Oldal kiválasztása

Szokásos Geek gyűlés, ahogy mi szeretjük

 Mint ahogy azt megszokhattuk időről időre – úgy igazából havonta – a Timepass Meetup keretén belül összegyűlik egy csokor geek kultúrára éhes rajongó, hogy érdekes előadások keretein belül bővítse tudás tárát, melynek szokásosan most is a Barcraft 2 e sport bar adott otthont. Jómagam Somhegyi Ildikó fotós előadására sikerült beesnem, aki a fotózás rejtelmeibe próbált betekintést adni, tippekkel tanácsokkal ellátni az érdeklődőket. Ez az előadás kifejezetten fel keltette az érdeklődésemet, és sok hasznos információval lettem gazdagabb. A végén kikérte a véleményét a közönségnek két általa készített képről és végül is pozitív fogadtatás kapott, bár két fotós kolléga úgy szedte szét elemeire a képeket, mint Ricardo a “nem lopott” zsigulit…

A következő előadás is alaposan be talált a szívem csücskébe, ugyanis Könczöl Gábor az 501-esktől elhozta a Tunéziában forgatott Star Wars helyszíneket és eredeti díszleteket bejáró kis dokumentum filmjüket, ami Han Solo magyar hangján valami zseniális és felemelő volt. A sok érdekesség bemutatása adta élményről nem is beszélve.

Közvetlen ezután Mészáros Árpád előadása Középföldére kalauzolt minket, azon belül is Bombadil Toma és Aranymag mítoszának rejtelmeibe, a keleti népek kultúrájába, valamint az Entek életéből, főbb jellemzőiből kaptunk gyorstalpalót. Kifejezetten jó volt látni Rajmund kollégát, akire ezúttal egy keleti katona páncélját adtak rá, igencsak jól állt, és növelte az eladás színességet.

Végül egy utolsó laza kis kerekasztal beszélgetést kerekítettünk az ott maradtakkal (bár se nem volt kerek és nem volt asztal…) mely egy hangulatos, családias beszélgetésbe csapott át, amit végül át is telepítettünk az egyik sarokba akadva a helyet a többi vendégnek, de a beszélgetés a nagyobb filmekről – mint Rogue One vagy épp a nagyon város Logan és Galaxis Őrzői 2– tovább folytatódott a kupa pintek társaságában.

Szerző

Cathy Turner
Korábbi szerkesztő