A jó kiritkákat és jó bevételt hozó harmadik film után a Fox tovább ütötte a még forró vasat, és nekilátott a saga negyedik részének. A producer továbbra is Arthur P. Jacobs maradt, a forgatókönyvet pedig továbbra is az a Paul Dehn írta, akinek a második és harmadik részt is köszönhetjük. A rendezői székbe ezúttal J. Lee Thompson került, aki már többször dolgozott együtt Jacobsszal, és már az első rész óta erős érdeklődést mutatott a széria iránt.
Bár valószínűleg nincs olyan ember, aki képes lenne az előzményfilmek ismerete nélkül nekilátni ennek az epizódnak, de azért röviden érdemes összefoglalni a harmadik rész fontosabb pillanatait:
(bővebben: itt )
Cornelius és Zira a jövőből érkezett intelligens csimpánzok, akik a hetvenes évek Amerikája mellett érnek partot. Kihallgatásuk során elmondják, hogy emelkednek a jövőben a majmok az emberek fölé: miután egy világszerte gyorsan terjedő vírus kiirtja a kutyákat és a macskákat, az emberiség új házikedvencek után néz, és a majmokra esik a választás. Hamarosan azonban kiderül, hogy a majmok magas intelligenciájuk, emberhez hasonlatos testfelépítésük és kiváló utánzókészségük miatt többre is képesek az egyszerű háziállat szerepénél, így fokozatosan mindenféle egyszerűbb feladatokat tanítanak be nekik, mígnem végül szolgákká, pontosabban rabszolgákká válnak, akik felett az ember zsarnokoskodik. Egy nap pedig jön egy majom, aki már a beszéd képességét is elsajátítja, és lázadást szít az emberek ellen.
Az emberiség a világméretű háborúban végül saját kultúráját pusztítja el, így a majmok öröklik a Földet.Corneliust és Zirát végül –az általuk vázolt jövőtől tartva – újszülött gyermekükkel, Milóval együtt megölik, de utóbbiról megtudjuk, hogy egy Armando nevű cirkuszigazgató kicserélte egy cirkuszi csimpánzkölyökkel, így Milo helyett az „átlagos” kismajom veszett oda, Milo pedig Armando gondozásában, a cirkuszban elrejtve él, tovább hordozva a beszélni képes majmok génjét, és emberi nevelést kap.
A negyedik rész innen veszi fel a fonalat. Két évtizeddel az előző film vége után, 1991-ben járunk. (Mivel a film 1972-es, ezért ez a mi szempontunkból most a közeli jövőt jelenti.) Láthatjuk, hogy a Zira és Cornelius által felvázolt jövő bekövetkezett, a majmok valóban rabszolgasorban vannak. Armando (Ricardo Montalbán) felnevelte és megtanította beszélni Milót (az előző részekben Corneliust játszó Roddy McDowall), aki Caesar néven lett regisztrálva. A nyitó jelenetben a várost járva Armando elmeséli Caesarnak, hogy alakultak így a dolgok. Tíz évvel Ziráék halála után, 1983-ban egy vírus valóban kipusztította a kutyákat és a macskákat, így az emberiség házikedvencek nélkül maradt. Hogy helyettesítsék őket, majmokat kezdtek háziasítani, majd felismerve képességeiket, fokozatosan egyre több háztartásbeli feladat ellátására tanították meg őket. Így mostanra a teljes amerikai civilizáció alapját a majmok által végzett rabszolgamunka nyújtja. Ennek a munkának három típusa van, amit a különböző fajokra és színekre osztanak: a vörös rabruhás gorillák végzik a nehezebb fizikai munkákat, amihez erő kell, de ész vagy különösebb ügyesség nem feltétlenül. A zöld rabruhás csimpánzok végzik a könnyebb fizikai erőfeszítéssel járó, ám kézügyességet vagy szellemi képességeket is igénylő feladatokat, mint a cipőpucolás, fodrászat vagy a bevásárlás és egyéb lótifuti munkák. A sárga ruhás orángutánok pedig a magasabb szellemi kvalitást igénylő feladatokat látják el, amikhez például már a számolni tudás is szükséges lehet. (A ruhák színei egyébként tökéletesen visszaköszönnek az első két részből.)
