Az amerikai ignorancia tetőfoka, avagy miért is nem klappol a reneszánsz-kori Európa és a diverz casting?
Shonda Rhimes, az ABC nagyasszonya, olyan sorozatok szülőanyja, mint a Grace Klinika vagy a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot?, most ismét nagy fába vágta a fejszéjét, és, bocsátsátok meg a képzavart, de nagyon elvétette a célt. Szóval a Still Star-Crossed nem más, mint egy Rómeó és Júlia fanfiction – akarom mondani ifjúsági regény adaptációja, ami a két címszereplő halála után veszi fel a fonalat (vagyis a két hősszerelmes nagyjából a pilot felénél patkol el), a központjában pedig a Capulet-kuzin, Rosalie áll.
Rosalie (Lashana Lynch) és húga, Livia (Ebonee Noel), szüleik halála után került a Capulet-házba, ahol, hála Lady Capulet (Zuleikha Robinson) irigységének, kvázi szolgálóként kell dolgozniuk (vagyis rögtön befigyel egy kis Csipkerózsika-hatás is). Amúgy Rosalie-nak korábban a frissen trónra lépett Escalus (Sterling Suleiman) herceggel volt románca, akit jelen pillanatban kissé tirannikus húga, Isabella (Medalion Rahimi) irányít. Aztán Rómeó és Júlia halála után gyakorlatilag kitör a polgárháború Verona utcáin, mire Escalus úgy dönt, a vérrontást megfékezendő, a Montague és a Capulet családnak szövetségre kell lépnie, méghozzá házasság útján – vagyis Rosalie-nak és Benvoliónak (Wade Brigs) össze kell házasodnia. Ja, közben Escalus és Rosalie közt továbbra is forr a levegő, Lady Capulet a sérült Paris (Torrance Coombs) grófot rejtegeti a pincében, Lord Montague (Grant Bowler) meg úgy mellesleg az agytröszt minden mögött, aki kitalálta, hogy Rómeónak és Júliának össze kell jönnie.
Bevallom, úgy álltam neki ennek a szériának, hogy biztos vacak lesz – bár erényemre legyen mondva, képes vagyok ilyen esetekben megváltoztatni a véleményemet, ha a cucc tényleg jó (lásd: Eleven testek). Nos, a jó hír az, hogy nem kellett csalódnom: a Still Star-Crossed tényleg vacak. Komolyan, gyerekek, a sorozat már anélkül is több sebből vérzik, hogy nagyon belemennék a sztoriba.
Kezdjük talán ott, hogy már alapból rossz csatornán van. Hatásvadász szerelmi szálak, szappanopera-jelleg, szép emberek szép ruhákban, nem túl mélyre menő, azonban rettenetesen kicsavart sztori? Ez egyértelműen CW-alapanyag. Erre hol megy ez a R&J koppintás? Az ABC-n. (Azt azért szeretném jelezni, hogy a széria 2,4 millió nézővel és 0,5-ös share-rel nyitott, ami az ABC-nél kicsit gyatra.)
A második pont, amin amúgy talán a legjobban kiakadtam, az a casting. Értem én, hogy Shonda Rhimes afro-amerikai. Azt is értem, hogy kell a diverzitás. Sőt, kiállok a diverzitás mellett. Viszont a logika mellett még inkább, és az a szomorú hírem van Ms. Rhimesnak, hogy a reneszánsz Európában nem igazán voltak négerek. Néger arisztokraták meg pláne nem. Ehhez képest Rosalie és Livia néger. Escalus néger, vagy legalábbis mulatto. Rómeó szintúgy. Isabellát pedig egy közel-keleti színésznő alakítja, de ezt még le tudom nyelni, mert őt még el lehet adni olasznak. Ja, amúgy pedig semmi ráció nincs abban család-szinten, hogy ki néger és ki nem, ami meg aztán pláne idegesítő. Na, de maradjunk annyiban, hogy a középkori/reneszánsz Európa és a diverz casting nem működik együtt.
(Amúgy az a szomorú, hogy lazán megcsinálhatták volna, hogy a sztori működjön, pl. úgy, hogy az egészet áthelyezik Amerikába, úgy cirka 1880-ba, ahol az egyik család volt rabszolgatartó, a másik pedig felemelkedett, iparosodott néger, esetleg volt rabszolga. Rögtön van logika a rassz mögött, és a diverz casting sem lóg ki a történelem sorából.)
Harmadik pont: a jelmezek – amit amúgy sokan dicsértek. Na, én nem fogom. Az a nagy harci helyzet, hogy a Reign-t sem lehet azzal vádolni, hogy korhű jelmezei lennének, de az a széria legalább konzekvensen anakronisztikus. Mármint minden szereplő ruhatára nagyjából egy stílust képvisel, és minden ruha egyformán régies-modern. A Still Star-Crossed azonban össze-vissza öltözteti a szereplőit, vígan válogatva a történelmi érákból: Rosalie és Livia kb. reneszánsz, Isabella korai tizenhetedik század, a pasik gyakran a régens-korra hajaznak, mások meg a Reign-t majmolva nyomják a kortalan ál-régit. Szóval minden szép, de sehol semmi logika.
Következő probléma: a dialógusok. Ott ugyanis próbálták a Shakespeare-i szövegeket ötvözni a modern nyelvhasználattal, aminek persze egy nagy – amúgy rettentő vicces – katyvasz lett a vége. Mondjuk ez az egész pilotra jellemző, szóval hagyjuk.
És akkor a szereplők. Jaj. Kezdjük talán ott, hogy, hiába számos női szereplő, egy igazán pozitív női kapcsolat nincs benne. Isabella, már bocsánat, egy bitch, Júlia húsz perc után halott, Lady Capuletnek szó szerint van egy monológja, amiben kifejti, hogy mennyire nagylelkű tőle, hogy elengedi Rosalie-t és Liviát Júlia temetésére, Livia, a naiv ki húgica gyakorlatilag az első rész végén el is árulja a nővérét, Rosalie meg szimplán mártír, meg unalmas, meg nekem ellenszenves is, szóval baromi nehéz szurkolni neki. Abba pedig már bele se menjünk, hogy ugyan miért gyilkol mindenki mindenkit Veronában a Capulet-Montague viszály nyomán, ráadásul akkor, amikor az eredeti sztori szerint már be kellett volna állnia a békének.
Szóval úgy álltam neki, hogy ez a széria szar lesz. Az is lett. És komolyan mondom, kicsit azért él bennem a vágy, hogy színtiszta dacból megnézzem a második részt is. Ja, meg közben figyelem, mikor lövik le.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
