„Az emlékek folyton változnak, mint a földet borító laza hótakaró a szélben, vagy akár egy szellemkórus tagjai, egymással feleselnek.”
Izland, egy érdekes nő és egy gyilkosság – ez a három dolog elég volt ahhoz, hogy felkeltse a figyelmemet és izgatottan várjam a könyv megjelenését. Szerencsére nem is okozott csalódást.
Hannah Kent ausztrál írónő első regénye a zord izlandi partvidékre kalauzolja az olvasókat. 1829-et írunk, amikor Agnes Magnúsdóttirt halálra ítélik szeretője, Natan Ketilsson meggyilkolásáért és a kivégzésééig egy család gondjaira bízzák. Egy fiatal lelkészt is rendelnek mellé, hogy feloldozza a lelkét a bűnei alól. Agnes lassan megnyílik, és a napról napra hidegebb estéken elmeséli az életét és a gyilkosság előzményeit. Lassan egyre nyilvánvalóbb lesz, hogy semmi sem az, aminek látszik, az idő azonban vészesen fogy – a tél beköszöntével a kivégzés napja is egyre közeleg.
Talán kevesen tudják, de a történet alapjául valós események szolgálnak. Agnes Magnúsdóttir és Fridrik Sigúrdsson voltak az utolsók, akiket Izlandon kivégeztek, és történetüket máig mindenki ismeri. Ez érdekes színt ad a könyvhöz, hiszen ha nem is feltétlenül így, de tudjuk, hogy mindez valóban megesett a múltban, és az elkerülhetetlen véget is sejtjük, mégis izgalommal és feszültséggel telve követjük nyomon Agnes sorsát. Én kifejezetten szeretem, amikor az írók valós személyekből vagy eseményekből merítenek inspirációt, mindegy, mennyire ragaszkodnak a valósághoz.
Ahhoz képest, hogy Hannah Kent nem is izlandi, nagyon jól megragadta azt a bizonyos hangulatot, ami miatt úgy szeretem a messzi észak könyveit. Egy ideig gyanús is volt, hogy azért fagynak le a lábujjaim, mert annyira átérzem a szereplők fagyoskodását az izlandi télben. De nem, csak hideg volt a szobában.
A szereplők kidolgozásával is meg vagyok elégedve, különösen a nőkkel. Egyelőre ugyan nem döntöttem el, mennyire szeretem Agnest, de az tetszik, hogy olyan okos és önálló, de egy ponton egyszerűen alig ismertem rá, olyan hülyeséget csinált. Azért azt beismerem, hogy a kis boszorkányos praktikáiért teljesen oda voltam. Margrét egyértelműen az Agnest kényszerűségből befogadó család tartóoszlopa a feleség és anyaszerep mellett, ő tartja egyben őket. Bevallom, az elején nem kedveltem túlságosan, mert olyan mufurcnak tűnt, de szép fokozatosan megkedveltem, ahogy jobban megismertük a gyengéd és bölcs oldalát.
Azért pedig hála a magasságos északi és egyéb isteneknek, de főleg az írónőnek, amiért nem erőltette a szerelmi szálat. Teljesen kiborultam volna, ha az aranyos tiszteletes bűnbe esik. Ez a mély barátság vagy testvériesség sokkal jobban illett a kapcsolatukhoz.
A komor és sötét hangulatú könyvek rajongójaként kijelenthetem, hogy kiállta a próbát, és elégedett vagyok vele. Ez egy nagyon egyedi könyv, ahol nem a bűnös felmentése a cél, csak az igazság feltárása, és az, hogy megláttassa velünk, mennyi minden múlik azon, hogy milyen szemszögből nézünk valamit.
Szerző
- Szerkesztő
Korábbi cikkek
Könyv2022-03-30Boldizsár Ildikó: Amália álmai
Igaz történet alapján2022-03-16Jung Chang: Vadhattyúk
Könyv2022-03-02Leïla Slimani: Altatódal
Könyv2022-02-02Sarah Winman: Csendélet