Az eheti epizód igazán egyedinek mondható a sorozat történetében, ugyanis a történet valamelyest előrehaladt, a karakterek építése sokkal komolyabb hangsúlyt kapott, ráadásul most a gonoszokról is egy sokk átfogóbb és összetettebb képet kaphattak a nézők.
Rip Hunter kapitány a Speedster és társainak markába került, akik minden rendelkezésükre álló eszközzel megpróbálják rábírni őt, hogy árulja el a Lándzsa darabjainak hollétét. Ám Rip – feltehetőleg biztonsági okokból – törölte emlékeit, és az egész személyiségét, így hiába minden kínzás és fenyegetés, Malcolm és Damien nem járnak sikerrel. Ráadásul kettejük között kialakul egy versengés, aminek az eredménye az lesz, hogy egymásra támadnak, ám a dolgok változni látszanak.
Ugyan Ripet nem tudta megmenteni a csapat, de a medál hozzájuk került, így van esélyük megtalálni a Lándzsa darabjainak helyét, még a rosszfiúk előtt. Amaya javaslatára azonban van, aki a medált vizsgálja, és van, aki a Speedster indítékát és eredetét kutatja. Mindkét csapat talál valami igazán érdekeset, és ezek tükrében a hajtóvadászat egy egészen másfajta szintre emelkedhet.
Üdítő volt látni ezúttal a másik oldalt, ráadásul pont olyanok, mint amilyennek a néző elképzelte őket: önzőek, kapzsik és fennhéjázók. Malcolm és Damien egyszerre lehetnének egymás legnagyobb ellenségei és szövetségesei egyben, és pont ez a kettősség visz egy komoly színt mindkettő karakter jellemébe. A kettejük közötti szócsatát pedig nem lehet faarccal végigülni – és ne feledjük a pengék csatáját sem!
Végre a legendák is rájöttek, hogy nem elég futni az ellenség után, hanem érdemes megismerni és megpróbálni elébe vágni az eseményeknek (de jó, hogy itt van Amaya), így Nate vezetésével igyekezne minden anyagot begyűjteni a Speedstertől, és megpróbálnak arra is rájönni, hogy mi lehet a célja, és miért van egyáltalán szüksége két ilyen kaliberű rosszfiúra is, mint Damien és Malcolm.
Ezalatt Martin megoldást keres a medál hasznosítására, ehhez azonban vissza kell utaznia 2016-ba, és bár nem mondja el, végül Lily lesz az, aki a nap hőseként rájön a megoldásra. Ám Mick-nek olyan szalad ki a száján, amit Martinnak jóvá kell tennie – még jó, hogy ott van számára Jefferson, aki emlékezteti őt arra, hogy milyen fontos az őszinteség.
A sztoriban ugyan nem haladtunk annyit előre, ám igen fontos kérdésekre választ kaptunk, ráadásul az epizód egy nagyon durva jelenettel ért véget, ami csak tovább csavarja az amúgy is feszült helyzetet – na, meg a nézők idegeit!
Szerző

-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!