Oldal kiválasztása

Újabb időszak, újabb zenei válogatás. Bár most némileg megcsappant a nem MMORPG-s zenék száma, azért remélem, így is lesznek olyanok, akiket szintén megfognak ezek a dalok.

  1. Aion –  Eltnen Fortress Soundtrack
    Bár kedves barátnőm, akivel együtt kezdtük el az Aiont pont ezt a soundtracket nem szereti, nekem ellenben mindig is az egyik kedvencem volt a Song of Katalam és Sarpan soundtrackje mellett. Mivel az utóbbi hely sajnos már nem elérhető többé, így annak meghallgatására már eléggé korlátozottak a lehetőségek, ellenben eltnennél elég csak, ha a kedves daeva odamegy, leül és csak hallgatja a dalt – persze csak ha Elyosi.
  1. The Evil Within – Clair De Lune
    Egyszerre szép és szomorú is ez a dal. Valahogy a szorult helyzetek után megnyugvás fogott el tőle, de aztán fejembe villant a tudat, hogy amíg ezt a dalt hallom, addig nincs vége Sebastian, Joseph és Leslie rémálmának.

3. Fallout New Vegas – Big Iron
Legszívesebben mindent dalt felsorolnék ebből a játékból, de a Johnny Guitar és a korábbi cikkben már említett Goin’ Under után ez a kedvenc dalom. Egyszerre hozza a régi westernes hangulatot, mind hangzásban mind történetben – mert ugye mesél is – és valahogy olyan zenévé vált nekem az évek során, hogy sosem unalmas.

https://www.youtube.com/watch?v=pPArO-OI_3U

  1. Blade and Soul –  The Deadly Song
    Az eddig nyugalmasabb hangzások után következik egy igazi pörgős kis soundtrack, amit akkor lehet átélni a Blade and Soulban elsődlegesen, ha a saját frakciónkat képviselő közel életveszélyes küldetéseket kell csinálni. A készítők remek érzékkel választották be pont oda ezt a zenét, mert az amúgy is adrenalin dús hangulaton csak még jobban csavar.

 

1. Echo of Soul Main Theme
Az korábbi cikkel ellentétben itt most az mmorpg-k zenei betétei vitték a prímet, és ezek közül is az Echo of Soul, aminek szép képi világát és
kisebb szőrborzolást keltő dolgait csak emelni tudják a zenék, és azokon belül is ez viszi a pálmát. Szép, kellemes hangzású (latin nyelvű, ezt ne feledjük) és tökéletesen illeszkedik a játék hangulatához.

Szerző

Hanama
Alapító és szerkesztő

Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.