Bár ez a rész annyira nem fogott meg, mint a múlt heti, azért most sem volt okom panaszra.
Ismét feltűnik Bert, aki nagy vidáman újságolja a srácoknak, hogy van barátnője, aminek az lesz a vége, hogy Leonardék meghívják őt és az új csaját is vacsorára. Csakhogy aztán kiderül, hogy a lány – aki sokkal csinosabb és fiatalabb, mint Bert – nem csak, hogy síkhülye, de ráadásul csakis a pénzéért van együtt Berttel. Mindeközben Bernie továbbra sem viseli jól, hogy készül visszatérni dolgozni, azonban ezzel nincs egyedül, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy Halley első napja a bölcsiben igencsak érdekesre sikeredik.
Bert mostanában elég sokszor felbukkan, ami nem is baj, mert szórakoztató szereplő, és érdekes történeteket lehet elmesélni rajta keresztül. Ez a héten is így történ, mikor is a pénzhajhász nők témakörét jártuk kicsit körbe. Persze ez egyáltalán nem friss megközelítés, sőt, szinte már lerágott csontnak is mondhatjuk, de a Big Bang akkor is jól jött ki belőle. Az epizód nem félt minden kis csúnyaságra rámutatni, Bert barátnőjének hátsó szándékaitól kezdve, egészen addig, hogy valójában mennyire is buta és unalmas is a csaj. És tette mindezt úgy, hogy remek poénokat nyomatott – a kedvencem talán az volt, ahogy Amy kezelte Sheldon, hogy aztán egy ponton ő is feladja az egészet.
Emellett a héten Howardék sztorija teljesen elvált Sheldonékétól. Ezen a fronton pont ott folytatódott a narratíva, ahol a múlt héten az abbamaradt: Bernie-ék állatkertbe mentek Halleyvel. Bár igaz, hogy Bernie néhol kicsit mintha túlzásba vitte volna a hisztit, és emiatt szerintem egy cseppet idegesítő volt egyes jelenetekben, a karakter motivációja teljesen érthető volt.
Továbbra is fenntartom azt, amit a múlt héten mondtam, miszerint tök jó, hogy a sorozat olyan „komolyabb” témákba is bele mer nyúlni, mint a munkába való visszatérés a gyerek születése után. Nagyon tetszett, ahogy a szereplők kezelték a helyzetet, főleg mivel az egész nem arra ment ki, hogy konfliktus legyen a szülők közt, hanem arra, hogy együtt oldják meg a fellépő problémát. Meg aztán rettentő cukik is voltak, amiért jár a plusz pirospont.
Összességében, bár az e heti rész nem volt strukturálisan olyan erős, mint a legutóbbi, azért jó poénokat hozott és érdekes kérdéseket járt körbe, úgyhogy most is tökéletesen meg voltam vele elégedve.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.