Mostanában a félévzárás okozta stresszt levezetendő ismét elővettem a Golden Girlst, ami, döbbentem rá ismét, nem csak, hogy megnevettet – állítom, hogy a nyolcvanas évek egyik legszínvonalasabb humorával rendelkezik a széria –, hanem bizony el is gondolkodtat. Hiszen a számtalan remek poén (és világklasszis beszólás) mellett bizony a sorozat sokszor mászott bele olyan témába, ami nem csak a nyolcvanas években számíthatott ingatag talajnak, hanem még ma is, és az öreglányok ezeket a kényes témákat bizony egytől-egyig remekül kezelték. Úgyhogy álljon is itt most egy rövid lista ezekből az esetekből.
- Fő a biztonság!
Egyszer, egy flashback keretében, láthattuk, ahogy a „lányok” egy hajóútra készültek férfi barátaikkal. Éppen bevásároltak az utazásra, amikor Blanche megjegyezte, hogy ezekben a modern időkben bizony nekik is óvatosnak kell lenniük, így a legjobb lesz, ha óvszert is visznek magukkal. Persze, jó szitkomos szokás szerint, az eladó a hangosbemondón keresztül kérdezte meg, hogy mennyibe is kerül az óvszer, amit a három idős hölgy meg akar vásárolni – amire persze rögvest az egész bolt ferde szemmel kezdett el nézni rájuk. Blanche azonban nem hagyta magát: megragadta a mikrofont, és rögtönzött beszédet tartott arról, hogy teljesen természetes, ha egy idősebb nőnek is van nemi élete, az pedig a minimum, hogy ezt felelőségteljesen kezeli. Igazad van, Blanche.
- A nők és az egészségügy
Az ötödik évad nyitányában Dorothy folyton levertségre, fáradtságra, sajgó ízületekre panaszkodik – betegségét elsőre el is könyvelné influenzának, csakhogy az már hónapok óta húzódik, ezért elkezd orvostól orvosig járni, hátha végre valamelyik talál valamit. Azonban a férfi orvosok nem veszik őt komolyan – gyakorlatilag hisztis nőként kezelik, akiknek mindössze csak lelki baja van, azt vetíti ki, úgyhogy a legjobb lenne, ha elmenne pszichiáterhez. Azonban a végén csak kiderül, a sokadik orvos után, hogy Dorothy valóban beteg, mire ő annyira megkönnyebbül, hogy rögtön el is megy a csajokkal ünnepelni, ahol összefutnak az első orvossal, aki elküldte őt. Dorothy pedig nem hagyja magát, és kiosztja az orvost. És igaza is van, hiszen még ma is számtalan olyan történetet lehet hallani, amikor az orvosok félrediagnosztizálnak egy nőt, szimplán azért, mert nem veszik komolyan őt.
- A HIV nem Isten büntetése
Az egyik epizódban behívják Rose-t a kórházba: évekkel korábban egy epeműtétje során transzfúziót kapott, és lehet, hogy a vér, amit adtak neki, HIV-fertőzött volt. Ne feledjük, hogy a nyolcvanas években járunk, amikor a betegséget még nagyobb stigma övezte, mint manapság, így hát nem csoda, hogy Rose is kiakad – ráadásul három napot kell várnia, amíg megkapja a vérvizsgálat eredményét. Egy ponton Blanche osztja ki kissé, hogy helyrerázza: „Az AIDS nem rossz emberek betegsége, Rose! Nem Isten bünteti vele az embereket a bűneikért!”
- A gyász sosem múlik el teljesen
Egyszer Blanche virágokat kap egy titkos hódolójától, aki randit kér tőle – Blanche ebbe bele is egyezik, ám a randin kiderül, hogy a titkos hódoló nem más, mint a férje, aki már kilenc évvel korábban meghalt. Blanche nem tudja, mihez is kezdjen: egyfelöl örül, hogy visszakapta élete szerelmét, másfelől viszont haragszik is rá, amiért az elhagyta, és azt is nehezére esik feldolgozni, hogy az elmúlt években bizony akkor számtalan alkalommal megcsalta a férfit. Azonban amikor már éppen rendezné a dolgokat George-dzsal, Blanche felébred – mindez csak egy álom volt, ráadásul egy visszatérő álom, ami után mindig olyan üresnek érzi magát, hiszen amikor az ágy másik fele felé fordul, azt üresen találja. Most azonban az ébredés mégis vidám kissé, a maga búskomor módján: ezúttal legalább megölelhette férjét, mielőtt véget ért az álom.
- Meddig érdemes élni?
Miután egy régi ismerősük hosszú betegség után meghal, Sophia egyik barátnője úgy dönt, véget vet az életének, úgy és akkor, amikor ő szeretné, Sophiát pedig arra kéri, legyen vele, amikor megteszi. A hölgy azzal érvel, hogy nem akar sokat szenvedni, és hogy ennyi idősen már minden csak rosszabb lesz, Sophia azonban nem tudja, mit is tegyen. Egyfelől kiállna barátja mellett, hite azonban az öngyilkosság ellen van. A hölgy végül aztán az élet mellett dönt – hiszen ki tudja, milyen remek dolgoktól fosztaná meg magát, ha véget vetne az életének –, de a feltett kérdés akkor is megfontolandó: kinek is áll jogában megmondani, meddig is éljünk?
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
