Mindig is szerettem a verekedős játékokat és külön örültem, hogy a Steam berkein belül megtaláltam a szó szerint a saját hamvaiból feltámadt Zone4: Fight District-et. Bár az élmény kissé furcsa volt, de valahogy mégis úgy érzem, hogy valamit újra elindított bennem ez a játék.
Nos, verekedős játékhoz képest viszonylag kevés előtörténettel kecsegtet minket a játék szemben más, hasonló darabokkal. A főszerepben egy hat fős csapat áll, akik különböző érdekekből döntenek úgy, hogy idelye kissé megreformálmi az eldurvult, ezzel egyidőben eléggé korruptá váló körzetet. Mi valamelyik hőst kiválasztva
– és persze ízlés szerint átalakítva – eleinte kettő alap (street vagy rush) stílust képviselhetünk, majd amikor végre sok földbe döngölés után (higgyétek el, sok lesz) a tízes szintet elérve kiválaszthatjuk a végleges harcművészeti irányunkat, és azon belül lehetünk profik – vagy legalábbis megpróbáljuk túlélni.
Mint azt sejteni lehet, ez a játék erősen pvp és csapatbunyós, vagyis engem duplán elkéne, hogy űzzön, valamiért mégis képes volt a laptop előtt tartani. Solo bunyóban még nem próbáltam ki magam, viszont a fejlődéshez elengedhetetlen a csapatos csülökpárbaj – mivel győzelem esetén, még a ranglista végén cammogó
csapattársak is részesülnek a zsíros XP-ből. Az arénák kinézete, stílusa eltérő: van olyan, ahol árammal vág meg a kerítés, van leomló téglás környéket idéző hely, és természetesen az egy-egy elleni, kiesős ketrecharc.
Harcművészetek terében a két nagyobb típus (ütő és lefogó) legismertebb fenegyerekeit szedték össze: judo, hapkido, Muay Thai, box vagy éppen a sumo. Érdekes a Ninja stílus, amit már láttam pár játékostársamnál, viszont a karakterfejlődésnél nem találkoztam vele – az viszont bizonyos, hogy jó kezekben halálos még egy
alacsonyabb szintű harcos is.
és akkor elérkeztünk a legérdekesebb ponthoz: magához a harchoz és a játékosokhoz. Eddig azt hittem, hogy itt is csak az győzhet, aki összevásárol mindenféle übererős képességet az adott harci osztályának, ám pont ma szembesültem azzal egy ketrecharcban, hogy ez a játék ténylegesen is arra öszpontosít, hogy ki mennyire ismeri ki jól
magát a képességeken – egyik csapattársam végigdarálta mind a négy elé kerülő ellenfelet, pedig ő is csak nagyjából tizenkettes lehetett, és az ellenfél csapatában volt egy tőle jóval magasabb szintű játékos, akit puszta alap mozdulatokkal képes volt a földig alázni.
Ha már alázás: a bunyóba belépő, ám utána afk életmódot folytató játékosokat mindenki utálja (hála az égnek kilehet őket dobni), de ezentúl a játékosok többsége meglepően korrekt. Nincs szidás vagy cikizés a kisebb szintű karakterekkel szemben, hiszen még ők is fejlődésben vannak, és az csak rosszat szül, ha már elején kizárnák
csak azért, mert kicsi. Azért sajnos megvan az a hátrány, hogy az ellenfél egyből az ilyenekre veti rá egyből magát, szóval dupla óvatosnak kell lennie annak, aki tizes szint alatt lép be egy meccsbe.
Kinézetét tekintve egyszerű, a zenei aláfestés bár stílusos, hosszú távon garantáltan kikészíti az embert, de szerencsére csak a városi szférákban lehet a zavaró zenét hallgatni. PvE küldetések is vannak persze (de azokat is csapatban éri meg tolni), de nagyon kis számban, de hát ha jó XP-t ad, akkor az is jó. Külön
vicces a COW vagy a ZOMBIE pálya, ahol harci tehenek vagy éppen zombik ellen kell felvenni a kesztyűt.
Akinek nem szíve csücske a verekedős játék, annak sajnos nem fog tetszeni a Zone4, de aki meg mégis van olyan bátor, hogy megpróbálkozzon vele, az nem fog csalódni. Egy pörgős, szerethető és élvezhető játék: nincs sok troll, kevés az elitista is, legfeljebb az árusok tömítik el a chatet.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