Ezen a ponton minden épeszű nézőben a következő kérdés fogalmazódik meg:
Ha egyszer annyira féltek az emberek a Cornelius és Zira által említett jövő eshetőségétől, hogy képesek voltak preventív módon kivégezni őket és a teljesen ártatlan újszülött gyermeküket is, akkor utána mi a bánat vezethette őket arra, hogy mégis háziasítsák a majmokat, ezzel teljes mértékben megfelelve annak a jövőképnek, amit a két csimpánz vázolt?! Egyfelől rettegve üldözik az intelligens majmokat, megakadályozva a fennmaradásukat, másfelől viszont ők maguk adnak eszközt a majmok kezébe, tanítják meg őket ezernyi dologra, és támaszkodnak a munkájukra a teljes gazdaságukkal.
Tény, hogy ha az emberiség másként dönt, és hallgatva a jóslatra nem háziasítják a majmokat, akkor nincs miről szólnia a filmnek sem, de azért nem bántam volna, ha legalább egy félig-meddig józan magyarázatot kapunk arra, mi vezethetett ennyire ésszerűtlen döntéshez.
Mindenesetre szemlátomást megvan az aggály az emberekben is, hiszen a majmok a legkevésbé sincsenek őrizetlenül hagyva. Már-már disztópikus módon egy diktatúra, de legalábbis rendőrállam képe van kibontakozóban, ahol mindenhol mindenkit megfigyelnek, legyen az ember vagy majom. A majmok lázadásától való rettegés olyan erős, hogy egy percre sem hagyják őket őrizetlenül, és nagyon figyelnek rá, hogy egymással ne érintkezhessenek, ne kommunikálhassanak. Fegyveres rendőrök/katonák állnak mindenhol, az engedetlenség legkisebb jelére is azonnal reagálva.
Armando és Caesar szemtanúja lesz az egyik ilyen rendőri intézkedésnek, ahol egy majmot kábítanak el és bántalmaznak a rendőrök. Armando közvetlenül ez előtt köti Caesar lelkére, hogy meg ne szólaljon mások előtt, mert akkor mindkettejüket kivégzik, így hát teljesen logikus, hogy Caesar első dolga lesz ezután a figyelmeztetés után, hogy a nagy tömegben, legalább két tucat ember füle hallatára megszólaljon. Bár Armando magára vállalja, hogy nem a majom beszélt, hanem ő, ezt senki nem hiszi el, így menekülőre fogják a dolgot. Egyébként érdekes maga a közeg, ahol mindez történik: a téren épp pincérek tüntetnek, mert elveszítették a munkájukat a majmok miatt. Az egyre ügyesebb és tanulékony rabszolgák jóval olcsóbbak, így a képzetlen munkaerőt és a szakmunkásokat is kiváltják. Nem lehet nem észrevenni a párhuzamot az amerikai piacra beáramló migránsok jelentette olcsó munkaerővel. Ez a félelem a fejlett gazdaságokban tehát közel sem újkeletű.
Később Armando visszamegy a hatóságokhoz, hogy kidumálja magukat a szituációból, miközben Caesar elrejtőzik egy rakomány frissen érkezett borneói orángután között, és ez, valamint az orángutánok heves tiltakozása senkinek nem szúr szemet. Arra nem számít, hogy a szállítmány részeként hamarosan a kiképzőtelepre kerül, ahol először az olyan alapvető feladatokra tanítják, mint a kézmosás, takarítás, ágy bevetése, megterítés (illetve csak tanítanák, de az „újonc” meglepően tanulékonynak bizonyul, és mindent elsőre tökéletesen végrehajt), majd elárverezik. Az értékes szolgára le is csap Breck kormányzó (Don Murray), akinek szent meggyőződése, hogy Armando eddig rejtegette Zira és Cornelius gyermekét, és a rendkívül ügyes rabszolgát gyanúsnak találja. Ebben amúgy, lássuk be, nem téved.
