Sok gonosz babás horror és thriller film kering a világban, legyenek azok jók (Chucky, Pinokkió Bosszúja) vagy kevésbé jók (Dolly a gyilkos baba). Így vagy úgy, de az ilyen filmek lényege az, hogy valami túlvilági entitás szállta meg és tette élővé ezeket a játékokat. Nos, mai cikkünk kis édes (nem, nem olvastátok rosszul, tényleg azok) alanyai voltaképpen nem is rosszak csak attól függ, ki irányítja őket. Íme, a Gyilkos Bábok vagy eredeti címén, Puppet Master.
A film elején láthatjuk, ahogyan egy idős férfi, Andre Toulon (William Hickey) éppen befejezi egyik bábuját ,Jestert. Az idős férfi azonban tudja, percei megvannak számlálva, hiszen a náci kémek még a nyomában vannak, így még időben elrejti életre hívott bábjait, saját maga pedig öngyilkos lesz. Évtizedekkel később egy csapat parafenomén érkezik az egykor nívós szállodába, ahol a hotel fiatal tulajdonosnője Megan Gallagher (Robin Frates) közli velük, hogy korábbi vezetőjük (és egyben az ő férje) Neil Gallagher (Jimmie F. Skaggs) elhunyt. A négy vendégből három láthatóan örül annak, hogy a kapzsi és megszállott férfi nincsen már köztük, ellenben a rossz dolgokat már korábban megálmodó Alex Witacer (Paul le Mat) az özvegy oldalára áll. Persze a történetből kiderül az is, hogy Neilnek a rögeszméjévé vélt Toulon bábuinak és a titokzatos elixirnek a megtalálása – azt azonban senki nem tudja, hogy a kattant férfi sikerrel is járt.
Hát, ha szabad ezzel a képzavarral élnek, akkor a Gyilkos Bábok (még egyszer köszönet a magyar fordítóknak), egy aranyos horror. Jó, persze vannak benne véres jelenetek, és egy-két bábú képessége elég bizarr (pl: Leech-woman), de belegondolok abba, hogy őket egy jó akaratú ember készítette (a későbbi filmekből kiderül, hogy nyomós okkal), csak aztán egy elmebeteg karjai között is tenniük kell azt, amit az új mesterük a síron túlról is elvár tőlük – hogy likvidálják korábbi társait. A gyilkosságok nem túl vérszegények, de nem is túl vérbők ahhoz, hogy akármelyiken is felhúzzuk a szemöldökünket, és azt tudom mondani, hogy mindenki testhezálló halálnemet kap.
Sajnos ebből lehet következtetni arra, hogy Toulonon és a film további részében központi szereplő Alex-en kívül nincs sok komoly szereplő. Még Meganra se tudom azt mondani, hogy az lenne, mert a legtöbb esetben csak sír és/vagy visít, mint a fába szorult féreg. A Dana, Frank és Carissa háromszög pedig csak arra voltak jók, hogy jó alaposan megutáljuk őket, mielőtt eléri őket a csúfos vég. Ellenben a bábuk valami hihetetlen módon aranyosra sikeredtek: Blade, az örök felderítő talán a legismertebb és legszeretettebb az egészből, és nem csak azért, mert úgy néz ki, mint egy ballonkabátos lidérc, hanem…mert cuki. Jester és Pinhead az agy és az izom, a már korábban említett Leech Woman és Tunneler pedig felelősek az igényes kiiktatásokért. És bár elsőre úgy tűnik, teljesen függenek mesterük szavaitól, a film végére kiderül, hogy aki nem tiszteli (és nem szereti) őket, azokkal szemben ők sem kedvesek.
1989-es film lévén a kinézete már nem a legmegszokottabb, ellenben technikailag nagyon jól kivitelezett: a Blade szemszögéből menő kameramozgások, maguk a báboknak az irányítása és úgy a szépen megalkotott helyszín együttesen eléri azt, hogy egy picit azért feljebb menjen a lúdbőr faktor. Nem nagyon, csak egy kicsit.
Ajánlani tudom a Puppet Master-t mindenkinek – elsősorban annak -,aki még vevő a bábos-ijesztgetős filmekre, de kezd megcsömörleni az újabb daraboktól.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
