Oldal kiválasztása

Bár az idő kint most fagyos, a 2017-ben nyitó anime sorozatok garantáltan odapörkölnek a hangulatnak. Bár vannak olyanok, amikbe még nem sikerült bepillantást nyernem (Kuzu no Honkai) és van amihez petrencésrúddal sem nyúlnék hozzá (Masamune-kun no Revenge), már azt tudom mondani, hogy az idei animék startja is remekül sikerült.

Kobayashi-san Chi no Maid Dragon
Eleinte azt hittem, hogy ez is valami más világba utazós fantasy lesz, de nagyon hamar kiderült hogy ez nem teljesen igaz. Itt ugyanis a fantasy világa költözik a miénkbe, eleinte csak egy, később több sárkány képviselésével. Kobayashi (aki kinézetével ellentétben nő) is a részeg segítség után persze nem akarja befogadni az őáltala megmentett sárkányt, Tohrut, de végül is nála marad a lány, mint mindenes cseléd – vele pedig bajok sorozata. Az eddig kijött részek nagyon aranyosak, és a sárkányos/mágiás elemeket leszámítva megvan a kellő életszaga. Jó pont az
is, hogy több mitológia sárkányát (vagy tollas kígyóját) is beemelték a történetbe, akik persze szintén Tohruhoz hasonlóan klinikai esetek.

Little Witch Academia
Ez az anime is inkább a humorra, semmint a drámára helyezi a hangsúlyt a boszinövendékek életében. Atsuko keményen küzd azért, hogy bebizonyíthassa rátermetségét, de persze az órákon mindig elhasal, és ha valami nagyobb kaland lehetősége üti fel a fejét, akkor simán nekimegy – persze csak a barátaival karöltve. Bár a két film már bemutatta azt, hogy Akko és a barátai
mire is képesek, az anime ezen még tovább csiszol párat, és az embert már el sem lehet űzni a képernyő elől.

Gintama (2017)
Itt megpróbálok nem spoilerkedni, hiszen annyi új és érdekes információ látott napvilágot, valamint egy meglepő tény – az új évad részeiben most alig volt a szereplőktől annyira megszokott trollkodás, most már ténylegesen az akció dominál. Az új főellenfél – aki nem kevés drámát hoz Gin-chan és egykori harcostársai életébe -, a családi sérelmek és a puszta létért folytatott harc most ismét előtör, és újra elindul az a háború, amiben Ginék egykoron ezrek vérét ontották ki. Meglepő, de remek és egy shounen animéhez mérten is nagyon magasra tette most a Gintama a mércét.

Youjo Senki
Egy újabb anime, egy újabb olyan openinggel, amit nem bírok letenni. A Youjo Senkit – ahogy a fórumokon látom – bár többségben pozitívan fogadták, vannak olyanok akik szeretik náci lolizni – ami valljuk be igaz, de ez még nagyon a felszíne az egésznek. Hiszen a történet eleve abból indul ki, amikor egy a végletekig hitetlen és kegyetlen ember halálakor szembesül a teremtőjével (vagy legalábbis egy, az emberek felett álló lénnyel), aki próba elé állítja: új életet ad neki egy háborús világban, ahol ha nem képes természetes úton meghalni vagy hinni benne, akkor
a lelke kikerül a körforgásból és a pokolban fog megrohadni. Hősünket persze nem olyan fából faragták, hogy bárki parancsát elfogadja és egyből keresni kezdi a hadseregben azt az utat, ami a leggyorsabban vezet a biztonságos, harcmezőtől távoli élethez. Kissé nagyon elborult, de remek történet jó szereplőkkel.

Demi-chan wa kataritai
A misztikus, iskolás animékkel már Dunát lehetne rekeszteni, és bár van benne kevés tényleg kiemelkedő darab, a Demi chan wa kataritai eddig még nem mutatott fel többet az átlagosnál. Persze a lányok aranyosak, ahogyan próbálnak beilleszkedni az emberek közé, és az egyszerű diáklétet élni, de ez az eddig kijött részek alapján még nem volt olyan sok vagy érdekes. A humor az aranyos, bár kissé frusztráló a kissé pedofilnak is beillő tanár folytonos zavara, de az már határozottan jó pont, hogy sok tanárral ellentétben ő hajlandó segíteni a nebulóin.

Szerző

Hanama
Alapító és szerkesztő

Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.