A kormányzó a frissen vásárolt rabszolgát a jobbkezére, MacDonaldra bízza (Hari Rhodes), aki egyébként a majmokkal szimpatizál, és nem ért egyet a durva bánásmóddal, amiben részesítik őket. MacDonald szerepe kétszeresen is fontos. Nem csak azért, mert gyakorlatilag az egész film során nyíltan Breck ellen van, kommunikációjában és kiállásában is, fontos pontokon a majmokat segítve, hanem azért is, mert az afroamerikai karakter jelképezi a rabszolgaságot, amibe az ember saját fajtársait is taszította. Paul Dehn tudatosan alakította így a történetet, a korszakban erős faji ellentétek voltak az amerikai társadalomban, így erre is reflektált a karakter szájába adott mondatokkal. És épp a származása készteti arra Macdonaldot, hogy a majmok pártját fogja, ami érthető is. Az egyetlen, ami számomra nem világos, hogy Breck miért nem váltja le őt. Épeszű diktatórikus vezető nem tart maga mellett olyan helyettest, akinek homlokegyenest mások a nézetei, de hát, megint csak az a tétel él, hogy enélkül nem úgy alakulna a film, ahogy.
Míg Caesar beszokik az új helyre, Armandot kihallgatják. Ahhoz képest, hogy cirkuszi előadóként a az előadóművészet és a manipulálás nagymestere, nagyjából a második kérdésnél buktatja le magát, de igen csúnyán. Ezután hazugságvizsgálatnak vetik alá – ami valójában nem hazugságvizsgáló, hisz nem a hazugságot jelzi, hanem igazmondásra kényszerít, de ilyen apróságokon nem akadunk fel, egyébként is, ez lehet a magyar szinkron hibája is. A gép lebuktatja (a már eddig is elég rosszul álló) porondmestert, aki menekülőre fogja a dolgot, míg végül vallomás helyett inkább kiugrik az ablakon és szörnyethal.
Miután Caesarhoz eljut Armando halálhíre, elveszíti a maradék hitét is az emberiségben, és úgy dönt, ideje fellázadni az elnyomás ellen. Titokban engedetlenségre buzdítja társait, és fegyvernek is használható tárgyakat kezdenek gyűjteni. Eközben viszont bukja az álcáját, mikor a hatóságok rádöbbennek, hogy Borneóból nem érkezhetett csimpánz, mert ott csak orángutánok élnek. Breck egyből ráérez, hogy csakis a szökött majom bújhatott meg az orángután szállítmányban, így elkapják, letartóztatják és addig kínozzák, míg beszélni nem kezd. Amint bebizonyosodik, hogy ő Zira és Cornelius utóda, a kormányzó halálra ítéli. A kivégzést csak Macdonaldnak köszönhetően ússza meg, aki jóval a határérték alatt tartja a belé vezetett áram szintjét, így Caesar túléli a kivégzők által halálosnak szánt áramütést, majd elmenekül.
A majmok ezután támadást indítanak, elsőként a folyton őket vegzáló rendőri egységeket ölve meg. Végül elkapják Breck kormányzót is, akit szintén meg akarnak ölni. Macdonald könyörög Caesarnak, hogy ne tegye, mutasson könyörületességet, de süket fülekre talál. Már épp nekilátnának az agyonverésének, mikor egy Lisa nevű csimpánz (Natalie Trundy), aki egyébként meglehetősen tetszik Caesarnak, tiltakozását kifejezve megszólal, és azt mondja, „Nem!” Ezzel Caesart leszámítva ő lesz az első majom, aki beszélni tud. Caesar ennek hatására meggondolja magát, és megállítja a kivégzést, példát mutatva arról, mennyire fontos, hogy a gyűlölet körét megszakítsuk, és képesek legyünk emberséget mutatni (még ha nem is emberekről van szó).
Eredetileg a történet ennél jóval sötétebb véget ért volna. A film első verziójában Caesar nem enyhül meg, kivégzi Brecket, az emberiség elbukik, és a majmok rabszolgája lesz, a gyűlölet körforgása pedig fennmarad. Ezzel lett volna teljes a történet, ami egészen az első filmben látott helyzetig vezet. Paul Dehn nem véletlenül alakította így, ugyanis a forgatókönyv írásakor még abban a tudatban volt, hogy ez a film lesz az utolsó a sorban, ezért törekedett arra, hogy a történet szépen körbeérjen, kerek egészet alkotva így az előző részekkel.
