A boldogító talán nem aratott osztatlan sikert a közönség körében a maga idejében, de számomra mégis első látásra szerelem volt és sikerrel felhumorkodta magát a bármikor szabadon előkapható romantikus komédia palettámra. Ennek ellenére értem és megértem, miért ragadt meg az egynyári film kategóriában és nem jutott be a műfaj klasszikusai közé, hiszen valljuk be, a történet vége már akkor tudható, amikor leül az ember a székébe, hogy megnézze ezt az alkotást. Mégis, én azt mondom, mindenképpen érdemes rászánni azt a mintegy két órát, mert egyetlen estére kiváló szórakozás.
A történet szerint adott egy nőcsábász gazdag fiú, Tom (Patrick Dempsey, aki még az egyetemi évei alatt találja fel vagyona alapját, a pohárgallért, és egyúttal feltalálja legjobb barátját, a csípősnyelvű, képzőművész hallgató Hannah-t (Michelle Monaghan) is. Ők ketten aztán éldegélnek boldog barátságban, egymást ugratva a másik szokásaival és mellékhatásaival, és úgy fest, minden rendben van a paradicsomban. Hannah sikeresen építgeti a karrierjét, miközben nem túl nagy elánnal keresi az Igazit, míg Tom egyszerre több vasat is a tűzben tart, hogy biztosan meleg legyen a fogadtatás valahol. Ám ez az idill darabjaira hullik, amikor Hannah hat hetes megbizatást kap, ami miatt skóciába utazik és Tom rádöbben, hogy az élete valójában üres Hannah nélkül. Hogy-hogy nem azonban hiába döbben rá végül Tom arra, hogy Hannah élete szerelme, nem csak a barátja, az éter közbe szól, és nem nyílik alkalma erről vallomást tenni, míg a lány haza nem tér – jegyben egy vérbeli Skót amorozóval, Colinnal (Kevin McKidd), és felkéri Tomot nyoszolyólányának. Tom, ezt a felkérést vonakodva bár, de elfogadja, azzal a hátsó szándékkal, hogy így kaparintsa meg a menyasszonyt, ám a rivális skót úriember nem csak a farönkhajításban nehéz ellenfél.
Gondolom, nem okoz senkinek meglepetést, hogy ez a történet a továbbiakban sem erőlteti meg magát. Az összes romantikus filmes – és nem csalás, nem ámítás – tündérmesés klissét egyszerre lövi el, attól kezdve, hogy a playboy egy csapásra megszelídül, addig bezárólag, hogy a (skót) herceg megmenti a bajbajutott nőt. És már a történet ezen aspektusának is van egy végtelenül humoros tálalása, mert a pillanatot, amikor kiderül, hogy a szelíd mosolyú Colin egy herceg, kapásból háromszor kellett megnéznem, hogy kellően kiélvezzem, hiszen az összes ilyen és ehhez hasonló ősöreg klissét sikerült a történet alkotóinak olyan humoros egyveleggé gyúrniuk, ami már nevet magán helyettünk is. (De azért lehet vele nevetni.)
És ezzel el is érkeztem a filmről való gondolatsorom leglényegesebb eleméhez: A film nevet magán, és a műfaján is, ez benne a zseniális. Ugyan nem vállalja fel nyíltan, de körülbelül a film felétől nem lehet nem egyértelműen levonni a következtetést, A boldogító talán szükségszerűen egy műfajparódia, amelyik elég komolyan veszi magát ahhoz, hogy mégis film legyen belőle – van cselekménye, vannak legalább többé-kevésbé vázolt karakterei, megvannak a kellő előre és visszautalások, sok apróságnak is van jelentősége a cselekmény alakulásában és a keretkehez mérten hétmérföldes lépésekkel ugyan, de még nyomokban karakterfejlődést is tartalmaz, meg nagyívűen levonható 1 bites tanulságot – de sokkal jobban működik műfajparódia és társadalmi fircskaként. Ha ezen a szemüvegen át nézzük, az összes klissé szép alakzatba vágja magát és egy végtelenül szórakoztató eleggyé olvad össze, amivel már könnyű együtt nevetni és innentől fogva majdnem mindegy mi történik a vásznon.
Majdnem. De azért szerencsére, lévén hogy a maga film-voltát sem egészen veti el, minőségi paródiát kapunk, minőségi humorral, és célnak megfelelő minőségben megelevenített karakterekkel. Természtesen életleckéket nem fogunk eltanulni A boldogító talán neki kijáró két órájában, de ezt a műfaj gyöngyszemeitől sem kapjuk meg. Annak fejtegetésébe pedig elvből nem mennék bele, mennyi annak a valószínűsége, hogy egy nagyvárosi szoknyavadász milyen eséllyel válik nyolc hét leforgása alatt álomférj-jelöltté, de mindez nem is lényeges, hiszen magára vessen, aki ezt a filmet komolyan veszi és a bölcsesség magvaiért nézi.
Szerző
-
Szerkesztő
“Ha az elme gondolatokra éhes, legyenek éles fogai” – mondja Volys a sárkány a Bamarre hercegnőiben.
Korábbi cikkek
Film2021-12-0410 vidám film déli depresszió ellen
Akciófilm2021-08-24Lőpor turmix (2021)
Évadértékelő2021-08-08Lucifer az Újvilágban – 5. évad kritika
Dráma sorozat2021-06-10Lucifer 1. évad – évadértékelő
