Oldal kiválasztása

Az erős nyitás után tovább dübörög a Ki vagy Doki tizedik évada, és ismét egy remek epizóddal folytatódik a kaland, amiben benne foglaltatik minden stílusjegy és egyéb művészeti elem, ami miatt szeretjük ezt a sorozatot. A Smile egy kellő adag misztikummal, sci-fivel, akcióval, borzongással és érzelemmel fűszerezett rész, ami az első perctől az utolsóig leköti a néző figyelmét.

A Doktor (Peter Capaldi) és Bill (Pearl Mackie) a jövőbe érkeznek a Gliese 581d nevű bolygóra, ahol egy emberek által épült kolóniát fedeznek fel, ami azonban üresnek tűnik. Nem sokkal később kiderül, hogy az emberek új lakhelyüket nem egyedül építették, hanem mikrobotok segítségével. A mikrobotok és az emberek egy köztes médiumon, méghozzá nagyobb robotokon keresztül kommunikálnak egymással, amik leginkább az emberi hangulat olvasására és értelmezésére összpontosítanak. Azonban rövid időn belül kiderül, hogy egyes érzelmek kifejezésének nagy ára van, a robotok ugyanis a szomorúságot kemény eszközökkel büntetik – így lehet az Ígéret Földjéből Pokol akár egy pillanat alatt.

Sokak szerint talán lejárt lemez a sci-fikben azt pedzegetni, milyen kimenetelei lehetnek annak, ha az emberek más bolygókon akarják megvetni a lábaikat a Föld élhetetlenné válása után. Ugyan a fentiek alapján nem így tűnik, de a Doctor Who bemutat egy olyan verziót ebben az epizódban, amit máshol igen ritkán látni, illetve hallani. Persze azért a rengeteget szidott emberi természet itt is gyönyörűen megmutatkozik: látunk itt gyakorlatilag rabszolgasorsba kényszerült egyéneket, valamint az első adandó konfliktusnál fegyvert ragadó tagot is. Viszont a végkifejlet szerintem meglehetősen egyedi és mindenképp elgondolkodtató.

Itt ejtenék pár szót a főellenségekről is: én személy szerint irtózom az apró, nyüzsgő lényektől, ezért a vardy névre hallgató mikrobotok alapból nem voltak szimpatikusak, de amikor kimutatták a foguk fehérjét, attól borsódzott rendesen a hátam. Ezzel szemben az emojibotok – most komolyan, ki talál ki ilyesmit? Felháborítóan zseniális! – meg nem értett cuki jószágok. A Smile arra szintén jó példa, hogy a Doki közel sem tévedhetetlen, hiszen a mostani bakija három faj vesztét okozhatta volna, ám hála Bill észrevételének, nem így történt.

A trailer szerint a következő kaland a hófödte Viktória-kori Angliában játszódik. Ez a kombináció engem alapból megvett kilóra – de vajon mi rejtőzik a befagyott Temze folyó alatt?

Szerző

Misplaced
Szerkesztő

Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.