Avagy nézd meg a lányát és vedd el az anyját. Bár a sorozatot elérte a nagy kaszás aratóeszköze, az alapjául szolgáló játék nem szenvedett semmiféle károsodást. A futurisztikus – jobbára túlélő – játékok még mindig rendkívül népszerűek és ebből jól kiveszi a részét Defiance. Jöjjön hát a jó a rossz és a hellbug, avagy mennyi mordály kell ahhoz, hogy az ember túléljen?
A történet a már rég terraformált földön fog játszódni az általunk irányított Ark Hunterrel a középpontban. Egy ismert fegyverkereskedő testőreiként túlélünk egy kényszerleszállást, nagyrészt hála a beépített EGO (Environmental Guardian Online) egységnek. Egy Cass nevű votan személy talál ránk és segít megtalálni cseppet sem szimpatikus főnökünket, akinél egy olyan ereklye van, ami szó szerint képes átformálni a világot: egy Ark Core. Természetesen mindenki megakarja szerezni ezt a dolgot, a felhasználásában azonban erősen megoszlanak a vélemények, és hősünkre vár a feladat, hogy ne kerüljön illetéktelen kezekbe.
Eddig nem nagyon hittem azt, hogy egy szinte csak lövöldözésből álló online játéknak lehet jó története, de a Defiance ezt megcáfolta. A történet érdekes, a játékmenet nagyrészt élvezhető és a karakterek is jók. Az külön vicces volt, amikor egy küldetésem során becsatlakozott mellém Joshua és Irisa. Bár a fő cél ezen az eléggé elvadult (de nem Fallout szinten elvadult) világban, hogy minden olyant iktass ki, aki téged akar vacsorának azért persze fellelhetőek a gyűjtögetős vagy az időre menő, másokkal versengős küldetések – legyen az motoros verseny vagy adott idő alatt bizonyos számú lények likvidálása.
A karakterek erejében nincs nagy különbség (legfeljebb a választott EGO egység eltérése miatt), és játékbéli sikerességünket két dolog határozza meg: hogy milyen fegyvered van és azzal mennyire bánsz jól. A Defiance a fentebb említetthez hasonlóan hatalmas fegyvertárral rendelkezik, és csak a játékbéli (vagy néhány esetben valós) pénztárcánk szab határt annak, milyennel menjünk neki az ellenfélnek. A legtöbb fegyver alaperővel rendelkezik, de vannak olyan kis nyalánkságok, amik esetleg savas töltényt lőnek vagy elektromos árammal kedveskednek az ellenfeleknek. Hosszútávon a leghatásosabbak a mesterlövész puskák, de a spéci töltényes ágyúk vagy a savas gépfegyverek is hasznosak szorult helyzetekben – amikből azért van sok.
Már a Guild Wars 2-ben is jó ötlet volt az, hogy minden formalitás és meghívás nélkül kialakulhat egy team, pusztán azzal, hogy egy adott területen egyazon küldetést csinálják, számbéli korlátozás nélkül. A kisebb Ark harcok vagy a bogárkirálynők leverése még nem nagy falat (az utóbbit egyedül is meglehet csinálni jó körülmények között), de a stage harcok már nagyon sok embert igényelnek, szerencsére elég bő a szerverek lélekszáma így mindig van egy pár segítő kéz.
Eddig voltaképpen csak jót mondtam a játékról, azonban a Defiance sem tökéletes: bár az alapjáték maga ingyenes egy pár éve, sajnos teljes élményt és kihasználhatóságot csak a DLC-el együtt kap az ember: ez bennem akkor tudatosult, amikor szereztem egy bitang fegyvert egy Stage során, azonban a megfelelő DLC hiányában nem tudom használni. A gyors mob respawnt már rég megszoktam, azonban itt ez néha már a pofátlanság szintjét súrolja. Nem egyszer kellett félbehagynom egy-egy küldetést mert az irdatlan mennyiségű mob egyszerűen túl gyorsan tért vissza és így nem lehetett befejezni.
Aki szeretne engedni militarista hajlamainak, nem kevés sci-fivel nyakon öntve, annak tökéletes játék a Defiance: érdekes történet, szép grafika és kismilliónyi fegyver.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Trackback/Pingback