Lassacskán itt van a tavasz, de még mindig maradtak hátra a téli szezonból animék, amikre lehet szegezni a tekintetet. Füleket hegyezni, tarot kártyát elővenni, máris indul a show.
Urara Meirochu
Avagy tini lányok tanulják ki a jóslás fortélyait azért, hogy ők legyenek a legjobbak. Sablonos (és az anime eléggé ki van élezve a férfi közönségnek), mind történet, mind karakterek szemszögéből – meg lehet sejteni, hogy mi lesz a tetőpont és a lezárás – de mégis vannak benne olyan megmozdulások, amik képesek arra sarkallani a nézőt, hogy epizódról epizódra kövess Chiyáék történetét.
Ao no Exorcist:Kyoto Fujouou hen
Jól indult az új évad és hála az égnek eléggé hű a mangához is. Mindig is vártam azt, hogy animében is láthassa Suguro vagy Shima családját, és az ő történetüket is jobban bemutassák. De persze főszereplőinkről sem kell lemondanunk, hiszen nekik most azt is el kell viselniük, hogy a barátaik esetleg örökre elfordulnak tőlük – persze ez egy jó shounen, így ez nem fog megtörténni.
Yami Shibai
A Japán városi legendák mindig is az egyik legjobb horroralapanyagok voltak, de talán legjobban eddig a Yami Shibai adta elő ezeket. Erre mondjuk sokat nyom a bizarr grafika, valamint az elbeszélő stílusa egyszerre emberi és valami túlvilágian elvont. Az eddig évadokat is imádtam, és a negyedik évad is eddig hozta a tőle elvárhatót.
Idol Jihen
Ennél a sorozatnál bizony le kellett ülnöm, ugyanis sok minden közel áll hozzám, de az éneklős-fodros-mindenki a békéért dolgok a legkevésbé. Már pedig ez az anime eddig nagyrészt arról szól, hogy válogatott idol csoportok hogyan lépnek fel japán belső konfliktusai ellen a zene és a kedvesség hatalmával. Ez az elképzelés valamiért az Un-Go egyik epizódját juttatja eszembe, ahol szintén megpróbálták az idoll lelki támogatást, de a mögöttes dolgai túl sok fájdalmat okoztak a benne lévőknek.
ELDLIVE
Chuuta Kokonose kalandja a galaktikus rendőrségnél eleve bizarr és humoros – lenne, ha ezt nem láttam volna már korábban, sokkal jobb tálalásban a Space Patrol Luluco–ban. Persze most én vagyok a gonosz, hiszen az egy paródia, ez meg egy attól keményebb darabnak ígérkezik, de akkor is ott van az a kisördög a vállamon, hogy nem mehetek efelett el szó nélkül.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.