Nehéz meghatódnom, hogyha az epizód mást sem akar, csak megríkatni.
Most a megszokott részletes cselekményismertető helyén csak álljon annyi, hogy: Maggie anyja hosszan, montázsszerűen haldoklik – amit hol szomorú zene, hol némaság fest alá –, emiatt Maggie néha sír, néha meg kikel magából, mindenki a múlandóságról, a tehetetlenségről és az életről filozofál, meg mintha Richard és Bailey valamilyen szinten dűlőre jutna a történtekkel kapcsolatban. És több dolog tényleg nem nagyon történik.
És persze, megható a dolog, mert egy anya halála mindig megható, de ugyanakkor viszont az egész annyira hatásvadász volt, hogy ezt egyszerűen képtelen voltam átérezni. Ezen mondjuk nem sokat segített az epizód montázsos felépítése sem: igazából fogalmunk sincs, hogy mennyi idő telik el, Maggie anyja hol Meredith házában van, hol a kórházban, arról nincs semmi említés, hogy miért/mikor engedik ki, stb., azt viszont részletesen bemutatják, hogy milyen mellékhatásai vannak a kezelésnek, és hogy ezektől a nő mennyire szenved – igaz némán, aláfestő narrációval és zenével.
Meg aztán az sem segít, hogy az egész fájdalmasan kiszámítható. Tudni lehet, hogy fel fogják venni a kísérleti kezelésbe, mint ahogy azt is, hogy az hosszú távon nem fog működni. Azonban z az aspektus a csúcsát úgy az epizód felénél érte el (azon a ponton, ami amúgy talán a legemberközelibb jelenet az egészben): a nagy családi vacsora keretein belül szóba kerül, hogy hol van Meredith anyja „eltemetve”, mire mindenki nevetni kezd. Amikor már úgy tíz másodperce tart a nevetés, már tudni lehet, hogy itt gáz lesz – és láss csodát, fél perccel később Maggie anyja már vért köhög.
De hogy azért ne legyek teljesen negatív, voltak azért jó dolgok is a részben. Az például kifejezetten tetszett, hogy, már valamilyen szinten a halálra készülve, Maggie anyja ragaszkodott hozzá, hogy megtanítsa a lányát lasagnát csinálni – persze azt mondta, azért teszi mert, ennyi idősen már megérdemli, hogy őt szolgálják ki mások. Jó, meg persze az egész „anya halála” dolog szívbe markoló, de, mint ahogy már utaltam rá, van egy pont, ahol meghatóból átmegyünk izzadságszagúan szájba rágósba, és ez a rész bizony átesett annak a bizonyos lónak a másik oldalára.
Viszont volt két apróság a részben – természetesen a háttérben –, ami említést érdemel: egyfelől kétszer is feltűnt egy hijabot viselő doktornő/ápolónő, másfelől pedig a kemós jeleneteknél látni lehetett, ahogy az ápolók valamilyen sapkát tesznek a beteg fejére – ezekről hallottam már, egészen újdonságnak számítanak, és az a céljuk, hogy ne hulljon ki a beteg haja. Azért szép, hogy ilyen dolgokra is figyeltek.
Azonban mindezek ellenére is inkább csak a szememet forgattam az epizódra, semmint hogy élveztem volna, mert a színtiszta hatásvadászatnak bizony lapos sztori lesz a vége. És most komolyan kell nekünk ebből még egy évad?
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
