Az Egy kutya négy élete után ismét a kezembe akadt egy kutyás sztori, ezúttal egy újdonsült sorozat, a Downward Dog személyében. Egy vígjátékról van szó, ami egy négylábú szemszögéből mutatja be a mindennapokat a gazdival való kapcsolattól kezdve a macskák kergetéséig. Az alapkoncepció jó, a kivitelezéssel viszont akad némi probléma, ami miatt nem hiszem, hogy a többi epizód esélyt kap majd nálam.
Martin (Samm Hodges), a mentett kutyus, elmeséli életét születésétől kezdve a menhelyre kerülésen át egészen addig, míg jelenlegi gazdája, Nan (Allison Tolman) örökbe nem fogadta. Ők ketten eddig nagyon jól megvoltak, a négylábú csak szeretetet, kalandokat és törődést kapott a lánytól. Az utóbbi időben azonban Nan egyre inkább a munkájának szenteli életét, alig jár haza, és ha otthon tartózkodik is épp, akkor sem foglalkozik eleget kedvencével. Ennek következtében Martin különféle eszközökkel próbálja felhívni magára a figyelmet, aminek kivétel nélkül az lesz a vége, hogy Nant fölhergeli. Eközben a lánynak helyt kell állnia munkahelyén, ahol kötekedő főnöke nem becsüli meg, ráadásul egy fontos prezentációt is elő kell adnia.
Az ötlet remek, a végeredmény viszont már annál kevésbé az. A fő (és sajnos egyetlen) komikumforrást Martin adja, aki halálian cuki, laza, és azért kicsit szemét is – az ő narrációja zseniális, főleg az a rész tetszett leginkább, ahol a kutyák napi teendőjét sorolja, illetve okoz pár szívmelengető pillanatot amikor Nanhez való viszonyáról mesél. Még akár tökéletesnek is mondhatnám a sztorinak eme pillérét, ha az alkotók nem úgy szólaltatnák meg néha szerencsétlen állatot, mintha egy sztereotipikus suttyó tini lenne – mert igen, a „like” szó töltelékként való agyonhasználása körülbelül 2 perc után átcsap sablonosból roppantul idegesítőbe.
A másik nagy szívbajom, hogy túl sok mindent zsúfoltak bele egy epizódba – azt, amit az írók huszonegy percben felvonultattak, simán ki lehetett volna fejteni egy évad alatt! Ennek az az eredménye, hogy ugrálunk egyik napirendi pontról a másikra, sok húrt megpendítünk, de gyakorlatilag mindegyik megkezdett történetszálat végül hagyják lógni a levegőben. Még az arányok sem megfelelően oszlanak el, hiszen Martin alig kap időt a vásznon (és azt a kevés dolgot is, ami történik vele, elég hamar lerendezik), de mellette Nan irodai szenvedését és kissé szánalmas magánéletét részletesen ki kellett tárgyalni.
Nem rossz a Downward Dog, de lehetne sokkal jobb is, főleg egy ilyen alapanyaggal. Én mondjuk az alkotók helyében inkább filmet készítettem volna, mert azok alapján, amit bezsúfoltak ebbe a szegény kis pilotba, nem tudom, hogyan fognak egy szezont kerekíteni.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
