*** SPOILERVESZÉLY ***
Nem tudom, hogy ismeritek-e a moly.hu, könyves közösségi oldalt. Ennek az oldalnak köszönhetően találkoztam szembe – szó szerint – Michael Cunningham, Pulitzer-díjas amerikai író könyvével, az Otthon a világ végénnel. A szó szerint részt tényleg így kell érteni, mert az oldalnak van egy könyv észlelő funkciója, ami arra szolgál, hogy ha láttál az utcán, buszon, villamoson, iskolában, a Velencei-tó partján vagy akár az Eiffel-torony tetején egy könyvet, amelyet valaki vitt, olvasott, nézegetett, szagolgatott stb., akkor itt van lehetőséged megírni. A moly pedig értesíti azokat, akik éppen ezt a könyvet olvassák, hátha őket észlelték. Nos így ült szemben velem a buszon Michael Cunningham könyve is és így kezdtem el beszélgetni az oldalon a kötetet olvasó molyhölggyel, aki végül méltatta a történetet számomra, én pedig tervbe vettem a beszerzését és elolvasását.
Ez volt az első könyv, amelyet az írótól olvastam, de ismét egy olyan történetet sikerült választanom, amely egy nehezebb, sajnos a mai társadalomban, illetve egyes emberek szemében nehezen elfogadott tényt, a homoszexualitás témáját vette alapul. Magam részéről úgy gondolom, hogy a homoszexualitás semmivel sem rosszabb vagy elítélendőbb, mint a heteroszexualitás, a rózsaszínre festett haj vagy az, ha valakinek a bungee jumping a hobbija. Nem vagyunk egyformák és ez így jó. Cunningham is olyan természetességgel ír a témáról, hogy abban semmi megütköző, semmi felháborító, semmi elítélendő dolog nincs, sőt a könyv központi témája az emberi sorsok bemutatása.
A könyv négy ember szemszögéből íródott és hol egyik, hol másik szereplő életébe, gondolataiba, nézeteibe láthatunk bele, bújhatunk a bőrébe. Végig kísérhetjük a két főkarakter életét egészen kisgyermek koruktól a harmincas éveik derekáig, közben pedig mi magunk is megtapasztalhatjuk, hogy egy-egy döntés, egy-egy esemény milyen behatást tud gyakorolni az ember életére.
Két főszereplője a könyvnek Jonathan Glover és Bobby Morrow. A történet az ő barátságuk – amely hol erősebb, hol gyengébb, hol több, mint barátság – köré fonódik és vezet végig a két kamaszfiúból lett felnőtt férfi életének egy részén. További fontos szereplői a könyvnek két hölgy, akiknek gondolatait szintén olvashatjuk. Ők pedig Alice Glover, Jonathan édesanyja, aki fiatalon férjhez ment a nála kb. tíz évvel idősebb Ned Gloverhez. Ned mellékszereplő, de meghatározó karakter Jonathan életében. A másik hölgy pedig Clare, aki a fiúk felnőtt életében tölt be fontos szerepet. A karakterek kiválóan visszatükrözik az emberi személyiség jegyeket, bemutatják az ellentéteket és a hasonlóságokat. Mint például Jonathan és Bobby, akiket igazi, mély barátság köt össze, mégis alapvető különbségek mutatkoznak az életükben, akár ha azt veszem, hogy Bobby egy baleset során elvesztette a bátyját, Carltont és ennek folyományaként a családja darabokra hullik kilenc éves korában. Az idilli, boldog család képe a semmivé foszlik és Bobby gyermekkorára a magány rányomja bélyegét, s ennek a hatása tinédzser és felnőtt életében is erősen érződik. Ezzel szemben Jonathan szülei sosem váltak el, egy családként élnek, de anyja, Alice valamilyen módon hűs távolságot tart szívében és testével is férjétől. Szereti ugyan, de nem azzal a lángoló szerelemmel. Alice amolyan beletörődtem a sorsomba, ez jutott nekem és nem is törekszem többre típusú nőként tűnik fel. Jonathan független, szabad felnőtt, aki minduntalan vágyik a szerelemre, szeretetre, mégsem képes kötődni Bobbyn és Clare-en kívül igazán máshoz – kivéve persze a szüleit – és szinte megtiltja magának, hogy mást megszeressen. Ez a történet vége felé azonban fordul egyet, és Jon szíve megnyílik valaki iránt, aki korából fakadó természetességgel szórja a szeretetét Clare és a két fiú felé. Jonathan rajong, szinte szerelemmel viseltet gyermekkorában apja iránt. Anyjához fűződő viszonya azonban egészen más. Míg gyermeki, pöttöm korában egy mindennél közelebbi kapocs kötötte össze őket, ez az idő folyamán előbb dacos ellentétté, majd egy távolságtartóbb viszonnyá alakul. Clare pedig maga a világi nő, aki Woodstock után megházasodott, később elvált és azóta sem állapodott meg. Éli a független, new yorki nők életét bulikkal, vásárlással, szórakozással.
A történet Clevelandben kezdődik. A fiúk gyermekkorukat ott töltik külön-külön, nem ismerve egymást, majd tizenhárom éves koruktól elválaszthatatlanok egészen addig, amíg Jon egyetemre nem megy. Bobby továbbra is Clevelandben marad Alice-szel és Neddel, Jon pedig New Yorkba költözik. Pár évvel később Jon szülei Arizonába költöznek így Bobby Jon után utazik és megkezdődik Clare, Jon és Bobby közös élete. Clare ekkor már Jon lakótársa egy ideje. Végül a történet a Woodstocktól nyolc kilométerre fekvő, vidéki kisvárosban ér véget. A helyszíni leírások találóak, engem teljesen megragadtak. Ugyan nem játszottak központi szerepet, mégis kifejezetten tetszett például Arizona sivatagos, napsütötte világa és a vidéki kisváros zöldellő szépsége. Clevelandet amolyan sötét, mindig borongós városnak láttam, New York pedig zsúfoltnak, túl zajongónak hatott számomra.
Semmi esetre sem nevezném az Otthon a világ végént könnyű, esti kis olvasmánynak, mert erősen elgondolkodtat, ahogy bepillantást enged mások életébe, mások sorsába. Lelkileg olykor felkavaró és akaratlanul is azon morfondírozik az olvasó, hogy vajon, ha nem úgy történik, akkor másképp alakult volna a karakter személyisége. Azoknak ajánlom a könyvet, akik szeretik a mélyebb, a lélekre ható olvasmányokat.
2004-ben Collin Farrel (Bobby), Dallas Roberts (Jonathan) és Robin Wright (Clare) főszereplésével Michael Mayer rendezett filmet a könyvből, melynek forgatókönyvét teljes egészében Michael Cunningham írta. Az írónak nem ez volt az első könyve, amelyet filmre vittek, ugyanis korábban, 2002-ben Az órák – amely könyvéért Pulitzer-díjjal jutalmazták – aratott sikert olyan neves szereplőkkel, mint Meryl Streep, Nicole Kidman és Julianne Moore.