Ahhoz képest, hogy m magyarok mennyire szeretünk előrukkolni az unalmas, angol nevek helyett valami egészen sziporkázóval, a Carriers (Hordozók) helyett a Víruscsapda sokkal inkább emlékezetet valami informatikai káoszra, semmint a tényleges problémára, ami a filmben feltűnik. Lehet, hogy ez a hasonlítás már a modern kor velejárója, de ennek ellenére ez a 2009-es darab koránt sem érdemli meg azt, hogy a por belepje.
Nem tudni, mikor jött létre az különös vírus, ami roppant virulens és rövid időn belül megtizedelte az emberiség nagyrészét. De a megszokott horror témákkal ellentétben, itt nem lesznek belőlük zombik vagy mutánsok, sőt még csak őrültek sem – egyszerűen csak megbetegszenek és meghalnak. A négy főhős Brian (Chris Pine), az ő öccse Danny (Lou Taylor Pucci), valamint Kate (Emily VanCamp) és Bobby (Piper Perabo) egyszerű szabályok szerint szeli át az országot menedék reményében: mindent fertőtleníteni kell, a fertőzötteket kerülni, ha az leszel – akkor nincs visszaút. Bár a csapat vezére szigorúan veszi a szabályokat, egy apán, Franken (Christopher Meloni) és a fertőzött kislányán megesika szívük (vagy inkább csak kifogy a benzinjük), és úgy döntenek egy közeli evakuációs helyig együtt mennek – ami persze nem fog jól elsülni hőseinkre nézve.
Ahhoz képest, hogy egész magas a pozitív értékelése ennek a filmnek a hivatalos közegekben, a horror rajongók szeretik ízekre szedni és durván kritizálni, sokszor olyan dolgokkal is, amik egyáltalán nem kellenének a filmbe (pl: zombik/mutánsok hiánya). Ez a film sokkal inkább az elmét és az érzéseket mozgatja meg, semmint a gyomrot. Nem egy olyan jelenet volt, amikor bár úgy éreztem, hogy logikusan cselekednek a szereplők, a szívem azt diktálta, hogy bár ne így legyen mert ez túl nagy kegyetlenség – mint mondjuk káliumot adni a fertőzött, haldokló gyerekeknek – de ahogy az ilyen témájú filmekben lenni szokott, az ember csak az igazi arcát mutatja meg.
A fertőzöttekkel való bánásmód is ingázott az emberség skáláján: ott volt először az apa, aki végig reménykedett abban, hogy a kislánya újra egészséges lesz és túléli , de amikor szembesül a valósággal, összeroppan. Eleinte azt hittem, hogy Brian a nagyszájú és nemtörődöm viselkedése miatt a poláris ellentéte lesz az apukának, de amikor egy hozzá közel állót is elér a fertőzés, bár logikusan cselekszik – később szemtanú lehetünk az ő totális megkattanásának is. Az örök emberség hangjai Danny és Bobby, akiknek bár van létjogosultságuk a filmben, sajnos azt is tapasztaljuk, hogy irgalmas szamaritánusnak néha nagyobb bajt hoz, mint hasznot.
Magáról a fő problémáról, a betegségről nem tudunk meg sokat: annyi biztos, hogy belső illetve külső vérzéseket produkál, és bár kell neki idő, hogy elvegye a fertőzött életét, az eredménye garantált. Az hogy honnan ered, természetes vagy mesterségesen megkreált, ez nem derül ki és ami a legfontosabb – nincs kiválasztott szerepkör. Erre a legjobb példa szintén a már korábban boncolgatott Brian, aki nagyban mondogatja azt, hogy ő akkor sem fertőződött meg, amikor tömegsírokat ásott a fertőzötteknek – de végül a sors őt is eléri, és egy rádió adás miatt a vallási fanatikusok is kapnak egy finom kis sallert.
Akárki akármit mond, szerintem a Víruscsapda egy jó film: kellően realisztikus és bár nem a legijesztőbb, de mégis vannak benne olyan pillanatok, amiken hosszú ideig ellehet kattogni, és az ember saját morális kérdéseit is újraformálhatja.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Trackback/Pingback