Az első verzió tehát így készült el. Azonban a tesztvetítések nézőinek ez nem tetszett, ezért a szűkös büdzsé ellenére átírták egy enyhébb, valamivel kevésbé sötét és kilátástalan verzióra. Utólag a bluray kiadásra viszont felkerült bónuszként az eredeti végződés is (sőt, én személy szerint először ezt a verziót láttam, így nagyon meglepődtem, mikor a filmről beszélgetve mások egészen máshogy emlékeztek rá vissza…)
Nem ez volt az egyetlen változtatás a forgatókönyvön. Az eredeti szkript alapján lett volna egy, a főcímet megelőző jelenet, amiben egy szökött majom menekül a rendőrök elől, a testén tele bántalmazások okozta sebekkel. Azonban a felvett jelenetet végül ismeretlen okokból kivágták, így ez a film lett az első a Majmok bolygója-szériában, aminek nincs főcím előtti jelenete. (Az említett majom története egyébként vissza is tér a filmben, Breck és MacDonalds egyik beszélgetésében)
Érdekesség, hogy amikor nem sokkal később a Marvel Comics képregényt csinált a történetből, ott bekerül ez az előzetes jelenet is, ami azt mutatja, hogy a Marvel vélhetően a forgatókönyvből dolgozott, nem pedig a végleges filmből.
A film vegyes fogadtatásra talált. A kritikusok szerették, a nézők már egy kicsit kevésbé. Bár az értékelések atyaúristenének számító RottenTomatoes-on csak 44%-ot kapott, a bevétel pedig csak a töredékét érte el az előző filmnek (kevesebb, mint 5 millió dollárral), de ez nem tükrözi híven az értékeit. Igaz, hogy a sztoriban akad pár értelmetlen és logikátlan húzás, vannak benne felesleges, sehová sem vezető jelenetek (például mikor Caesart szaporodni viszik egy nőstény csimpánzzal), és bizonyos részeket indokolatlanul hosszan ábrázoltak (különösen a harcokat), mégis fontos mondanivalóval bíró alkotás, ami nem érdemli meg azt a lehúzást, amit napjainkban kap.
A Majmok bolygója-saga ezen részében egy erős paradoxon is megjelenik. Caesar a jövőből érkezett majmok gyermeke, és ő maga indítja el a szülei által megjósolt lázadást. Felmerül a kérdés, hogy vajon ha Zira és Cornelius nem jönnek vissza a múltba, és nem itt születik meg Caesar, akkor lehet, hogy el sem indította volna a lázadást, így nem is jött volna létre a majmok bolygója, tehát Zira és Cornelius sem tudott volna visszajönni.
Ugyanakkor Cornelius tekercsei szerint nem egy Caesar nevű csimpánz, hanem egy Aldo nevű gorilla volt az, aki legelőször mondta ki a”Nem” szót, tehát azzal, hogy Zira és Cornelius visszamentek a múltba, meg is változtatták azt. Egy másik idősíkon eredetileg tehát nem így alakultak a dolgok, ami azt is jelenti, hogy Caesar vezetésével talán kevésbé agresszív kimenetele lehet a történetnek, így megváltoztatva a majmokra és emberekre váró jövőt is. Lehetséges, hogy az így megváltoztatott történelem miatt a jövőben sem lesz akkora az ellentét a két faj között, hogy az a bolygó kipusztításához vezessen.
Ehhez érdemes hozzávenni az első két film majomtársadalmának felépítését is. Az orángutánok voltak a vezetők, szellemi döntnökök (papság), a gorillák voltak a vadászok és rendfenntartók (katonaság), a csimpánzok pedig a polgárság, és nekik volt talán a legkevesebb szavuk a történetben. Viszont ez a rend azon az idősíkon alakult így, amin Aldo vezette a lázadásokat. Egy Caesar vezette lázadás talán megváltoztathatja a majmok társadalmának alapfelépítését és hozzáállását is, egy alternatív idősíkot teremtve.
Vagy… az is lehet, hogy a forradalom során később valóban jön egy Aldo nevű gorilla, és Caesar halála után Aldo és követői meghamisítják a történelmet, mást rögzítve a Szent Tekercsekben.
Hogy melyik verziónak lesz igaza, azt megtudjuk a következő részből, a jövő héten.
Szerző
