Sajnos van az úgy, hogy a legjobb szériákból is kifogy a szufla, és a minőség gyors zuhanásba kezd. Ez ellen nem lehet mit tenni azon kívül, hogy elfogadja az ember. Meg esetleg dühöng rajta egy kicsit. Főleg akkor, amikor már a második szezonban elkezdődik a hanyatlás – mint történt az az Underground esetében is.
Öt hónappal azután, hogy Rosalee-ék (Jurnee Smollet-Bell) megérkeztek Elizabeth-ékhez (Jessica De Gouw), a csapat azon fáradozik, hogy kiszabadítsák a börtönbe vetett Noah-t (Aldis Hodge). John (Marc Blucas) ügyvédként vesz részt az ügyben, és azzal érvel a bírónak, hogy bár Noah-t gyilkossággal vádolják, amiért akasztás jár, az első rendű bűntett itt a lopás, hiszen Noah valaki tulajdona, ezért vissza kéne őt szállíttatni a Macon ültetvényre – ami persze csak egy csel, hiszen az abolicionisták tudják, egyszerűbb lesz megszöktetni Noah-t a szállítás alatt. Mindeközben Rosalee az elmúlt öt hónapban Harriet Tubman (Aisha Hinds) mellett tanulta a rabszolgaszöktetés csínját-bínját, és az a terve, hogy majd a kiszabadított Noah segítségével anyját és öccsét is északra szökteti majd. A lánynak azonban van egy nagy titka: Noah gyerekét várja.
Elizabeth-en keresztül közben megismerjük az abolicionisták egy újabb csapatát, a Varrókört, akiket a rejtélyes fiatal özvegy, Georgia (Jasika Nicole) vezet – aki mellesleg szállójában több szökött négert is bújtat. Ernestine-hez (Amriah Vann) kevésbé kegyes a sors, hiszen, ahogy azt az előző évad végén láthattuk is, a nőt eladták egy másik ültetvényre, egy szigetre Virginia partjai mellett. Ernestine itt rászokott az ópiátokra, és összejött egy Hicks (Robert Christopher Riley) nevű férfival, aki, hála dühkitöréseinek, néha meg is veri őt. Mindeközben Cato (Alano Miller) élvezi a lopott pénz hozta javakat és bosszút forral. Rajtuk kívül új történetszál még a híres Patty Cannon (Sadia Stratton) és bandájának feltűnése, akik szabad feketéket adnak el délre, és akik Harriet Tubmanra vadásznak, valamint Daniel (Bokeem Woodbine), egy kőműves rabszolga Elizabeth-ék közelében, aki önerőből megtanul olvasni.
Beismerem, így leírva talán még érdekesnek is tűnik az évad. Jó, talán érdekes is volt. De mellette vacak is, mivel nem csak, hogy hihetetlen történetszálakkal lett teletűzdelve az egész, hanem mintha az írók szánt szándéka lett volna, hogy megutáltassák a közönséggel azokat a karaktereket, akiket az első évadban megszerettek. A kedves de agyafúrt Rosalee? Egy makacs szamár. Az eltökélt és gyengéd Elizabeth? Unalmas és kegyetlen. Noah? Szinte semmi mozgástér. Ernestine? Egy összetört nő, aki még csak árnyéka sem önmagának. Ja, és végig élvezettel kéne néznünk, ahogy szenvednek, mindenki nagyjából kétszer annyit, mint az előző évadban. Komolyan mondom, egyedül talán Cato ábrázolása maradt hű az első évadéhoz, de az ő törénetszála meg olyan hihetetlen, hogy a hajamat téptem.
Na, de szóval a szenvedés: van egy epizód, aminek a fele arról szól, hogy Rosalee-t meglövik, ő pedig egyedül, sérülten barangol az erdőben, ordít, amikor kiégeti a saját sebét, ordít, amikor piócákat talál a testét, ordít, amikor megverik, ordít, amikor megmarja a hihetetlenül béna CGI-kígyó… És mindezt hatalmas hassal. Mert hát ugye ő terhes, és nem is kicsit (amúgy a színésznő valóban terhes volt a forgatás alatt), amit nem árul el senkinek. És senki sem veszi észre. Még Noah sem, amikor a szezon vége felé kettesben visszautaznak a Macon ültetvényre.
És az csak a jéghegy csúcsa: az évad első epizódja azzal ér véget, hogy Johnt fejbe lövik – viszont később ennek semmi nyomatja nincs! Mármint azon kívül, hogy Elizabeth gyászol, nekünk meg élvezettel kéne néznünk a fájdalmat. Viszont nincs semmi nyomozás, nem derül ki, hogy ki tette vagy miért… Aztán ott van Daniel, aki szinte minden részben feltűnik, csak éppen egészen az utolsó előtti epizód utolsó percéig fogalmunk sincs, hogy jön ő a történetbe. És Cato? A sztori szerint Cato felgyógyult a sebéből, elment Angliába, ott adományozott egy szobrot egy múzeumnak (mégis mennyi pénzt lopott ez a pasi?), találkozott egy indiai származású nővel, akivel összejött, az ő unszolására elkezdett bokszolni, előbb Írországban, aztán Londonban, megkérte a nő kezét, elhagyta a nőt, visszajött az Államokba, nevet szerzett magának, vett egy bortokot… ÉS MINDEZT MAXIMUM HAT HÓNAP ALATT. Ilyen nincs.
Talán az egyetlen pozitívum, amit fel tudok hozni az évadban, az az, hogy közelebb hozták a történelemhez: Harriet Tubman, az egyik leghíresebb rabszolgafelszabadító gyakorlatilag állandó karakter lett, Patty Cannon, bár hamarabb élt, mint ahogy a sorozat játszódik, valódi személy volt, és még Fredrick Douglass (John Legend), az egyik leghíresebb rabszolga-narratíva írója is feltűnt pár perc erejére. Viszont itt is volt, amit félrenéztek: az egyik epizód másból sem áll, mint abból, hogy Harriet beszél egy kisebb közönségnek valami raktárban az életéről és a harcáról. Amivel alapból nem is lenne baj, érdekes, amit mond, és a színésznő is nagyon ott van a szeren, de az epizód ötvenhárom perces, és az ember egyszerűen nem tud ilyen hosszan figyelni rá. Bevallom, én is feladtam úgy az epizód felénél.
Szóval nagyot csalódtam a második évadban, és ha ez nem lett volna elég, a széria még egy plusz kis szemétséggel zárult: míg az első szezon végén szépen masniba kötötték a dolgokat, úgy, hogy bár befejezettnek érződött a történet, azért még lehetett folytatni, addig a második szezon függővéggel ért véget. Hát köszönöm.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
