Oldal kiválasztása

Az az igazság, hogy nem sok mindent tudok mondani erről az epizódról – egy kis átvezető sztori volt, semmi több.

A srácok befejezik a szerkentyű lekicsinyítését – ahogy azt a katonaság kérte tőlük –, és készen állnak a projekt második fázisára, a tesztelésre. Csakhogy ahogy másnap bemennek a laborba, azt teljesen üresen találják – a kormány innentől kezdve mindent átvesz, őt még azt sem tudhatják, hogyan állnak a kísérletek. Ezen ők persze kiakadnak, azonban a dolog Howardot érinti a legjobban, aki innentől kezdve folyamatosan Bernie-n lóg. Raj talál magának új lakást, úgyhogy végre kész kiköltözni Pennyéktől. Amyt meghívják pár hónapra a Princetonra, mire Sheldon, természetesen, rettenetesen kiakad.

Nem azt mondom, hogy rossz lett volna az epizód, csak azt, hogy semmi súlya nem volt. Igazából a felvetett konfliktusok közül egy sem lett igazán kibontva, hanem végig az az érzésem volt, hogy ez a rész azért kell, hogy letegye az alapokat a jövő heti fináléhoz. De nézzük csak sorjában!

Szóval elvették a projektet a srácoktól. Ez egyfelől ügyes húzás, másfelől azonban az írók nem tudnak vele túl sok felé menni, mivel Sheldonék azért mégsem állhatnak ki a kormány ellen – szóval ilyen szempontból a sztori teljes zsákutca. Oké, meg lehet úgy közelíteni a dolgot, hogy a srácok hogyan dolgozzák ezt fel, de az az igazság, hogy ezzel nem is igazán próbálkoztak. Volt egy pillanatnyi fellobbanás, amikor kiakadtak, de aztán jött a többi konfliktus, és ez nagyjából el is lett felejtve. Egyedül Howardnál mentek kicsit tovább azzal, hogy munka híján Howie rácsimpaszkodott Bernie-re, ami, bár cuki volt, olyan lezáratlanul végződött (Howard és Bernie megegyeztek, hogy mindketten bújósak leszenek, ha leveszik őket egy projektről és ennyi).

Raj sztorija is eléggé mellékvágányon futott. Gyakorlatilag minden vicc arra ment rá, hogy de jó, hogy végre elköltözik. De amúgy nem láttuk, ahogy lakást keresett, sem azt, hogy milyen is lesz az új helye (amúgy hol van Fahéj?). Szóval itt is eléggé érződött, hogy majd a jövő héten jön a lényeg. Amúgy érdekes, hogy megjelent a sztoriban a Leonardék alatti lakás – a 3A –, ami jelen pillanatban tök üres. Két jelenet is játszódott ebben a lakásban, úgyhogy kíváncsi leszek, hogy akarnak-e vele valamit kezdeni hosszú távon (ami szerintem valószínű, mivel úgy néztem, nem egyszerűen kipakoltak Leonardék lakásából, hanem új díszletet építettek, mivel hiányzott a szobák felé vezető szinteltolás).

És akkor Sheldon és Amy… Hát igen, itt is nagyon érződött, hogy ez is csak felvezetés. Jó, Sheldon kicsit hisztizett, hogy Amy elmegy, de, önmagához képest, viszonylag hamar beadta a derekát, és olyan nagyon őrült dolgot sem tett. Vagyis az igazán érdekes részek itt is majd a jövő héten jönnek, amikor el lehet majd játszani azzal, hogyan bírják a távkapcsolatot

Összegezve… nem volt ez rossz, csak egy kicsit lapos. Na, jó, elég lapos. Szóval remélem, hogy a jövő heti finálé azért üt majd.

Szerző

Orlissa
Alapító és főszerkesztő-helyettes

A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.