A klasszikus tündérmese francia feldolgozását otthonában imádták, míg a tengerentúlon megbukott. Az igazat megvallva, mindkét véleménnyel egyet tudok érteni valamilyen szintén.
Egy tehetős kereskedő (André Dussolier) hajói odavesznek a tengeren, aminek nyomán elveszíti vagyonát, és kénytelen három fiával és három lányával előkelő, városi villájukból egy vidéki házba költözni. A család, leginkább a két idősebb lány, nagyon megsínyli ezt, így hát mikor hírt kapnak arról, hogy az egyik hajó mégis megmenekült és így visszaköltözhetnek a városba, a lányok rögtön elkezdik sorolni, miket is hozzon nekik apjuk – kivéve a legkisebb lányt, Belle-t (Léa Seydoux), aki csak egy rózsát szeretne. Apjuk el is intézi az üzleti ügyeket – amik nem sikerülnek olyan jól, mint azt várták volna –, ám hazafelé eltéved, és egy furcsa kastélynál lyukad ki. Bár a kastélyban mindent megtalál, amire szüksége lehet – gyakorlatilag odakészítve neki –, ő mégis ellop valamit: egy rózsát. A kastély ura, a szörnyeteg (Vincent Cassel), elkapja őt, és végül arra a megegyezésre jutnak, hogy a kereskedőnek el kell hoznia a szörnyetegnek a legkisebb lányát, különben az megöli egész családját.
Az igazat megvallva, én inkább a nemzetközi kritikusok véleményét vallom – vagyis nem igazán tetszett a film. Ne értsetek félre, nagyon érdekes, hogy a készítők jobban belenyúltak az eredeti mesébe, és egy szolidabb mitológiai hátteret adtak az egésznek. Arról nem is beszélve, hogy a képi világ valami lenyűgöző, a ruhák ámulatba ejtők, a CGI pedig hollywoodi színvonal. De ezek mellett is majdnem elaludtam a filmen.
A sztori rettentő lassan indul be, és amikor már végre történik is valami, akkor is olyan lagymatag, hogy szinte semmi sem emelkedik ki belőle. A szörnyeteg szinte egyáltalán nincs árnyalva a jelenben, és bár kaptunk flashbackeket Belle látomásszerű álmain keresztül, azok sem segítenek nekünk abban, hogy megkedveljük a szörnyeteggé vált herceget. Arról nem is beszélve, hogy ez a verzió még egy fokkal magasabbra emeli az eredeti történet creepiness-faktorát, mivel nem elég, hogy a herceg egy arrogáns, bunkó dög, hanem még SPOILER első feleségét meg is ölte. Nem egészen szánt szándékkal, na de akkor is. És ha ehhez még hozzátesszük, hogy gyakorlatilag alig van valami átmeneti periódus aközött, hogy Belle utálja őt és aközött, hogy beleszeret, meg azt, hogy a herceg majdnem az apja is lehetne (Léa Seydoux és Vincent Cassel közt közel húsz év a korkülönbség), akkor kapunk egy rettentő romantikus sztorit.
Ezen felül anyum – akivel együtt néztük a filmet – fogalmazta meg, mi a baj még ezzel a feldolgozással: hiányzik belőle a humor. Bútorrá vált udvaroncok alapból nincsenek, és van pár cuki kutya-hibrid-valami, amik akár viccesek is lehetnének, róluk elég hamar elfeledkezünk. Ugyan akkor meg az igazán hátborzongató, thrilleres hangulat sem jött igazán össze – a film komolykodik, de nem komoly –, így hát a szende Belle rémült arckifejezésein inkább csak szundikál az ember.
Mindent összefoglalva A szépség és a szörnyeteg egy nagyon szép, ám kifejezetten üres film, ami nem csak lassú, hanem valahogy a romantikus tetőpont is hiányzik – én nem hogy drukkoltam volna Belle-nek és a hercegnek, hanem inkább a számat húztam, hogy szegény csaj most megragad emellett a pasi mellett. Más szóval nem ez lett a kedvenc verzióm ebből a meséből.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
