Hála az égnek a Little Witch Academia és a To aru Majutsu no Index előtt is voltak olyan sorozatok, amik szívesen pengeélre helyezték a mágia és a technológia koránt sem baráti kapcsolatát. Ezek között vannak ismertek és sajnos méltatlanul elhanyagolt darabok, mint például cikkünk mai alanya, a Mahou Shoujo-tai Arusu, vagy angolosan Tweeny Witches.
Arusu (vagy kissé normálisabb átiratban Alice) egy szimpla lány, aki azonban valami hihetetlen elánnal van a varázslatok felé, és szentül hiszi, hogy az létezik. Egy váratlan szélfuvallat (vagy nem is tudom minek) hatására azonban leesek a házuk teraszáról, és csodák csodájára nem a betonról kell fölkaparni a kishölgyek, hanem hatalmas növényekkel borított területen találja magát – meg néhány boszorkányt is. Mint azt sejteni lehetett Arusu átkerült egy másik, mágiával teli világba, és persze nagyon örül új boszi ismerőseinek Sheilának és Eva-nak, a gondtalan személyisége és az eléggé furcsa értékrendszeréből meglévő dolgok nem kis problémákat idéznek elő,
mind a boszorkányok, mint a férfi mágusok (warlock) világában. Így nincs más hátra, mint megkeresni és kiiktani a probléma forrását, ám ez koránt sem tűnik könnyűnek, mint azt a három lány elsőre hitte.
Aki egyből azt gondolná, hogy ebben a negyven (összerakva csak húsz) epizódban csak fanservicet és drámával kevert trollkodást kapunk, az eléggé mellé lőtt, ugyanis a Tweeny Witches egy meglepően komoly darab: egyszerre állítja pengeélre a fiatalok útkeresését, a szülő-gyermek konfliktuskérdést és a felnőtté (vagy inkább felnőttesebb gondolkodásúvá) válást, és emellé még kever jó sok mágia vs technológia ellentétet is. Talán az utóbbira van a legerősebb példa, ugyanis maga a világ is úgy oszlik fel, hogy a warlockok és a boszorkányok
külön helyen élnek, csak házasodási célzattal találkozhatnak – és mindkét oldalon hatalmas tiltások vannak. Ezek remek alapok konliktusokra, és valahogy mindkét oldal – a „régimódi” és a „haladó szellemiségű” – is megkapja pont ezen dolgai miatt a hatalmas pofonokat. A warlockoknála túlzott elfordulás a mágiától voltaképpen kiszívta belőlük azt, ami egykoron naggyá
tette őket, ám a merev ősi dolgokhoz vaskarommal ragaszkodó boszorkányok módszerei is már legfeljebb csak papíron hatékonyak.
És pont ezért is kellett egy köztes személy, aki egyik világnak sem a kimondott tagja – ez lesz Arusu -, és bár ténylegesen boszi lesz, mégis végig megőrzi a harmadik fél, a külső szemlélő álláspontját. A saját, otthonról hozott józan paraszti eszével képes dolgokat is meglátni, amik elől a két világ lakói (elsősorban a vezetőik) olykor szánt szándékkal fordítják el a figyelmüket – ezzel csak tetézve az amúgy is elég nagy bajt.
ha még a történet nem lenne elég érdekes, az egésznek a jól megalkotott szereplők adják meg az ívet: persze elsőre mind egy-egy adott sztereotípának megfeleltethetőek – van ugye hebrencs, a perfekcionista, a kedves-de-nem-tud-harcolni, az emo és az öncélú, de jószívű. Mind mind egy ilyen alapból indulnak ki, de hála égnek nagyon hamar kitűnik az is, hogy ezeknek a karaktereknek
van mélységük legyen az akár az elsőre bunkó Sigma, vagy a bizalmatlan és apatetikus Lennon.
Kinézetben leginkább a Hells Angels mangára hasonlít az anime, de az egyedi kinézet is csak növeli azt a benyomást a nézőben, hogy ez az anime nem egy a sok tucatdarab közül – még ha sok grafika megszállottat sikeresen el is űz. Sajnos a japán szinkront nem tudtam meghallgatni, mert csak angol szinkronnal találtam rá a sorozatra – azt meg hallgatni annyira volt élvezetes, mint polippal szkanderozni -, de a stábot elnézve pazar hangzása lehet.
Mint sok más animét, amiről volt szerencsém eddig írni, ezt is csak ajánlani tudom: érdekes, elgondolkodtató történet és szerethető karakterek. Kell ennél több egy jó sorozathoz? Legfeljebb egy csipetnyi mágia.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
