Dobby” szerepe rendkívül fontos, ő segít átvészelni a film nehéz pontjait, és Steve Zahn csodálatosan oldotta meg ezt a feladatot a szerepben.
Ha pedig remek színészi játékról van szó, nem lehet szó nélkül elmenni (höhö…) Nova karaktere mellett. Amiah Miller Daphne Keen mellett idén már a második kislány színész, aki egy többé-kevésbé néma karaktert szavak nélkül is meg tudott tölteni élettel. Elnézve őt (valamint Daphnet, és a Big Little Lies két gyerekszereplőjét) előre meg lehet jósolni, hogy egy rendkívül tehetséges színészgeneráció bontogatja szárnyait Hollywoodban. Az pedig, hogy Reeves ily módon hozta be a régi filmek Nováját, zseniálisan összekötve a szálakat, külön dicséretet érdemel.
Nova karaktere szép keretet ad az első három résznek, párhuzamba állítható Caesar identitáskeresésével: míg az első részben a fajtájából kilógó, új, fejlett majom kereste, hogy hova tartozik ő az emberek világában, addig most a saját fajtájából kilógó kislány keresi hovatartozását a majmok közt.
A majmok bolygója- Háború egyértelműen az év filmje lett, és egyben a valaha volt legjobb Apes-film is, még a reboot első két részét is képes volt felülmúlni. Van mélysége is, olyan örök értékeket képvisel, mint a család és a hovatartozás, fontos kérdésekre keresi választ, mindezt izgalmasan tálalva.
Ekkora siker mellett pedig már meg sem lepődünk azon, hogy a Fox nem áll meg, jönni fog a negyedik rész. A léc igen magasra lett rakva, de kíváncsian várjuk.
Szerző
