Egy meglehetősen lassú tempójú második évad után – amiről majd később részletesebben is írok – tovább követhetjük Jimmy McGill jellemfejlődését a Better Call Saul harmadik szezonjában. Meg kell hogy mondjam, a nyitány igen erős kontrasztot nyújt az előző tíz részhez képest: a Mabel névre hallgató epizódban az elmélázó, melankolikus kezdetet követően igencsak beindulnak az események.
A történet pont ugyanott folytatódik, ahol abbahagyták: hirtelen a McGill család perpatvarának kellős közepén találjuk magunkat, mikor is Jimmy (Bob Odenkirk) épp készül kiviharzani Chuck (Michael McKean) házából, miután bátyja szembesíti őt az általa elkövetett bődületes hibákról. Eközben Kim (Rhea Seehorn) élete első igazán nagy ügyén dolgozik, ami – Jimmynek hála – közel sem tisztességesen hullott az ölébe, de a nő ennek ellenére megteszi mindazt, ami tőle kitelik. Mike-ot (Jonathan Banks) szabotálják egy melója közben, válaszul ő különböző eszközökkel próbálja nyakon csípni a tettest. Végül, míg Jimmy azzal küzd, hogy ügyfeleket találjon, Chuck megpróbálja besározni őt Hamlinnél (Patrick Fabian), több-kevesebb sikerrel.
A Better Call Saul ugyan nem az ötezerrel pörgő cselekményéről és az izzasztó akciójeleneteiről híres, hanem inkább fokozatosan bontakoznak ki a különféle szálak, ám az előző évadban úgy érződött, hogy túlságosan is alacsony lángra kapcsoltak Vince Gilliganék. Ezzel ellentétben a Mabelben a kötelező, és amúgy zseniálisan felépített lassabb szcénák mellett azért bőven akad akció és konfliktus. Itt emelném ki Mike hajszáját, ahol remekül eltalálták az izgalmas és a nyugodtabb jelenetek arányát. Végigkövetjük, ahogy az öreg fejvesztve menekül a rendkívül száraz, már-már sivatagos, Új-mexikói tájon, majd izgatottan figyeljük, ahogy a sötétben, pisztáciát majszolva arra vár, hogy prédája besétáljon a csapdába, és mehessen újra segget rúgni.
Visszatérnek a jövőbe tekintő képsorok is, amik ismét tökéletesen illeszkednek a nyitányba, és fantasztikusan ábrázolják a Gene álnéven bújkáló Jimmy belső, lelki konfliktusát – a hab a tortán, hogy mindezt egyetlen szó nélkül képesek elérni. Gene kiakadása a nyitó jelenet végén is remek, ám Bob Odenkirk nem csak emiatt érdemel dicséretet, hanem leginkább a páratlan arcjátéka végett, ami végigkíséri a kezdő pár percet.
Túlságosan nem szeretnék semmit előrebocsátani, hiszen még csak a legelső részről van szó, ám a Mabel egy ígéretes kezdet a harmadik szezonra nézve – és van egy olyan érzésem, hogy bőven lesz min izgulni a maradék kilenc epizódban is.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
Trackback/Pingback