Oldal kiválasztása

Hallottam már párszor, hogy az írók nem tudnak olyan kifacsart élethelyzetet kitalálni, amit a való élet képtelen volna reprodukálni vagy kenterbe verni. S valahányszor olyan filmet látok, ami valóságos alapokon nyugszik, az jut eszembe: lám csak, az élet is „ír” olyan történeteket, amelyek vászonra kívánkoznak! Ilyen film a Fogadom is, melynek alaptörténetét az élet ihlette.

Adva van egy nagyon boldog fiatal házaspár, Paige (Rachel McAdams) és Leo (Channing Tatum). A férj hangstúdiót vezet, a feleség tehetséges szobrász, akinek épp felfutóban van a karrierje, ők ketten pedig az álompár, akiknek idilli a története és a kapcsolata a kezdetektől fogva. Ebbe az idillbe rondít bele egy autóbaleset, amely során a férj csak könnyebben sérül, de a feleség elveszíti utolsó néhány éve emlékezetét, és amikor magához tér, meg sem ismeri a férjét. Annál jobban emlékszik azonban a megismerkedésük előtti időszakra és akkori vőlegényére.

Így felszínesen áttekintve a filmet, nincs benne talán semmi, ami különlegessé tenné, lehetne ez egy izgalmas felütésű, ámde középszerű romantikus egyszernézős is. Tény és való, hogy vannak is hibái jócskán, azonban ami számomra különlegessé tette – azon kívül, hogy ugyebár valóságalapú – az az, hogy meglehetősen jól ábrázolja azt, milyen nehéz is lehet egy ilyen szituáció két ember számára. A férj szereti a feleségét és élesen emlékszik minden közös percükre. Nem csoda, ha ennek megfelelően azzal idegesíti fel leggyakrabban a nejét, hogy ő maga „felejti” el, hogy ezt a régi-új Paiget viszont nem ismeri. Ugyanakkor érthető a feleség viselkedése is, aki ódzkodik a számára vadidegen férfitól. (Bár be kell valljam, mikor a felébredés utáni első jelenetben azért kiakad a lány, amikor megtudja, hogy a vele szemben álló vadidegen a férje, kajánul felötlött bennem, hogy hát bizony én nem akadnék ki, ha egy kómából felébredve az derülne ki, hogy Magic Mike a férjem.) Szerencsére – és itt gondolom, ezer hála és köszönet, amiért az élet írta az alapokat – nem esnek abba a hibába, hogy Paige az indokoltnál hisztisebb és kicsinyesebb legyen. Természetesen vannak olyan jelenetek, amikor elveszíti a türelmét, de küzdelmei ellenére átérezhető, hogy egy alapvetően figyelmes, kedves teremtés.

Nagyon tetszett tehát mindkét szereplő saját fejlődésmenete és a kettejük kapcsolatának dinamikája is. Ez utóbbiból főleg azt értékeltem, hogy több pont is volt, amikor Leo kiállt magáért, mikor Paige túllőtt a célon. Könnyen lehetett volna elromanticizálni az efféle kiállások hiányát, hogy annyira megérti a nő helyzetét és annyira szereti, hogy képtelen haragudni rá, de az inkább lett volna alárendelődés, mint egy törődő, élő kapcsolat. Így azonban meg is kapta azt a valóságízt, ami az arany középúton tartotta számomra a filmet és nem lendítette át a romantikus ló túloldalára.

Mindez persze azért vált lehetővé, mert a karakterek jól voltak eljátszva. Channing Tatum legalább olyan jól alakított a – tőle magánemberként sem túl távoli – gondoskodó, szerető férj karakterét, amennyire jól általában táncol, miközben megmaradt hús-vér férfinak, ami romantikus drámákban számomra külön érdem, hiszen ez a műfaj hajlamos csillámpónivá polírozni a pasikat. Ugyanakkor Rachel McAdamsre sem lehet panasz, és nem csak azért, mert egy jól megírt, komplex karaktert könnyebb tartalommal megtölteni és előadni, hanem mert minden csapongásában tudott hitelesen alakítani.

A történet talán leggyengébb pontja minden tekintetben a lány családja és az őket körülölelő dráma, vagyis az a titok, ami miatt Paige még a Leoval való megismerkedése előtt megszakítja velük a kapcsolatot. Az egy dolog, hogy maga a titok és a feloldása rettenetesen klissés – noha épp ezért tekinthető hihetőnek – de az, mikor a titokra fény derül, épp úgy nem üti meg a nézőt, ahogy Paige is viszonylag könnyedén megbirkózik vele, mikor kiderül. A kérdés már csak annyi lehet: ez elsőre vajon miért nem ment?

Mindent egybevetve a Fogadom egy kifejezetten élvezetes filmecske a maga műfajában, és pont azért, mert a szerelmes-film csapdák többségét sikeresen elkerüli, megítélésem szerint többször elővehető, szórakoztató alapdarab. Már csak azért is, mert a valóság megérdemli ezt a megtiszteltetést.

Szerző

SzÁgi
SzÁgi
Szerkesztő

“Ha az elme gondolatokra éhes, legyenek éles fogai” – mondja Volys a sárkány a Bamarre hercegnőiben.