Oldal kiválasztása

Csak nem bírtam magammal és megnéztem a Van Helsing első évadát – ami, mint tudjátok azt is jelenti, hogy ameddig tart én nézni fogom –, és meg kell hagyni, ez a sorozat rosszabb, mint vártam!

 

2016-ban az ismert világ darabjaira hullott, mikor a vámpírok előtörtek a Föld mélyéről és elözönlötték a bolygót. A vadállati szinten álló lények három év alatt szinte teljesen kipusztították az emberiséget, csak kevesek maradtak életben, ők is bujkálva, napról-napra tengetik életüket. Axel Miller (Jonathan Scarfe) és csapat azt a parancsot kapta, hogy mindenáron védjen meg egy létesítményt, benne az emberiség utolsó reményével, egy kómába zuhant nővel. A katonai alakulatból már csak egy ember maradt, aki vigyázza a nő álmát, Axel. Azonban bekopogtatnak hozzá, és bár ellentmond a parancsának, ő mégis beengedi volt katonatársát, és vagy fél tucat túlélőt.

Azonban hiba csúszik a számításába, és egy áruló is bejut a létesítménybe, aki tudtán kívül felébreszti Csipkerózsikát. Vanessa (Jonathan Scarfe) emlékei ködösek, nem tudja, miért lehet ott ahol, és miért is lehet különleges egyáltalán. Viszont hamarosan fény derül Vanessa nem mindennapi erejére, ami az utolsó esélye lehet az emberiségnek a vámpírokkal szemben!

A vámpírok már jóval felemelkedésük előtt keresték a nőt, és rá is bukkantak, ez okozta Vanessa évekig tartó álmát, a különlegességét azonban nem magyarázza. Vanessa eltökélt szándéka, hogy megkeresi lányát, Dylant, és több szökési kísérlet után végül az egész csapatnak el kell hagynia az addig menedékként szolgáló kórházat, ráadásul van köztük egy gyilkos is, aki sportból öli meg áldozatait és levágja az ujjukat szuvenír gyanánt.

Nem sok jóra számítottam a sorozattól, de amit kaptam, az alul múlta minden várakozásomat – és ez igen nagy szó! A történet végletesen unalmasan halad, a vágás egyszerűen borzasztó, az írók elbújhatnának abba a lyukba, ahonnan a vámpírok előmásztak, és még sorolhatnám a szidalmakat. A szereplők fájdalmasan egysíkúak és klisések. A férfiak persze mindig nagyon erős és kemény férfiak, a nők meg, kvázi csak vannak, kivéve Vanessát.

Az első évad valamelyest bevezet minket a vámpírok világába, és az ottani hatalmi harcokba, de az egész mintha a Penge 2-ben látott egymás elleni uszítgatás lenne. És persze ott van a kísérletezés, amire igyekeztek valami alátámasztást keresni az alkotók, és ha maradtak volna a szaporodásnál, még el is ismerném az ötletet, de valójában csak fénybenjárók akarnak lenni – ismerős igaz?

Nos, az egész Van Helsing egy nagy lenyúlás, sorolom is, hogy honnan: Penge trilógia, Blood+, Daybreakers – A vámpírok kora, Alkonyattól pirkadatig, A sötétség 30 napja… na, meg persze olyan zombis történetekből is nyúltak, mint The Walking Dead vagy a Z Nation!

A Van Helsing legnagyobb csavarja pedig az, hogy Vanessa egy Helsing – erre nem számítottak, igaz? Természetesen én is magamat hibáztatom, amiért elkezdtem nézni a sorozatot, és tényleg azt hittem, hogy Ryan Robbins majd megmenti nekem a történetet, de egy olyan szériában, ahol mindenki mindenki árulója egy jó színész igen kevés!

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.