Az én környezetemben a Tarzan legendája fogadtatása meglehetősen vegyes volt, így muszáj volt lecsekkolnom a saját szememmel. Meg kell hagyni, egész mást hozott a film, mint amit vártam tőle, de talán ez nem is akkora tragédia.
John Clayton (Alexander Skarsgärd) békében éli az életét Londonban feleségével, Jane-nel (Margot Robbie). A régi, dzsungelben töltött idő mostanra már csak emlék, igazi angol úriember vált belőle. Azonban meglehetősen érdekes meghívást kap a belgáktól, hogy látogasson el Afrikába, ahol állításuk szerint a jobb körülményeken dolgoznak. A meghívásra nemigen hajlik, amikor azonban kiderül, hogy a dolgok nem olyan szépek és jók, mint ahogy azt neki leírták, egyből nyakába veszi a világot és odautazik. A régi ismerősök és a környezet hamar kihozza belőle a szívében lapuló vadembert, ami segítségére lehet a gyarmatosítókkal folytatott harcban. Feleségével és újdonsült társával, George-dzsal (Samuel L. Jackson), valamint Kongó vadonjával karöltve immáron visszakövetelheti azt, ami az ottlakóké.
A film eleje kissé lassan indul, ahogy Tarzan megkapja a meghívást. Lassan felrémlenek a gyerekkori emlékek, a szülei halála, az őt befogadó mangik élete. A flashbackek az egész filmet végigkísérik egyébként tele szomorú, vagy éppen vicces emlékekkel. Külön kedvencem volt a Jane-nel való megismerkedése, mert bár ezt már rengeteg verzióban láthattuk, vagy olvashattuk, a civilizált ember szemének ez talán örökké vicces marad.
A második legnagyobb számú humorfaktor Samuel L. Jackson. Az utóbbi időben őt Nick Furyként szokhattuk meg, amint a menő bőrkabátjában jár-kel és főnökösködik. Mindezek után a dzsungelben való szerencsétlenkedése többször is okot adott arra, hogy a moziterem fetrengjen a röhögéstől – különösen azután, hogy kijelentette: a vadonban nőtt fel. Persze, az másmilyen vadon volt, állítása szerint. Egyébként ez a szerep is remekül áll neki, főleg, hogy ezúttal még haja is van.
Az évek során már rengeteg Tarzan-filmet pakoltak a mozikba, voltak köztük gyengébbek és erősebbek. Amiben én ezt a példányt kicsit másnak érzem, hogy sokkal hangsúlyosabbá vált Tarzan kapcsolata a vadonnal. Értendő ez a benne való közlekedésre és az állatokkal való kommunikációra. A legtöbb ember manapság nemigen tud mit kezdeni azzal, amivel nem tud egészen konkrétan beszélgetni és ebben rejlik a vadember varázsa: ő átlátja és érti a természet nyelvét. Éppen ezért tud benne élni jobban, mint bárki más. Lássuk be, ez azért jelentősen különbözik a táskában hurcolt csivavák ideájától. Így igazából adott esetben valami természetvédelmi felhívásnak is elmehetne majdnem a film. Azért csak majdnem, mert az egész egy nagy CGI és egyébként is Alexander Skarsgärd kockáit nézi mindenki.
És igen, kedves színészünk kapcsán azért érdemes megjegyezni, hogy talán nem ő volt a legjobb választás a szerepre. Persze, cuki meg minden, és tök szépen kidolgozott a csávó – ez abszolút becsülendő. De ezekkel az ártatlan kutyaszemekkel, amiktől mindig az a benyomása az embernek, hogy szegény gyerek azt se tudja, hol van, kissé hiteltelenné válik az alakítás – különösen, amikor épp bevadul. Tipikus eyecandy-húzás és nem tett túlzottan jót a filmnek – még akkor sem, ha jó volt nézni.
Egy nézést abszolút megér a film, már ha valakit nem zavar az első fél óra, ami kissé lassan döcög. Az viszont valószínűtlen, hogy ez lesz az a film, amit majd évente előszedünk és újranézünk.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gonoszkodó sárkányboszorkány, egyben egyetemista tündérlány. Szeretem a fantasyt, a horrort és a pc játékokat. Őzike forever!
Korábbi cikkek
Film2021-09-12He’s all that
Dráma sorozat2021-02-21Frontier 1. évad
Dráma sorozat2020-07-05Spinning out 1. évad
Akciósorozat2020-04-3010 retro sorozat, amit újranéznénk
