Avagy a kevesebb néha több…
Az ötrészes majmok bolygója-saga második történetét az első film sikerei után, 1969-ben forgatták, és közvetlenül ott folytatódik, ahol az előző rész abbamaradt. (Olyannyira közvetlenül, hogy az első rész végének több jelenetét be is vágják, ideértve a Szent Tekercsek felolvasását, Dr. Zaius és Taylor párbeszédét, majd azt, ahogy Taylor ellovagol Novával a Tiltott Zónába, ahol megtalálják a Szabadság-szobor maradványait, és Taylor ráébred, hogy a bolygó, amin jár, az maga a Föld.)
A történet főszereplője ezúttal Brent (James Franciscus), a szegény ember Charlton Hestonja, aki Taylorhoz hasonlóan szintén űrhajós, a Taylor után küldött mentőcsapat tagja. Brent űrhajója akkor csapódik be, mikor Taylor épp belovagol a Tiltott Zónába Novával. Brent, az egyetlen túlélő Taylor és csapata felkutatására indul a számára idegennek vélt bolygón. Elsőként a lovon érkező Novával találkozik, akinél megtalálja Taylor dögcéduláját, ezért úgy hiszi, a lány el tudja őt vezetni az űrhajóshoz. Azonban Majomvárosban köt ki, ahol rájön, hogy ezen a bolygón a majmok uralkodnak.
A majmok épp gyűlést tartanak, ahol a gorillák vezetője, Ursus tábornok az emberi faj teljes kiirtását szorgalmazza. Célja a Tiltott Zóna megtámadása, és az ott élő emberek likvidálása.
Nova Corneliusékhoz vezeti Brentet, akiktől segítséget remélnek Taylor megtalálásában. Közben foglyul ejtik őket, de Zira segítségével kiszabadulnak és elmenekülnek. A Tiltott Zóna közelében egy barlangban lelnek menedékre, ahol Brent a romok alapján ráébred, hogy a barlang mélyén az alagút valójában egy new york-i metróállomás maradványa, a bolygó, ahol van, az pedig valójában maga a Föld.
A barlang mélyén aztán Brent és Nova különös, telepatikus képességekkel bíró emberekre bukkan, akik gondolatolvasással, illúziókeltéssel és egyéb elmetrükkökkel képesek hatni rájuk. A mutáns képességekkel bíró emberek kínzással vallatják ki Brentéket, így kiszedik az űrhajósból, hogy a majmok már úton vannak, hogy lerohanják a Tiltott Zónát és elpusztítsanak minden embert. A mutánsok elmetrükköket, illúziókat vetnek be a majmok ellen, de azok hamar átlátnak ezen és tovább nyomulnak a Tiltott Zónába. A sarokba szorított emberek ezután vallási szertartásba kezdenek, ahol egy óriási rakétához fohászkodnak, és közben leveszik maszkjaikat, így a sérült, heges és groteszk arcú torzszülötteken válik láthatóvá, mekkora pusztítást végzett az atomsugárzás. (Ez egyébként a rendező részéről figyelmeztetés is akart lenni, hogy talán nem ildomos nukleáris bombákkal játszadozni.)
Brentet és Novát a barlang mélyén börtönbe vetik, Brent itt talál Taylorra, és elmeséli neki a látottakat. Taylor szerint a mutánsok rakétája a Végítélet Bombája, amelyet ha kilőnek (márpedig ez a céljuk), azzal megsemmisítenek minden földi életformát, így ezt jó lenne megakadályozni.
A torz emberek ezután telepatikus eszközökkel párharcra kényszerítik Taylort és Brentet. Közben a majmok is bejutnak a barlangba, és megölik Novát. A rakéta kilövését sikerül megakadályozni, ezután a majmok megpróbálják ledönteni a rakétát, és miközben Taylorék megpróbálják ezt megállítani, Brentet agyonlövik, Taylort pedig halálosan megsebesítik.
Taylor utolsó erejével még Zaius segítségét kéri, hogy megakadályozza a bomba kilövését és ezzel a világvégét, de miután látja, hogy Zaius nem segít, és a majmok sem jobbak az embereknél, végül „Rohadt vadállatok!” felkiáltással ő maga lövi ki a bombát, elpusztítva a földi életet, és egyben végre megváltást hozva a mostanra már halálosan szenvedő nézőknek.
Míg az első rész egy rendkívül jól megírt sci-fi, fontos mondanivalóval, addig a második rész már egyértelműen a ’húzzunk le még egy bőrt’ elvén készült, valódi tartalom és mindennemű koncepció nélkül. Ami rendkívül szomorú, mert lehetett volna jó is.
A Fox ugyan először megkereste az első rész alapjául szolgáló regény íróját, Pierre Bouelle-t, aki meg is írta a folytatást Az emberek bolygója címmel (egy zseniális történet, ahol Taylor a vademberek élére áll, felkelést vezet a majmok ellen, győznek, és a majmokat visszataszítják az állatok sorába), de a stúdió ebből nem kért, ragaszkodtak az előző rész koncepciójához, mégpedig annyira, hogy gyakorlatilag lemásolták annak történetét. A film első fele pont azért unalmas, mert ugyanazt kapjuk, amit már az első részben is: lezuhanó űrhajó, bóklászó főszereplő, majomváros, foglyul esés, menekülés, míg végül ismét megnézhetjük, ahogy egy napbarnított szakállas űrhajós ráébred, hol is van ő most tulajdonképpen. Pár apró változtatást leszámítva egy az egyben az első rész másolatát sikerült létrehozni, ami az újdonság varázsát elveszítve már nem túl vonzó. A történet második fele pedig még ennyit sem tud, minden logikát és magyarázatot nélkülöző összecsapott katyvasszá válik.
