Vannak azok a könyvadaptációk, amelyek úgy rosszak, ahogy vannak. Azt hiszem, mind ismerünk botrányos próbálkozásokat, mint amilyen a Beastly/A szörnyszívű vagy az Eragon. És vannak azok a filmadaptációk, amelyek csak azért rosszak, mert nem kapják el a történet lényegét. A Kiéhezettek filmadaptáció, meglátásom szerint ez utóbbi kategóriába tartozik, és ez a legnagyobb bűne, mert minden, de MINDEN megvan benne, ami egy igazán jó filmhez kell, és épp csak az a kicsi plusz hiányzik belőle, ami ahhoz kellene, hogy egy jó – sőt, egyéb adottságai révén nagyon jó – könyvadaptáció legyen belőle, ami azért igazán furcsa, mert a könyv szerzője egyúttal a forgatókönyv írója is! A könyvről már olvashattatok tőlem, lássuk a filmet is.
A történet szerint, bő húsz évvel a zombiapokalipszis után, ezúttal Angliában, vérmes kutatás folyik a túlélők egyik bázisán, hogy megtalálják – vagy feltalálják – a zombikórság ellenszerét, amelyet ezúttal egy gomba okoz. Ezen a bázison él a félig kiéhezett, félig ember kislány, Melanie, (Sennia Nanua) a mindenre elszánt kutató, Dr. Caldwell (Glenn Close), a jószívű tanárnő Helen Justineau, (Gemma Arterton) és a mufurc Parks őrmester, (Paddy Considine), mígnem egy nap a kiéhezettek váratlanul áttörik a kutatóállomás nevetséges kis kerítését és menekülésre kényszerítik a túlélőket, köztük ezt a fura quartettet, Kieran Gallegherrel (Fisayo Akinade) együtt, akik megkezdik hosszú útjukat a bázistól Beacon-ban, az emberiség utolsó bástyáinak egyikébe, ám útjuk a kiéhezettekkel zsúfolt Londonon át vezet.
Ami magát a filmet illeti, arról kevés rosszat lehet elmondani. A hangulat posztapokaliptikusan nyomott és szürkés, valahogy az egész látvány- és zenevilágot jellemzi az a folyamatos életveszéllyel fűszerezett minimalizmus, amelyben az ember óhatatlanul feltenné magának a kérdést, hogy miért is élünk és küzdünk még? Ezt a többé-kevésbé ingerszegény látványpalettát azonban feszes tempójú cselekményszervezés és kibontakoztatás tölti meg, nomeg Melanie ragyogó mosolya, ami át is vezet minket a színészek és karakterek kérdésére.
A film talán legerősebb pontja a színészei. Nagyon tehetséges csapatot válogattak össze, legalábbis az öt főszereplő borzasztó erős, és jól eltalált, ami egy olyan nagy névtől, mint Glenn Close, el is várható, noha egy ekkora név ilyen – hogy úgy mondjam – másodvonalbeli adaptáció esetén magában hordozza azt a kockázatot, hogy a színész esetleg csak félszívvel alakítja karakterét, de ez ebben az esetben szerencsére nem volt így. Glenn Close szépen átadta az érzelemmentes tudóst, aki lassan ráismert tulajdon tévedésére, noha ettől függetlenül kitart heroikus célja mellett, ami nem kevesebb, mint az emberiség megmentése. Az ő karakterét érintette az egyik leglényegesebb változtatás a könyvhöz képest, ez pedig pont a tévedése felismeréséből származó jellemfejlődése, noha ez még a pozitív változtatások egyike.
Hozzá hasonlóan képes átérezhető mélységet adni karakterének a Parks őrmestert alakító Paddy Considine és a Helen Justineaut alakító Gemma Arterton. Mindketten tökéletesen formálják meg karakterüket azon a szinten, amelyen a forgatókönyv azt lehetővé teszi. Főleg a Justineau karakterét gazdagító apróságok jelentős részét nem emelik át. Parks őrmester jobban jár, belőle tényleg csak nüanszok hiányoznak a teljesség igényességéhez.
Velük szemben Gallegher karakteréből úgyszólván minden mélységet kigyomlál a forgatókönyv és csak a porhüvelyét hagyja hátra, hogy elvégezz azt a feladatát, amelyre még így is képes, hogy a cselekmény néhol gyalázatosan eldeformált vázát tovább lendítse. Ennél fogva talán az őt alakító színész, Fisayo Akinade alakításával kapcsolatban is tépelődöm, hiszen vagy azért nem lett emlékezetes, mert nem is nyújtott túl sokat, vagy azért, mert nem volt semmi több, amit kihozhatott volna karaktere csonka maradványaiból, és én hajlok ez utóbbira, megelőlegezve azt a bizalmat, hogy egy ilyen erős gárdába nem kerülhetett volna be valaki, aki ennyire jellegtelen.
A legambivalensebben átformált karakter azonban épp a főszereplő, Melaine, akiből el is vesznek, meg hozzá is tesznek, és jellemét valahogy úgy formálják ez által, hogy míg a kétség kívül mindkét változatban tanulságos és katarktikus lezárást követően, amelynek mindkét esetben ő a gyújtópontja, a könyvváltozat Melanie-ja megmarad egy mindenképpen szerethető és korát meghazudtoló bölcsességről és érettségről tanúbizonyságot tevő karakternek, akivel kapcsolatban nem csak értelmet, de egyfajta magasztosságot is hordoz a Pandora-párhuzam, addig a filmbéli Melanie inkább kételyeket ébresztő, keserédességet hagy maga után és bár megérthető a döntése, távolról sem rendelkezik olyan szilárd erkölcsi alapokkal, mint az eredetije, és ezt nagyon sajnálom. Ennek ellenére, a Melanie-t alakító ifjú színésznő, Sennia Nanua felnőtt színészektől is parádésnak számító játékkal kelti életre a zombikislányt. Azt kell mondjam, Melaine karaktere eredetileg is egy igen komplex és kiforrott játékot kívánó karakter volt, de a változtatásoknak hála, egy még nehezebben megformálható karakter lett, aki azonban nemhogy kifogott volna az ifjú színésznőn, de lehetőséget adott neki arra, hogy megvillantsa tehetségét. Nem kétlem, hogy hallunk még róla a jövőben.
Mindent összevetve a történet fő pontjain keveset változtattak, de sajnos ahol mégis, az nagyon nagyot ütött és igen rossz irányba terelte a történetet, már ami a végkimenetelt illeti. Ezen változtatások többek között, hogy kiírták a történetből az úgynevezett „guberálókat”, akik az embertúlélők egy csoportja, vagy hogy a zombiság elleni védőoltás elérhető közelségűként van feltűntetve. Ezek, és a karakterek fentebb részletezett változtatásai azok, amelyek számomra a történet üzenetét is tanulságosból szomorkásan megalkuvóvá változtatják. Ezért, bár önmagában filmként meleg szívvel tudnám ajánlani, a könyv rajongóinak okozhat egy kisebb csalódást.
Szerző
-
Szerkesztő
“Ha az elme gondolatokra éhes, legyenek éles fogai” – mondja Volys a sárkány a Bamarre hercegnőiben.
Korábbi cikkek
Film2021-12-0410 vidám film déli depresszió ellen
Akciófilm2021-08-24Lőpor turmix (2021)
Évadértékelő2021-08-08Lucifer az Újvilágban – 5. évad kritika
Dráma sorozat2021-06-10Lucifer 1. évad – évadértékelő
