A vén bohócmester a cirkusz lebontása előtti éjszakán összehívja tanítványait és átadja nekik tudásának legjavát – a titkokat, melyektől bohóc a bohóc…
Eme könyv talán egy kis Bibliához hasonlítható, egy bohócbibliához, elgondolkodtató tézisekkel. Amikor először olvastam, már tudtam, hogy ez több, gazdagabb egy „self-help book”-nál. Valami szokatlant fog adni. Maradandót.
A könyv tele van varázslattal, kusza gondolatokba bújtatva – a realitás talajáról bizony nem fogjuk tudni megérteni és követni. Egyik tanítványa jegyzi a sorokat, különféle hozzáfűzéseket firkantva a jegyzőkönyv-szerűség mellé. Nagy adag nyitottság kell az olvasáshoz. De amint ez megvan, igazán mulattató oldalak előtt állunk. Ráadásul az asszociáció-gazdag írás öntözi szívünket – sok a fantáziajövevény, hihetetlen pillanat. Valamiért mégis szeretjük elhinni, hogy ez megtörténhet és hogy valós. És hogy magunk is találkozhatunk efféle történésekkel.
Műkönny, galambok, trombita, láthatatlan zenekar – mind-mind a „tanulj meg komédiázni”-életérzést népszerűsíti. Ez az a gondolat, ami felszabadítja az embert. És ebben van is valami igazság. A tánc és a nevetés művészetének élvezetét hangoztatja. Felszabadulás ősi módjai ezek s nem elévülő jelenségek. Használtak anno és használnak ma is. Persze csak ha átengedjük magunkat neki. Mindenkit arra buzdít, hogy ne féljünk hülyét csinálni magunkból és naponta legyünk önfeledtek.
Kulcsfontosságú pont továbbá: hogy földöntúli csoda a másik. És ehhez képest is viszonyuljunk hozzá. Tehetjük másként, de az már nem szeretet. Az áhítat nélkül nem ugyanolyan a kapcsolat. Ezt a gondolatot szintén nagyon értékesnek találtam, többen megfogalmazták már, hogy úgymond fel kell tudnunk nézni egymásra valamiért, akkor van jelen a szeretet.
Nagy szerepet kap még a lélek felhangolásának szükségessége. Elmondja, hogy maguktól nem szólnak szépen a dolgok, nem működnek, amennyiben nem fordítunk rá figyelmet, energiát, nem teszünk erőfeszítést. A mindennapos hangolás szerinte elengedhetetlen része kell legyen a mindennapjainknak, ha igazán szeretnénk gyönyörködtető dolgokat átélni. És ez a gondolat nekem nagyon tetszik. Felöltöztetni a lelkünket. Ismerős fogalom. Magától semmi sem fenséges. De mi mindent „imává” tehetünk. Megszentelhetünk. Persze, azért túlzás ezt kimondani, de azt gondolom, hogy tény az, hogy a hozzáállásunkon rengeteg múlik. Eléggé izgatottá tudunk e válni valamit illetően? Ha igen, akkor mindjárt nem (vagy legalábbis kevésbé) nyűg a saját cipőmben járni. Felhangolni valamit mit jelent? Szeretet tenni bele? Vagy? Nem egyértelmű, engedi itt is, hogy belegondoljunk, amit csak szeretnénk. Szerintem: bele kell adnod a lelkesedést. Minden nap. És akkor felhangolsz. És kész. Érdekes példaként egy bajuszát felrajzoló bohócról beszél a könyv. Ez a példa talán azt is hivatott hangsúlyozni, hogy mindenki egyedi módon vidítja fel magát. Ha szépen akarsz élni- hangolnod kell. Nekem tényleg ez a kedvenc részem.
Különleges ez a bohócképző könyv, mert nem egy tipikus hogyan-csináld könyv mégis tudsz belőle „hazavinni”. És szabadságot enged, sőt szabadságra ösztönöz. Ez egy örömkönyv. Olvasva a sorokat szívesen táncra perdülnék egy tarantellára. Nem oldja meg a problémáimat, nem is ígér ilyet. De elgondolkodtat. Ösztönöz. Mint egy jó tanár. Olyan ez a könyv. Van benne szerelem, szabadság, zene, tánc, élet, tanulásvágy, és egy nagy csupor életöröm. Ezekhez az elemi, egyszerű módszerekhez tér vissza az író, nem akarja feltalálni a nemlétezőt. Csak emlékeztetni, hogy mikor is látjuk szépnek az életet és megmutatja, hogy ezek a pillanatok életformává alakíthatók.
Szerző
- Korábbi szerkesztő
Korábbi cikkek
Dráma2017-07-28Öt történet az elmezavarról (2013)
Fantasy film2017-07-23Picasso kalandjai – 1978
Könyv2017-05-06Müller Péter – Isten bohócai
Film2017-04-01Brüno – a polgárpukkasztó
