A Twin Peaks első látásra krimisorozat, sokadik látásra viszont olyan műfaji elemek keresztútja, mint a misztikum, a fantasztikum és a thriller – és mindezt egy szappanopera keretében tálalja. Annak ellenére, hogy a szappanoperáktól, sok mindenkihez hasonlóan, kiráz a hideg, a Twin Peaks sokkal többet adott, mint az intrikákból fakadó izgalom. A figurák túljátszottságát is megbocsáthatjuk, mert bár a sorozat „csak” huszonhat éves, a jól működő sorozatok egyik mintapéldája és őse, amelyekhez valahogy úgy viszonyul, mint Godzilla a Jurassic Parkhoz.
A kisváros légköre szinte fullasztó a sok megoldásra váró rejtély miatt, és szinte minden epizód olyan cliffhangerrel zárul, ami egy újabb szál felé irányítja a történetet. Minél több rejtélyt vonnak be az alkotók, David Lynch és Mark Frost, annál tovább részletesebb a világ, de mindig több kérdés marad, mint amit sikerül megválaszolni. A sorozat elején megtalálják egy gimnazista lány, Laura Palmer holttestét, és mivel az idillinek tűnő kisvárosban mindenki jól ismerte őt, a városlakókon egyszerre tör ki a gyász és az igazságvágy. Vannak, akik önálló nyomozásba kezdenek, vagy valahogyan belekeverednek, mint a lány legjobb barátnője, Donna (Lara Flynn Boyle) vagy a volt barátja, Bobby (Dana Ashbrook). A városba érkezik az FBI fiatal, de tapasztalt nyomozója is, Dale Cooper (Kyle MacLachlan), aki a seriffel, Henry Trumannel (Michael Ontkean) együtt a legkisebb nyomokat végigkövetve próbálja visszafejteni az eseményeket. Itt viszont ki is lépünk a krimi keretei közül, mert kiderül, hogy nem elég az ésszerű, okozati összefüggéseket felderíteni.
Laura Palmerről hamar megtudjuk – de a tapasztalt sorozatnézők már azelőtt sejteni fogják –, hogy a lány nem az az iskolaelső, kiegyensúlyozott típus volt, amilyennek a körülötte lévők (félre)ismerték. Arról pedig, hogy veszélyes emberek közé keveredett, csak ő tehet – később viszont olyan dolgok derülnek ki, hogy ezt is vissza kell vonnunk. Két, a maiaknál hosszabb évad alatt sem derül ki, hogy pontosan mi az összefüggés a helyi kaszinó és bordély, a Félszemű Jack, az erdőben lévő titokzatos barlang, az emberek eltűnése előtt megjelenő baglyok és a démoni entitások között. A város egyszerre otthona a természetfölötti jelenségeknek és annak az emberi gonoszságnak, amit a szereplők képviselnek.
A szereplőkben annyi a közös, hogy nem mondanak igazat, akár van rá okuk, akár nem, és ez a sok eltitkolt, valószerűtlen tény jól adagolt lassúsággal kerül felszínre, hogy mozgásban tartsa a szálakat. A szokatlan tényeket és motivációkat egyrészt a szerelmi intrikákat felvonultató, egyébként egész izgalmas szappanopera-stílus teszi nevetségessé, a hozzájuk csatlakozó természetfölötti szál pedig kicsit groteszk, de különleges légkört ad a városnak. A szórakozás, a borzongás és a pszichológiai feszültség elválaszthatatlan ok egymástól.
Mai szemmel sematikusnak láthatjuk például a karaktereket, akik mind egy-egy típust testesítenek meg az ártatlan diáklánytól a lázadó fiún át a gazdag és rosszindulatú szállodatulajdonosig. Egy egész mikrokozmoszban találjuk magunkat, ami annyira zárt és mégis teljes akar lenni, hogy például a kórházban mindig ugyanazzal az orvossal találkozunk, aki nem csak sebész és szülésorvos, hanem még a boncolást is ő végzi. Sok ponton nem tudtam eldönteni, hogy az ilyen részletek véletlenül maradtak-e a sorozatban, mert például nem számítottak arra, hogy az akkori néző fennakad rajta, vagy szándékos karikatúrák. Hajlok a második lehetőségre, mert ha így nézzük a Twin Peaks világát, akkor nem egy tipikus szappanopera-szerű melodrámát kapunk sok szerelmi háromszöggel és tipikus problémákkal, hanem pontosan ennek a műfajnak a karikatúráját. A valószínűtlen fejleményeket, mint amilyen a visszatérés a halálból vagy a szerelmesek „sötét” titkai, a természetfölötti jelenléte megmagyarázza és tovább árnyalja.
A Twin Peaks ismert sablonokkal dolgozik a karakterek mellett a helyszínekben (sötét erdő, csendesnek tűnő kisváros) és a misztikumban is (ősi civilizáció, démonok), de ez egyáltalán nem hátrány. Az addig is létező és azóta is folyamatosan ismételt műfaji elemekből olyan univerzumot gyúrnak nekünk az alkotók, ami ma is eredetinek hat, és nem enged felkelni a képernyő elől. Idén ráadásul jön a folytatás is, huszonöt évvel a második évad befejezése után. Ha szeretnéd, hogy fekete lyukként szívjon magába ez a máig megoldatlan rejtélyekből felépülő miniatűr világ, ami például olyan sorozatokat ihletett meg, mint amilyen a Stranger Things, fogj egy kis snacket és üdítőt, mert hosszú időre ott ragadhatsz.
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Az internet, főleg a Youtube világának kóborlója, macska a holdon, valamint a lélek sötét oldalának kutatója.
Trackback/Pingback