Az Alex-drámára végre pont kerül, meg történik még egy-két dolog. Nagyjából ennyi.
Alex elmeséli, hogy mi történt az ügyével – DeLuca elérte, hogy ejtsék a vádakat. Másnap behoznak egy, a szomszédai szerint furcsa, zárkózott nőt, aki belegabalyodott a kertjét körülvevő szögesdrótba. Maggie-t váratlanul meglátogatja az édesanyja, akit mindenki imád, csak éppen Maggie van kiakadva – főleg akkor, mikor megtudja, anyja plasztikai konzultációt kért Averytől. Tovább folytatódik a szakorvosok háborúja Minnick ellen, ami tovább súlyosbít az, hogy Catherine is kórházba érkezik – valamint az, hogy Bailey felfüggeszti Meredith-t.
Kicsit kiábrándító, de nagyjából két percben lezárták azt, amivel már november óta húzták a nézők agyát: na, de mi lesz Alexszel? Mint kiderült, mindössze annyi, hogy DeLuca úgy döntött, jobb lesz mindenkinek, ha Alex megússza, márpedig ha valaki el tudja ezt érni, akkor az ő, a sértett. Elég lapos befejezés – több drámát vártam volna –, de az utójátékba azért betettek pár jó erős jelenetet, mint például Alex és DeLuca párbeszéde (egyre jobban bírom DeLucát), és Alex és Jo találkozása a végén.
Az e heti fő ügy szögesdrótba tekeredett nőé volt: érdekes felvezetés, megfontolandó tanulság. elég gyenge kivitelezés – a nő ugyanis alig kapott játékidőt. Erős volt a kezdés, amikor behozták – bár az is inkább a hatásvadászatra ment rá –, később a kezelésével viszont már nem nagyon törődtek. Pozitívum viszont, ha kicsit szürreális is, amit az epizód végén mondott – hát igen, nem csak egyféle rabság létezik.
Szintén fontos volt Maggie anyja, aki egyfelül cuki volt, másfelől viszont miatta is húzom a számat. Ugyanis az van, hogy anyuka jelenléte hosszú távon azt érte csak el, hogy Maggie, akit én régen nagyon kedveltem, egy hisztis dedósnak tűnt. Nem azt mondom, hogy nem volt semmi jogos abban, amit mondott, viszont tény, hogy rettentő önzőn viselkedett (talán azért, hogy a néző úgy érezze, Riggs jobban jár Meredith-szel, mint vele?). Nem azt mondom, hogy nincs még lehetőség a sztoriban – mert persze kiderült, hogy Mrs. Pierce-nek nem esztétikai gondja van –, de emlékeztek, hogy mi lett Ben transznemű testvérével? Ugye, hogy nem – mivel nem mutatták. Sajnos szerintem itt is ez lesz a helyzet.
Minnickből pedig már nagyon elegem van. Egyfelől azért, mert már komolyan nem emlékszem, miért is van a kórházban, és azon kívül, hogy szítja a drámát, miért kell a sztoriba, másfelől pedig – és ez bennem az erősebb érzés – azért, mert szimplán egy utálék karakter. És ami még ennél is rosszabb: továbbra is próbálják Arizona jövendőbeli párjaként eladni. Na, ide hallgasson mindenki: attól még, hogy van a sztoriban két leszbikus nő, még nem kell őket összehozni. Főleg akkor nem, ha az egyik egy szemétláda (a másik meg egy cukorborsó), aki mindennek tetejébe még próbálja is ráerőltetni magát a másikra. Ugyanis most pont ez történt: Minnick a parkolóban kifejtett Arizonának, hogy szerinte a nő fél attól, hogy mi lenne, ha a körülmények engednék, hogy legyen köztük valami. Idefigyelj, ribikém, nem te vagy az ég ajándéka a leszbikus (és biszex) nők számára. Egy tuskó vagy – aki direkt belevág betegekbe, mert milyen jól lehet így tanítani –, aki jobb lenne, ha visszafogná magát.
Szóval rühellem Minnicket, és ha összejön Arizonával – és ha azt baromi romantikusnak és harmonikusnak mutatják be –, én a falhoz fogok vágni valamit. Ezen felül pedig már csak annyi, hogy szóval az epizód általános középszerűségébe keveredett pár szép pillanat. De ez az Alex-ügy akkor is dühítő.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.