Oldal kiválasztása

Mikor kezdek megcsömörleni a kriminek csúfolt tucat sorozatoktól (mint a Helyszínelők összes vagy a Gyilkos elmék utolsó nyolc évada) akkor felkutatom az internet bugyrait egy egészen egyedi bűnügyi sorozatért. Ezekből viszont igen kevés van, azok is vagy régiek, vagy egy évad után azonnal belengették azt a bizonyos kaszát. Nos, a Mintazsaru is pont hasonló, és bár minőségileg vannak hiányosságai, mégis alig pár nap alatt bedaráltam mind a tizenhárom epizódját!

Walter Clark (Theo James) fiatal és elhivatott rendőr, aki hisz a szolgálatban, a lakosság védelmében és a jó győzelmében. Ennek a hitnek köszönheti valamelyest a hírnevét is, ugyanis gondolkodás nélkül vetette bele magát egy tűzharcba, védte társa életét, pedig még csak zöldfülű járőrként rótta New York utcáit. Hőstettét felkapta a média, kitüntetéseket és meghívásokat kapott a város vezetőitől, és egy ígéretet, hogy nevezzen meg egy területet, ahol dolgozna, é azonnal áthelyezik őt oda. Clark pedig a gyilkosságiakat választotta, ahol azonban nem várták őt tárt karokkal.

Az ügyosztály egy eléggé zárkózott, régóta együtt dolgozó emberekből áll, akiknek megvan a maguk sérelme a másik felé, rejtegetnivaló titkaik vannak, és nagyon nem örülnek, az új rendőr érkezésének. Clark új társa talán a legrégebbi motoros a gyilkosságiaknál, Don Owen nyomozó (Chi McBride), aki az elején szintén nem kedveli a srác túlbuzgóságát, és azt a módot, ahogy a társa lett. A közös munka azonban meghozza számukra, azt, amit mindketten várnak a rendőrségtől, és rövidesen valódi társakká válnak.

És valahogy így kezdődött Walter Clark története, aki hét évvel később New York legfiatalabb rendőri tanácsosa lett, aki úgy emelkedett ki a szegénységből, hogy dolgozott, példát mutatott és persze igyekezett elhárítani az őt ért támadásokat, de ez nem mindig ment zökkenőmentesen.

A sorozat alapfelvetése ugyan kissé hétköznapi, a megvalósítás nem az, ugyanis egyszerre láthatjuk a múltat és a jelent, vagyis Clark mostani, fiatal kezdő énjét, és a hét évvel későbbi, bicegő kemény tanácsost, akinek irodájából belátni a fél várost. Érdekes egyveleget adott az idő megkeverése, ráadásul ezt még pluszba megtoldották egy epizód erejéig, mikor Owen emlékszik vissza egy döglött akta kezdeti szakaszára.

A szereplők közül Chi McBride az ász, és ő is viszi a hátán a sorozatot, hiába Theo-é a főszerep. Bár érdekesség, hogy Theo James mikor a fiatalabb énjét játssza, lapos és élettelen, de mikor az idősebb és tapasztalt férfit, már egy sokkal komolyabb színészi játékot mutat fel – kár, hogy csak pár perc erejéig tartanak a jövőbeli emlékképek.

Az ügyosztályon belüli macska-egér harc azonban szánalmasan klisésre sikeredett, sőt, a bűnügyi esetek is eléggé unalmasak, kizárólag a nyomozópáros az, akik tudnak életet vinni a szériába, ők viszont nagyon. Owen bölcsessége ellenére vét hibákat, míg Clark fiatal létére képes előrelátó lenni, ez a kettősség pedig kihozza, hogy mennyire is komplex karakterek ők ketten, csak az a baj, hogy ez kizárólag rájuk igaz.

Élveztem a sorozat minden epizódját, és bár sajnálom, hogy vége, csakúgy, mint a Zaklatóknál vagy New York-i nyomozóknál, azért megértem, hogy miért nem tudott harcba szállni egy olyan néző bázist magáénak tudott szériával, mint mondjuk a Gyilkos elmék.

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.