Ha valami a Netflix égisze alatt kerül publikálásra, én azonnal lecsapok rá, de valamilyen oknál fogva, a Marvel tematikájú sorozataikat mégsem daráltam be azonnal, ráadásul, most igen furcsamód, a legutóbbival kezdtem bepótolni az elmaradásomat, vagyis az Iron Fist kapta meg a lehetőséget, hogy nem egészen három nap alatt végignézzem. És ugyan tetszett a sorozat, a rengeteg hibája mellett mégsem tudok elmenni.
Danny Rand (Finn Jones) tizenöt év után visszatér a halálból, és egyenesen New Yorkba utazik, ahol apjáé, és annak partneréé a legnagyobb cég, és ezzel együtt az egész család milliárdos. Azonban mindenki úgy tudja, hogy Danny, ahogy az egész családja meghalt egy tizenöt évvel ezelőtti repülőszerencsétlenségben a Himalája felett. Ráadásul Danny apjának legjobb barátja, Harold (David Wenham) is meghalt az elmúlt évek során, és a cég vezetését átvette két gyermeke, Joy (Jessica Stroup) és Ward (Tom Pelphrey), akik egy potenciális veszélyforrást és egy mentálisan beteg elmét látnak Dannyben, és úgy vélik, csak egy imposztor. Dannyt ezért elmegyógyintézetbe zárják, megpróbálják eltenni láb alól, és persze hasonló finomságokkal is próbálkoznak, hiszen a cég 51 %-a illetnél az igazi Danny Randet – csakhogy az igazi valóban visszatért New Yorkba.
Danny az elmúlt időszakot egy rejtélyes helyen, K’un-Lunban töltötte, azok között a szerzetesek között, akik megmentették az életét, és ahol komoly harcművészeti képzésben vett részt. A hely ugyanis a Mennyország első szintje, amit az Iron Fist, vagyis Vasököl tud megvédelmezni a gonosztól, amely évszázadok óta próbál bejutni erre a helyre. Azonban ez a gonosz már behálózta magának az egész világot, beleértve a Nagy Almát is, méghozzá a Rand cégen keresztül. Danny a tanítását figyelembe véve igyekszik helytállni az új világban, megtalálni a szülei halálának okát, és megvédelmeznie nem csak K’un-Lunt, hanem az egész világot. Már csak az a kérdés, hogy az Iron Fist egymaga elbír-e ezzel a feladattal?
Az Iron Fist egy nagyon érdekes, kissé nyolcvanas évekbeli klisét tár elénk, egy kvázi modern Tarzannal, ami az elején igen izgalmasnak is tűnik, ám a sodró lendület hamar elveszti erejét, és átveszi a helyét a megmagyarázhatatlan, vagyis esetünkben a folyton váltakozó iram és ellenség. A történet annyi szálon fut, amik közül jó pár igen felesleges, hogy a néző csak kapkodja a fejét, miközben elveszti a fókuszt az igazán fontos jelenetekről.
Danny Rand egy borzasztóan önző és hisztis karakter, akit olykor szívesen felképelnék, és nem tudom eldönteni, hogy az őt játszó Finn Jones ennyire jó vagy rossz, de hitelesen alakította ezt az olykor igen nyápic és logikusan vagy értelmesen gondolkodni nem tudó srácot. És talán ez a legnagyobb hiba a sorozatban, a főszereplő, ugyanis képtelen vagyok neki elhinni, hogy tizenöt éven át tanult és gyakorolt a legnagyobb harcművészektől, és hogy ő a legalkalmasabb a feladatra. Bár nagy szíve van, és hiszi, hogy nem csak K’un-Lunt kell megvédelmezni, hanem az egész világot, ami igen jó, ehhez azonban nem párosul semmilyen perspektíva, logikai összhang vagy komoly akarat. Csak vagdalkozunk, és futunk az árral, mint Kylo Ren esetében.
Azt azonban el kell ismerni, hogy a mellékszereplők egyszerűen remekelnek, a Colleent alakító Jessica Henwick fantasztikus, mind színészként, mind harcművészként, ahogy a Wardot játszó Tom Pelphrey is kitesz magáért, mint egy sértett fiú, akit az apja szelleme mozgat még mindig. És persze felbukkan két szereplő is a korábbi szériákból, akik nem csak megédesítették a történetet, hanem megmutatták, hogy miért is van helyük a színészek legnagyobbjai között.
A harcművészeti jelenetek lehengerlőek, és sokszor nem Danny szolgáltatja a legemblematikusabb harcot, hanem inkább Colleen – akinek a Kínai kiruccanás alkalmával össze kellett mérnie tudását egy kung-fu harcossal, vagyis a katana és a tien harcát láthattuk, ami szerintem a széria legpazarabb jelenete volt.
A zenei aláfestés is remekül megtámasztja a mondanivalót és a lendületet. Csak magával a tempóval van baj, ugyanis az sokszor megbicsaklik, ezt pedig rendezői és vágási hibának tudom be – arról már nem is beszélve, hogy igen sok, totál felesleges és érdektelen drámát láthattunk a Meachum családtól. De mindent összevetve jó volt megnézni az Iron Fistet, jócskán hozzáadott a Mavel univerzumhoz, de nem ez lesz a kedvencem, abban biztos vagyok.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
Trackback/Pingback