Oldal kiválasztása

A címben szereplő „elvont” szó igazából azért van idézőjelben, mert nem mindegyik karakterre passzol teljesen a szó, de mégis van bennük valami, ami miatt általánosnak sem lehet őket nevezni. Igazából a listát nézve az „embertelen ember” és az „emberi nem-ember” titulusok között ingáznak a karakterek, akik legyenek a mérleghinta akármelyik fokán, kivétel nélkül érdekesek.

  1. Priscilla (Claymore)
    Már e lány (vagy sokkal inkább lény) ellentmond a cím egy másik szavának, ő ugyanis sok minden, de nem a kedvencem. Azt a tényt viszont nem tudom mellőzni, hogy egy olyan bizarr múltat, kifacsart jellemet kapott még ember korában, hogy már akkor nehéz volt rámondani azt, hogy ő emberi lénynek minősíthető. Persze a későbbiekben még azt a kevés emberségét is elveszti, ami volt neki és ő lesz maga a testet öltött gyűlölet.

9. Vash the Stampede (Trigun)
Priscillával ellentétben Vashnak nehezére esik egy bogarat is bántani, de persze van aki ezt megteszi helyette. Bár az animében is szépen van bemutatva Vash jelleme és furcsa szokásainak eredete – mint sok minden mást – ,de a manga ezt is sokkal árnyaltabban és részletesebben mutatja meg. Ironikus, hogy míg Priscilla emberként sem számított igazán annak, addig Vash az örök emberség hangja.

  1. Spike (Cowboy Bebop)
    Ha már a vicces, de drámai múltjukat magukba fojtó szépfiúkról beszéltünk, akkor ideje, hogy Spike is a színre lépjen. Bár az egész animét egymaga simán elvinné a hátán, azért a fentebbi úriemberrel egyetemben mellőle sem hiányozhatnak azok a személyek, akik így vagy úgy, de képesek kiegészíteni őt – és így válik egy remek karakterből egy közel zseniális.

  1. Hokuto (Shikabane Hime)
    A Shikabane Himében voltaképpen két fő gonosz van: az egyik észt, a másik az erőt képviseli. Hokuto pedig az erő. A többi hölgyhöz hasonlóan már ő is egy élőholt, ám a többiekkel ellentétben ő egy szándékosan „gyártott” emberi áldozat, aki az emberség legkisebb szikráját sem kapta meg életében – így nem csodálkozhatunk azon, hogy shikabaneként sincs benne semmi a puszta őrületen kívül.

  1. Ainz Ooal Gown (Overlord)
    Momonga érdekes egy példány, hiszen egyszerre emberi, de mégsem – és itt nem csak az új világban lévő fajára gondolok. Ő maga is többször elmondja, hogy már belül sem érzi embernek magát, mégis a cselekedetei miatt (még ha azok elsőre felszínesnek is tűnnek), és a visszaemlékezések révén sejthetjük, hogy legbelül még maradt benne abból a játékosból, aki az utolsó pillanatig kedvenc játéka mellett maradt.

  1. Mugen (Samurai Champloo)
    Mugent leginkább Ainz-al tudnám párhuzamba állítani, csak a körítés tér el: Mugen egy olyan helyen nőtt fel, ahol mindenki magára volt utalva és pozitív emberi értékek annyit értek, mint romlott hal a piacon. Őneki ez volt a természetes, de amikor találkozik Fuu-val és a lány mellé szegődik ráébred, hogy vannak a világon még olyan személynek , mint ő kijár egy olyan, aki miatt képes jobb emberré válni.

  1. Boogiepop (Boogiepop Phantom)
    Hát ez a kedves személy meglepően sok minden egyszerre: egyszerre nevezi magát idegen eredetű entitásnak, máskor meg a főhős lány hasadt személyiségének másik feleként. Legyen akármelyik, az biztos, hogy Boogiepop egy gép precizitásával végzi a munkáját, ám azokkal ellentétben még fellelhető benne a részvét kis szikrája meg azt is képes belátni, hogy a múltbéli tettei milyen hatással voltak a jelenre.

  1. Ergo Proxy/Vincent Law (Ergo Proxy)
    Ez az anime azon kevesek egyike, ami képes volt belőlem a legalapvetőbb, ösztönös félelmet előhozni, és ezt nagyban Vincent és Ergo Proxy létének köszönhető. Az ő kettősségük túlmutat az szokásos témákon: a bukott és bosszúra szomjas angyal és az ember, aki meg lassan emelkedik fel és minden kis lépéssel rombol önmagából, hogy ezzel is gátolja a másik térhódítását – de ez persze nem olyan könnyű.

  1. Nanami Yasuri (Katanagatari)
    Még az öccse Shichika egy élő, emberi kard (érzésekkel persze) addig Nanami egy olyan lány, akinek az a kevés érzelme is ki lett gyomlálja, amit megvolt neki – és az a legszomorúbb, hogy maga irtotta ki magából az emberséget. Persze nem kell csodálkozni egy olyan személynél, akinél a saját szülei kívánták a halálát szörnyű ereje miatt.

  1. Shounen Bat (Paranoia Agent)
    Ő maga a teljes kérdőjel: egyszerre emberi, de mégsem. Az emberek alkották, belőlük nyeri az erejét, de pont emiatt szinte már azzá válik, akik őt kreálták. Shounen Bat még emellett egy örök testamentum az emberek felé: ahogyan a „gyógyító” entitásból képes az emberi önzés és ostobaság szörnyet alkotni, úgy a valóság és saját hibáink elfogadása képes megállítani ezt a szörnyet.

Szerző

Hanama
Alapító és szerkesztő

Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.