„Én csak élni szeretnék, és nem túlélni!”
Lassan szokássá válik, hogy körülbelül négyhavonta elérkezik egy Budapesti Leander Kills koncert én pedig természetesen ott üvöltök az első sorban, mert miért is ne. Most sem volt ez másképp.
Mielőtt teleházzá duzzadt volna a Barba Negra Track közönsége, három elő zenekar is tiszteletét tette a színpadon. Az elsőről a hallgatóság szerint szerencsére, hogy lemaradtam, a második sem volt épp túl színvonalas számomra, aztán jött a The Snuff. Ami elsőre rettentően tetszett az a stílus, kinézetre. Főleg a bongyorka dobos, meg a frontember, aki valamiért úgy nézett, mintha megszállta volna valami. Lehet dobott rajta valamit a fehér kontaktlencse… A zenéjük is egészen megnyerő, elég őrült volt ahhoz, hogy bemelegítsék a tömeget Leanderékre.
Stílusos pár perces „mi a fasz van” skandálás és minimális késés után, Miki és Bandi gitárja felszántotta a levegőt, bedübörgött Valentin dobja, és felhörgött Leander hangja a „Szerelmetlen Dallal.”
Az előző két cikkben már beszéltem a kiváló dallamokról, a sok emberhez szóló, a balladai szövegekről, de most valahogy a stressz levezetés volt a fontos. Bizony összegyűlik az emberben és ilyenkor nem esik semmi más jól, csak ordítani, üvölteni együtt a srácokkal. Senki más épségét nem veszélyeztetve ki tudja tombolni magát az ember. (most a pogósok is visszafogták magukat.)
A megszokott zúzás mellett akadt egy üdítő meglepetés. A „Te leszel a Párom” előtt egy fiú megkérdte kedvese kezét a színpadom, mondanom sem kell, hogy a tömeg őrjöngve gratulált. Arról sem lehet megfeledkezni, hogy ez volt András első pesti koncertje a srácokkal, ahol nagyon jól teljesített, bár a hangbeállítások miatt, sem őt sem Miki szólóit nem lehetett teljesen jól hallani, kicsit halkra sikerültek. Azonban Valentin olyan dobszólót, hogy majdnem leszakadt a plafon, esküszöm nem tudom, hogy csinálja, de minden alkalommal tátott szájjal bámulom.
Az est fénypontja azonban számomra a koncert után következett, ugyanis kis várakozás után a banda leszállt a por nép közé, és közös képek, dedikálások követték egymást. A legnagyobb ajándékot viszont én kaptam. Amellett, hogy meg sikerült kaparintani Bandi egyik pengetőjét, egy másik rajongó lány közreműködésének köszönhetően (innen is nagyon köszönöm) amit ráadásul alá is írt, mikor megköszöntem Leandernek, hogy ilyen szép szövegeket és dalokat ír, egyszerűen csak erősen megölelt. Köszöntem szépen, én júniusig fel lettem töltve energiával és szeretettel, ott ismét találkozunk, titkon remélve egy hosszú hajú titán újbóli felbukkanását. Hátha ismét megrázza azt a loboncot az a drága hiányzó láncszem…
Szerző
- Korábbi szerkesztő
