Korábban esett szó Nisio Isin egyik munkájáról, de cikkünk jelenlegi alanya a Medaka Boxtól szinte gyökeresen eltér – már csak abban is, hogy nem manga, hanem Light Novel adaptáció. A Katanagatari elmebontó világa epizódról epizódra bontakozik ki és ennek a folyamnak csak a játékidő szabott keretet. Apácák és szamurájok, íme az elmebontó grafika és az elvont világnézet egyik kiemelkedő alakja, a Katanagatari.
Kiki Shikizaki egykoron ezer kardot készített, melyek bár remekek voltak, csak az utolsó tizenkettő rendelkezett emberfeletti hatalommal. Ezeket hívják Deviant Bladeknek és mindnek egy adott vonása van, amiben azonban abszolút a leghatalmasabb. A fiatal taktikusra, Togamere várna a feladat. hogy összegyűjtse ezeket a kardokat, ám mivel ő maga nem kardforgató, így szüksége van egyre. Meg is találja Shichika személyében, aki családjuk harci stílusa lévén egy emberi kardnak minősül, ám betegeskedő (ennek ellenére hatalmas erejű)
nővére miatt nem hagyta el eddig a szigetet – és eleinte nem is akarja. Persze akkor nem lenne történet sem, ha nem csatlakozna hozzá a derék és jóképű, ám nem túlzottan szociális érzékenységéről híres fiú a fehér hajú lányhoz, hogy közösen kutassák fel és iktassák ki a kardok tulajdonosait.
Ez az anime meglepni tudott igazán, de azt végig, mind a tizenkét részen keresztül: a kezdeti epizódoknál olyan érzésem volt a Togame-Shichika párosnál, mintha Jane próbálná visszaszoktatni Tarzant az emberek közé, kardtestű Tarzan meg védi a nőt. Annyit hadd szögezzek le, hogy amíg Shichika fejlődése (meg már az alap kiindulása a karakterének) nagyon megfogott, addig ugyanezt Togameről nem tudom elmondani. Kifejezetten irritáló személyiséget kapott – és erre még a múltja sem lehet mentség, a többi karaktert látva.
A fontosabb mellékszereplőknél külön örültem az erős női karaktereknek, akik végre nem csak ülnek, mint fűcsomó a domb tetején, hanem képesek önállóan cselekedni. Erre talán a legjobb példa Nanami, Shichika nővére, aki saját létének jogosultsága közben „gyomlálja a gazt”, és döngöl a földbe mindenkit. És hiába talán a legerősebb karaktere a szériának nem őt szánta az alkotó
főhősnek, így muszáj elhullania. A másik Nanamihoz hasonlóan jó női karakter az Meisai-sama, a Sanzu szentély vezetője, aki Buddha mosolya mögött egy olyan életutat tudhat magáénak, amit megölő ellenfelemnek nem kívánnék.
Aki még jó lett volna karakter (mindjárt megértitek miért így mondom ezt), az Japán legerősebb kardforgatója (és szintén egy Deviant Blade gazda) Hakuhei Sabi, akivel a negyedik epizódban lett volna egy epikus csatája Shichikának, de Nisio volt olyan troll, hogy a teljes harcot kihagyták az epizódból. Tiszteletem meg minden, de akkor törtem volna el a kezeit emiatt. Mellette nagyon aranyos kis szereplő még az emberfeletti erővel rendelkező kislány Konayuki, akinek szintén szuperemberekből álló faluját egy „lavina” elpusztította, és a lakosságot
a kislányt leszámítva kiirtotta.
A grafika és az olykor teljesen mást stílust felvevő jelenetek csak emelik a színvonalt, de az igazi szépsége ennek a sorozatnak a benne kimondott dolgok: tényleg van olyan személy, akinek fölösleges a létezése? Egy kard megválaszthatja-e, hogy kinek ontsa ki az életét? Mennyi ártatlan életébe kerülhet egy személy megváltása? Ezeket a Katanagatari olykor finoman, máskor kicsit sem finomkodva boncolgatja, és a nézőnek kell döntenie arról, hogy elfogadja-e a kérdésekre kapott válaszokat.
Bár a Bakemonogatari nem tartozik (és nem is fog) a kedvenceim közé, a Katanagatari nagyon hamar belopta magát a szívembe, az agyamat meg megállás nélkül gondolkodásra sarkallja. Aki a mostani időszakban nem mer belemerészkedni a hosszabb sorozatokba, ezt nagyon tudom ajánlani, már csak egy kis gondolatébresztés céljából is.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Trackback/Pingback