„Az árny, a végzet árnya!”
A második rész, szinte rögtön az első után veszi fel a történet fonalát, mikor is Elizabeth és Will készülnek az esküvőjükre, ám a nagy napot egy régi ismerős felbukkanása árnyékolja be. Lord Cutler Beckett (Tom Hollander) a Kelet Indiai Társaság egyik feje a hírhedt Jack Sparrow kapitányt keresi és kegyetlenül k akarja végeztetni azokat, akik megszöktették, illetve hagyták elmenekülni. Mindeközben Jack az elkerülhetetlen sorsának jeges leheletét kezdi érezni a tarkóján, mikor is az első részben emlegetett Bocskor Bill Turner, Will édesapja megjelöli őt a Fekete folttal, melynek viselőjének sorsa azzal pecsételődik meg, hogy a kegyetlen Davy Jones (Bill Nighy), a Bolygó Hollandi kapitányának, kis állatkájának, a legendás vízi szörny, a Kraken gyomrában végezze. Jacknek tehát meg kell találni a módját, hogy meneküljön meg a szörnyű végtől, Willnek pedig meg kell találnia Jack-et, hogy a Kelet Indiai Társaság elengedje szép csücskének szívét.
A második részben pontosan az történik, amit az ember elvárna egy jó folytatástól. Elkezdődik egy világépítés, bővítés, az új történetszálak és új szereplők behozásával, de persze a régi karakterek is bővülnek, fejlődnek. Például Bocskor Bill feltűnésével mindjárt jobban megismerhetjük Will múltját, de Jack személyiségét is bővítik vele. A Kelet Indiai Társaság behozatalával még inkább erősödik a történelmi vonatkozás, miközben kiterjeszti a világot, így majdhogynem ez már nem csak a Karib-tenger kalózairól szól, hanem a világ kalózairól, amit ugye majd a harmadik részben láthatunk.
A Disney ügyes taktikus, Gore Verbinski pedig lenyűgöző rendező, de Ted Elliott és Terry Rossio piskóta, hiszen kiválóan hoznak be úgy új alakokat a történetbe, hogy azok mégis ismerősnek hassanak, nem csak a meglévő szereplőknek, hanem a nézőknek is. Davy Jones szintén egy tengeri mitológiai alak, akinek a legendáját szinte szóról szóra be is emelik a filmbe, így megtartva az első rész fantasztikumát, miközben nem fedik fel azonnal az ő lapjait, ebben a részben nem is ismerjük meg teljesen a tragédiáját. A misztikumot tovább erősíti a rejtélyes boszorka Tia Dalma (Naomie Harris) aki szintén csak sejteti, hogy van valami múltja Jack-el, és hogy lát ezt, azt, talán a jövőt is. Annyi biztos, hogy Jack tájolója tőle van, és az a holmi bizony nem bóvli.
A szálak ügyes mozgatásával pontosan nem is tudjuk eldönteni ki az igazán gonosz, mert most is minden egyes karakter a saját javát részesíti előnyben, mindenkinek megvan a saját maga kitűzött célja, amiért küzd, így a csapatmunka megint elmarad, sőt nagyon látványosan hullnak szét a karakterek közti picike összetartó kis kapcsok. Ez főleg a hármas párbajban csúcsosodik ki, ahol Will meg akarja ölni Jones-t, Jack életben akarja tartani Jones-t, hogy vissza hívhassa a Krakent, Az időközben képbe kerülő, lecsúszott Norrington kapitány pedig át akarja adni Jonest a társaságnak. Voltaképp az egyetlen, aki nézetlenül száll harcba az Will, de ő sajnos két szék közé esik.
Mint ahogy az első részben itt is a fizika törvényeinek hiányába lehet maximum belekötni, és ismét kukacoskodni karakterek motivációján, de el kell ismerni, hogy ami jó, az jó. A színészekről süt, hogy szeretik, amit cinsálnak, jól szórakoznak, miközben remekül alakítják a szerepüket, Johnny Depp egyszerűen lubickol a szerepben. Még a film végi kis félrelépést is érthetőnek tartom, mert fakad valahonnan. A látvány elképesztő, a CGI fantasztikusan szép,Davy Jones és legénysége, a Kraken egésze fenomenálisan néznek ki, miközben megmaradtak az épített szép díszletek, tehát próbálták csak azt meganimálni, amit muszáj volt.
A remek karakterek és történet mellett ott az első részből jól átvett elemek, ami igazi kalandfilmé varázsolja igazából mindegyik részt. A menekülés, a párbaj, a tengeri csaták és a film végi nagy önfeláldozás, mely több mint egy évre sokkolta le a széria rajongóit, arra várva, hogy kedvenc kapitányukat újra láthassák egészben.
Szerző
- Korábbi szerkesztő
