Látványos, grandiózus, sötét – avagy hatásvadászat a köbön.
Miután édesanyja csecsemőkorában elhagyta, Dorothy Gale-t (Adria Arjona) nagynénje és nagybátyja nevelte a kansasi kisvárosban, Lucasban (aminek ugyan csak négyszáz lakosa van, ám mégis van ott egészségügyi központ és rendőrkapitányság). Amikor húsz évvel később az anyja visszatér, Dorothy elmegy hozzá, ám a házához érve ott egy hullát, valamint súlyosan sérült anyját találja. Azonban még mielőtt bármit is intézkedhetne, megérkezik a forgószél, ami elragadja őt egy rendőrkocsival és -kutyával egyetemben. Ózba érkezve aztán pont sikerül elütnie a Kelet Úrnőjét (Florence Kasumba), amiért, az eredeti történettel ellentétben, nem igazán dicsérik meg, hanem pont, hogy száműzik érkezési helyéről. Ezek után Dorothy és a kutya elindul Smaragdváros felé, útjukon pedig csatlakozik hozzájuk egy amnéziás férfi (Oliver Jackson-Cohen), akit Dorothy ment meg a kereszthaláltól, és akit Lucasnak nevez el. Mindeközben Smaragdvárosban a Nagy Varázsló (Vincent D’Onofrio) hatalmi harcot folytat a Nyugat Úrnőjével (Ana Ularu) – aki ópiumfüggő –, és az Észak Úrnőjével (Joely Richardson) – aki tanácsának tagjait szolgáltatja –, a két boszorkánnyal, akik mágiáját betiltatta.
Én komolyan vártam ezt a sorozatot, már nem is tudom, milyen régóta – ha emlékeim nem csalnak, ezt a szériát bizony már az előző szezonban is ígérgették –, és én komolyan szeretni akartam, de ez egyszerűen nem megy. Mert az Emerald City annyira, de annyira küzd, hogy lenyűgözzön.
Az NBC amúgy rögtön két epizódot is leadott a sorozatból, ami közel másfél óra játékidőt jelent, ám igazából ez sem volt elég ahhoz, hogy valami tényleges, kézzel fogható dolog történjen. Dorothy halad Smaragdváros felé, fél óránként megmenti Lucas életét (sajnos nem túlzok), és közben egyik másik fontos szereplővel sem találkozik, miközben a másik színen folyik a varázsló és a boszorkányok hatalmi játéka, a harmadik színen pedig valaki kutat Dorothy után (mert az ő érkezése jelzi az „Örök Bestia” visszatértét vagy mi a szösz), de őszintén szólva ezen a ponton már annyira unatkoztam, hogy nem is igazán tudom, hogy mi is a helyzet ezzel a karakterrel.
Szóval igazából semmi sem történik, de az a semmi tele van nyomva durva és hatásvadász jelenetekkel: Lucas szögesdróttal van felkötve a keresztre; a Nyugat Úrnőjének bordélyháza van (igen, van szexjelenet) és ópiumfüggő; Glinda egyformán öltözött szolgálólányai szüzességet fogadtak, de persze az egyik terhes; a Kelet Úrnőjének temetésén a Nyugati Boszi előad egy beszívott táncot, kiszívja a hullából a mágiát, aztán kihányja. És ha ez még nem lenne elég, a második részben bejön egy karakter, egy javasasszony (Fiona Shaw), aki a házában bezárva tart egy fiatal fiút (Jordan Loughran), akinek folyamatosan valami „gyógyszert” – aztán amikor a srác megszökik és már nem kapja a gyógyszert, kiderül, hogy valójában lány. Ha ez nem beteg, akkor nem tudom, mi az (és egyáltalán miért kellett ez?!).
Pedig amúgy vannak benne jó dolgok: a steampunk repülőmajom-drónok, amik felvételeket készítenek Ózról, vagy úgy alapból a látványvilág. A színészi játékra sem lehet panasz, és vannak érdekes dolgok, csak… csak… olyan üres az egész. Történik is valami, meg nem is. A sztori feltesz érdekes kérdéseket, csak aztán úgy tűnik, esze ágában sincs megválaszolni őket, és ehelyett inkább hozza be az újabb hatásvadász szcénákat.
Illetve van még valami, ami miatt húzom a számat: bár Kansasben még vannak könnyedebb jelenetek valódi emberi kapcsolatokkal, Ózban gyakorlatilag Lucason kívül (akinek meg lehet rejtett pszichopata tendenciái vannak amúgy) nincs egy igazán pozitív, szimpatikus karakter sem. Bár Dorothy és Lucas aranyos együtt, gyakorlatilag mindenki más szívja a többiek vérét (még Glindát sem lehet szeretni, és azért ez már probléma), és ez egy idő után már nyomasztó. Mondjuk ez alól még kivétel lehet Tip – a fiútestbe kényszerített lány – és a haverja, Jack (Gerran Howell), bár belőlük még nem láttunk eleget.
Végig fogom nézni a sorozatot, egyrészt mert csak tíz epizód, másrészt pedig mert kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a vége, ám ettől függetlenül nem lett a szívem csücske. Nektek viszont azt tanácsolom, hogyha úgy döntenétek, hogy adtok az Emerald Citynek egy esélyt, hogy ne essetek neki most, hanem inkább várjátok meg, amíg az egész lemegy, aztán egyben daráljátok be – ez nem az a sorozat, amit jó heti bontásban nézni.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.