Az első dolog, ami értelmetlen, az az űrhajó órája, ami az első filmben 3978-at mutat, míg a folytatásban 3955-öt. Persze óriási dobás lehetett volna, ha Brent valóban 3955-be érkezik meg (Taylor előtt 23 évvel), de sajnos nem ez történt, egyértelműen Taylorral azonos időpontba kerül, ami viszont azt jelenti, hogy a két hajó órája közül legalább az egyik hibás. De ezt a szálat nem fejtik ki sehol, így a második részben a 3955-öt mutató óra szerepeltetése vagy felesleges szál, ami minden funkciót és értelmet nélkülöz, vagy simán csak egy elképesztően nagy filmes baki.
Bár azt mondhatnánk, hogy ez a film legnagyobb hibája, de ez sajnos ezt állítani nem lenne igaz. Értelmetlen, hogy a majmok több ezer éven át úgy éltek, hogy nem is tudtak a telepaták létezéséről. (de ez még a benyalható kategória.) Értelmetlen, hogy a telepaták hogyan, kik ellen és miért fejlesztették ki a képességeiket, ha egyszer a bolygón élő lényekre nem hat? A vademberekre egyáltalán nem, a majmok pedig szintén gyorsan átlátnak rajta. Értelmetlen, hogy ha a majmok ilyen gyorsan átlátnak az elmetrükkön, akkor hogy tudtak előtte évszázadokon át rettegni a Tiltott Zónától, miért nem igázták le már rég. Értelmetlen, hogy a telepaták miért nem képesek valódi harcra, hisz elmetrükkjeikkel képesek lehetnének fegyverhez jutni, és aztán megküzdeni a másik fajjal. Értelmetlen, hogy miért börtönzik be és kínozzák saját fajtársaikat (ahelyett, hogy összefognának velük a majmok ellen), ahogy értelmetlen a majmok hozzáállása is. Egyik oldal sem szerethető, két elvakult, sötét, buta és bigott kultúra önpusztító összecsapását láthatjuk, ahol nincs kivel azonosulni, így a néző végig külső szemlélő marad, és az egyetlen, amit érzünk a bolygó elpusztításakor, az a megkönnyebbülés.
A majmok bolygója 2. egy szörnyű és teljes mértékben felesleges folytatás. Sokat elárul az is, hogy bár Charlton Hestonnal a főszerepben tervezték leforgatni, de ő nem akarta elvállalni, így végül csak egy epizódszerepben tudtak megállapodni. Ezt is úgy tudták csak tető alá hozni, hogy az akkora már óriási névnek számító színészlegenda több ponton is erősen belenyúlhatott a történet alakulásába. Az egyik ilyen követelése az volt, hogy a karaktere mindenképp haljon meg, ami eredetileg már a film elején bekövetkezett volna, de végül úgy módosítottak, hogy Taylor először csak eltűnik, és a film végén hal meg. Az atombomba ötlete is Hestontól származik, aki remélte, hogy a történet ezzel végre lezárást kap, és nem fognak további folytatásokat készíteni. (Sajnos ez nem jött be, még három további film készült utána). Taylor helyére kellett tehát egy másik bronzbarna, izmos testű, izzadt és szakállas macsó, aki kellőképp hasonlít Hestonra. Így született meg Brent karaktere, James Franciscussal a szerepben, akinek legfőbb érdeme a külső hasonlóság volt.
De nem Heston az egyetlen, aki ódzkodott a folytatástól. Más színészek mellett a zeneszerző és a rendező sem vállalta a második részt, így a stáb jelentős része cserélődött. Az első film többi erősségét sem sikerült megtartani. Míg az első rész maszkmesteri munkája annyira zseniális volt, hogy Oscart kapott, addig a második rész nevetséges gumimaszkokkal operált. A stúdió „azzal főzünk, amink van” elven dolgozott, az első részből megmaradt eszközöket és elkészült maszkokat ugyan felhasználták, de nem öltek se időt se energiát a sminkelésbe, a karakterek többsége valóban párfilléres jelmezboltban kapható maszkban szaladgál. Az első rész másik erőssége a helyszínek kiépítése volt, hisz a néző számára például az „új” bolygó és Majomváros még ismeretlen, izgalmas helynek számított. A második rész szinte kizárólag az első részben felépített díszletek közt játszódik, anyagi okokból nem tudtak új helyszínekkel operálni.
Ez egyébként az egész filmre igaz volt: a forgatások megkezdésekor a Fox már a csőd szélén állt, így rendkívül alacsony költségvetésből kellett dolgozniuk, méghozzá gyorsan, hogy mielőbb bevételt generálhassanak. Bár az olcsósítás minden ponton érezhető volt (történet, forgatókönyv, rendező, színészek, helyszín), a számításuk bejött, a film végül óriási bevételt hozott, ami egyértelművé tette, hogy lezárás és bomba ide vagy oda, a történetet folytatni kell.
Szerző
