A jeges kaland után, mint már az előző cikkben is említettem, a Knock Knockban egy kísértetházé a főszerep. Az alapfelállást már számtalanszor láthattuk horrorfilmekben: pár fiatal kuporog egy titokzatos régi épületben, eleinte minden szép és jó, aztán jönnek cifrábbnál-cifrább furcsaságok, aztán jön a tragédia, és vagy megmenekülnek vagy sem. Mégis, hogyan lehet egy ilyen sztorit Doctor Whosítani? Természetesen egy meglehetősen undorító alien szörnnyel, illetve remek színészi játékkal!
Bill (Pearl Mackie), miután megunta a nevelőanyjával való együttélést, összeáll öt másik egyetemistával, hogy albérletet keressenek. Egy ingatlanközvetítő be is mutat nekik pár lakást, ám azok lakhatósága és ára kétséget ébreszt az újdonsült csapatban. Mikor már majdnem feladták a keresgélést, felbukkan egy fura, de kedvesnek tűnő idős bácsi (David Suchet), aki egy régi, poros kastélyba csábítja a fiatalokat alacsony lakbért ígérve. Bill a költözésnél a Doki (Peter Capaldi) segítségét kéri, aki bőven ki is veszi a részét a dobozok cipeléséből, ám a kezdetektől fogva megvannak a maga fenntartásai a kastéllyal kapcsolatban. Az időlord végül Billel és barátaival tölti az éjszakát, ami alatt feltevései beigazolódni tűnnek, ugyanis valami kaparászik a fal mögött, és a társaságból valaki hirtelen eltűnik.
Nem igazán akarom elhinni, hogy egy Ki vagy Doki epizód kapcsán ezt a szót kell használnom, de ez a sztori úgy ahogy van abszurd – azonban kizárólag jó értelemben! Ugyan néhol döcögős a történetvezetés, más negatívumot egyáltalán nem lehet az író, Mike Bartlett számlájára írni, hiszen tökéletesen ötvözi az olyan teljesen normális, mindennapi dolgokat, mint az albérletvadászás nehézségei, a tipikus sci-fi és horror elemekkel, a végét pedig még sikerül megspékelnie egy csavarral is. Így végeredményként kapunk egy izgalmas, misztikus, hátborzongató részt, ami talán még picit meg is ríkat.
A másik, abszolút pozitív meglepetést David Suchet hozza, akit azt hiszem, nem kell senkinek bemutatni. Azok a színészek, akiknek egy alakításuk nagyon ikonikussá válik, sokszor nehéz később más karakterként látni a képernyőn, mert nem tudunk elvonatkoztatni korábbi szerepétől. A Knock Knockban azonban Suchet teljesen elfeledteti velünk, hogy valaha is létezett Hercule Poirot – az általa megformált háztulajdonostól először borsódzik a hátunk, majd facsar egyet a szívünkön.
Úgy néz ki, a horrorkastély után sem maradunk reszketés és körömrágás nélkül a következő Ki vagy Doki epizódban, hiszen betekintést nyerhetünk az űr legsötétebb bugyrába, ahol bármelyik lélegzetvétel lehet az utolsó is.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
Trackback/Pingback